40 milliós küzdelem...
Mi lenne, ha megnyernénk a lottót? Mindenki másra költené azt a rengeteg pénzt. A szüleim álma, mindig is egy tanya volt. Egy olyanféle, ahol állatok vannak, régi, falusi bútorok, forró kemence mellett üldögélés és mesélgetés. Mindig is azt hittem, hogy ez csak egy csodaszép álom marad. Tévedtem. Egy nap leültünk az ebédlőasztalhoz, és a szüleim elmesélték a nagy tervüket. Mi lenne, ha megcsinálnánk a tanyát?!Hirtelen annyi minden szólt ellene. Feladjuk azt a helyet, ahol most jól vagyunk? Azt a házat, amiben több, mint 10 éve lakunk, ahol felnőttünk az öcsémmel?! NEM! Szó se lehet róla! Nem is akartam hallani erről a témáról. Hangoztattam, hogy mennyire nem szeretnék elmenni. Nem nekem való a "hajnalban kelek, felveszem a gumicsizmát, és eltakarítom a trágyát". És a szüleimet se tudtam így elképzelni. Oké, azt igen, hogy főznek a vendégeknek, az éttermi részben, de máshogy nem nagyon. Önző voltam.
Megláttam a szemükben azt a bizonyos csillogást, amikor a tanyánkról beszéltek. Elképzeltem mindent. Disznótort, az állatok etetését, ahogy megszületik a kis boci. Kezdtem megkedvelni az egészet. Már bántam, hogy az elején olyan csúnyán viselkedtem. Ők mindenben támogattak engem, én meg az első álmuknál hátat fordítok nekik.
Az események gyorsulni kezdtek. Megvettük a telket. Messze a régi háztól, messze az iskolától. Mégis olyan jó volt sétálgatni a lucernában, hemperegni és fogócskázni. Tudtuk, hogy az már a miénk. Egy hektárnyi terület. Már minden meg volt tervezve. Csak el kellett képzelni. Rágondolni a házat, az állatokat és az istállót. Lehetett érezni a frissen sült csülök mennyei illatát. Szinte hallottuk, ahogy csipognak a kis csibék. Megjelent előttem egy kép. Ahogyan apu őszen, mint a télapó, üldögél a hintaszékében, lábánál fekszik a hófehér komondor. Mellette ül a másik székben anyu, vígan kötöget, ölében egy cirmos cica dorombol, és a simogatásáért könyörög. A távolban totyog egy kis pelenkás, kergeti a kis malacokat. Mindenki boldog. És minden olyan szép. Kezdtük nagyon beleélni magunkat! Sok heti munka, és egy álom dőlne össze, ha mégse sikerülne.
Egy kis segítséggel ugyan, de megpróbálkoztunk egy pályázattal. Rengeteg munka és gond volt vele. Sok gépelés a számítógépen, sok pénz, és volt olyan is, hogy elölről kellett kezdeni, mert nem felelt meg az elvárásoknak. Ami legszebb az egészben, hogy mindenki segített, támogatott. Olyan emberek is sok sikert kívántak hozzá, akikre nem is számítottunk volna. Hosszú hónapok teltek el idegeskedésben, mire megjött a válasz. MEGNYERTÜK! Az öröm, ami akkor volt, felbecsülhetetlen. Egy kicsit rémisztő. Most tényleg építkezünk?!
Már mindent hó fedett. A téli szünet a végéhez közeledett. Kimentünk a telkünkre. Minden fehér, és csupa jég. Rámerészkedtünk. Bizonytalanul lépegettünk a jég tetején. Nem volt egy olyan rész, ami nem lett volna befagyva. Ropogott alattunk minden. Sikítozva rohantam vissza a kocsinál álló apuhoz, amikor beszakadt alattam a jég. Hatalmas élmény volt. És ha kint lakunk, minden télen ez lenne. Már alig várom.
Nyáron meg az istállóban lehetne aludni a barátokkal. A szalmabálák között. Alattunk röfögnének a kis malacok. Éjszaka történeteket mesélnénk egymásnak zseblámpával. Vagy ha kint dúlna a vihar, a kemence mellé kuporodni, forrócsokoládéval és égetett cukorral üldögélnénk és nevetgélnénk. Nincsenek gondok, nincs stressz. Önfeledt nevetés.
Szeretném már látni, ahogy készen áll az üres telken. A fehér falú, piros cserepes tetejű ház. A mi házunk. Csak a miénk!
