Múlt csütörtökön tartotta havi ülését Margitta megyei jogú város képviselő testülete. A napirendi pontok között nem kevesebb, mint tizenhárom előterjesztés szerepelt.
Az ülés előtt néhány jelenlévő városlakónak adtak szót, akik újra az Unicarm üzlet miatti elégedetlenségüket ecsetelték. Mint már lapunkban is többször írtunk róla, az említett bevásárlóközpont a város főutcáján épült, a tervezettnél jóval magasabbra, alig karnyújtásnyira a mellette lévő tömbháztól. Az üzlet azóta is sok borsot tör a lakók orra alá, akik már pereltek is, s az üzlet megnyitása óta kilincselnek az illetékeseknél, mindhiába. A tarthatatlan helyzet miatt, a lakók nevében Balogh András és Farkas László úgy gondolták, hogy a városatyák figyelmét is felhívják a problémára. Almási István ülésvezető elmondta, tudnak a problémáról, de be kell tartsák a hivatalos eljárást, s ezért megkérték a lakosokat, hogy panaszaikat tegyék le írásban a polgármesteri hivatal titkárságán.
Az első napirendi pont a költségvetés kiegészítése volt, a Horea Szakközépiskola kért pénzt az intézmény tetőfelújítására. Ezt követően áttértek a helyi köztisztasági és vízszolgáltató vállalat, a Salubram által kért drágítás megvitatására. A Salubram a víz és szemétszállítási díjak megemelését kérte. Az ülésen jelen volt Ola Ioan, a Salubram igazgatója, aki elmondta, hogy a drágításra azért van szükség, mert nőtt az elektromos áram ára valamint az infláció is emelkedett, s ezért nekik is megnőttek a költségeik. A szemétszállítási díj megemelését az igazgató azzal magyarázta, hogy mivel Margittán bezárták a szeméttárolót, ezért az itt összegyűjtött szemetet naponta a nagyváradi szeméttelepre kell szállítsák. Mivel emelkedtek az üzemanyag árak, valamint a tárolási díj, már nem tudnak a régi árakkal dolgozni, mivel veszteségesek lennének, mivel legutoljára 2011 februárjában drágítottak, s azóta ezen az áron szolgáltatták a vizet, s szálltották a szemetet. A tanács megszavazta a drágítást, így a víz köbméterenkénti ára az eddigi 5,45 lej helyett 6,14 lej lesz, míg a szemét 6,73 lej helyett 9,95 lej lesz személyenként.
A következő téma a helyi közbirtokosság kérvényének megvitatása volt, amelynek elnöke Szűcs László az adózás alóli felmentést kérte, magyarázata szerint azért, mert sokkal több az adó egy hektár föld után, mint amennyi a közbirtokosság nyeresége. A közbirtokosságnak eddig 11717 (!) lej adóhátraléka van az önkormányzattal szemben, ennek eltörlését, valamint az adózás alóli felmentést kérték. Mint kiderült, csak a kérvény leadásának időpontjától lehet szó felmentésről, amelyet szintén megszavaztak, de a hátralékot ki kell fizessék. Következett az iskolák és óvodák igazgatótanácsába delegált tagok nevesítése. A Horváth János Iskolacsoportba (érthető múdon) egyedül az RMDSZ nevesített küldötteket, ők Árkosi Antal, Horváth Sándor és Pápai József RMDSZ párti városatyák lettek, míg az ellenörző és felügyelő bizottságba Almási Istvánt juttatták. Az Octavian Goga Főgimnáziumba a Szociáldemokrata Párt (PSD) mindenáron Lazăr Ioan alpolgármestert szerette volna delegálni, ám Demeter Cornelia jegyző figyelmeztette a tanácsot, hogy a polgármester és az alpolgármester nem lehet igazgatótanácsi tag, amit a PSD nem akart elfogadni, s emiatt kissebb vita alakult ki. Végülis a PSD feladta a vitát és mást jelölt a posztra. A továbbiakban a tanácstagok az ANL lakásokat igénylők névsorát hagyták jóvá, két területvásárlási igénylésre és egy bérbeadásra is rábólintottak, módosítottak, valamint elfogadták az iskolák igazgatói által előterjesztett tevékenységi beszámolókat.
Az ülés végén Cheregi Gheorghe, a liberálisok ügyeletes szószólója intézett néhány kérdést Pocsaly Zoltán polgármesterhez. Cheregi a margittai Liliacului utca felújítását, a polgármesteri hivatal melletti óvoda udvarának parkolóvá alakítását, valamint a városi strand területén bizonyos területek bérbeadását kérte számon a városgazdától. A polgármester azt mondta, hogy a következő tanácsgyűlésen kíván válaszolni a kérdésekre. Árkosi Antal, az RMDSZ frakcióvezetője elmondta, hogy az említett ügyek, egytől-egyig törvényes keretek között zajlottak le. A Liliacului utca felújítása már rég esedékes volt, egy helyi vállalat végezte el. Az óvoda, udvarának egy részét átadta a polgármesteri hivatalnak, s így az önkormányzat saját területét alakíttatta át parkolóvá, a szociális munkásokkal. Erre azért volt szükség, mert piacnapkor elképesztő forgalom és torlódás volt mindig a város ezen szakaszán, a parkolóhelyek hiánya miatt. A terület bérbeadására kiírták a licitálást, s az le is zajlott, így minden törvényes módont történt. A frakcióvezető azt is elmondta, hogy szerinte a liberálisok így próbálják akadályozni a városvezetés munkáját, amint arra baljósan figyelmeztették a tanácsot, amikor jelöltjük nem nyerte el az alpolgármesteri széket. A sors iróniája, hogy akkoriban éppen Cheregi Gheorghe volt az, aki figyelmeztette a tanácsot, hogy a liberálisok nélkül nincs meg a kétharmados többség, s így nehéz lesz bizonyos határozatokat megszavaztatni, mivel ellenzékbe kényszerítik a liberálisokat. Úgy látszik komolyan gondolják, mivel a PNL tanácsosai több határozatnak is ellene szavaztak, vagy tartózkodtak.