artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Az elmúlt héten hatnapos táborban vettek részt a Bihar megyei Cserkész Ifjúsági Szövetség (BICSISZ) tagjai Kiskerekiből, Margittáról Nagyváradról, Ottományból, Paptamásiból és Szentjobbról.

 

 

 

A Bihar megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság (DJST) által finanszírozott táborba mintegy ötven cserkész és vezetőik utazhattak el a Királyhágó lábánál fekvő, festői szépségű Jádremetére.

Az első nap ismerkedős játékokkal telt az idő, hogy a több településről érkező fiatalok megismerkedhessenek, összebarátkozhassanak egymással. Hamar összerázódott a társaság, barátságok születtek, s a régi táborok hagyományaival ellentétben nem levélcímek cseréltek gazdát, hanem telefonszámok és drótpostacímek.

A tábor alatt változatos programok várták a cserkészeket. Minden reggel közös tornával indult a nap, emellett volt túrázás és hegymászás, települések közötti focibajnokság, vitaműsor a fiúk és a lányok között. Utóbbin ütős érvek fogalmazódtak meg mindkét nem mellett, ám a vita csak a játék idejére szólt, hiszen a résztvevők jó cserkészekhez híven testvérekként viselkedtek egymással. Kedden a Bihar megyei rendőrség két munkatársa tartott tájékoztatót a cserkészeknek, a táborban való biztonságról, a túrákon és az utakon való helyes közlekedésről. A cserkésztábort Borsi Imre Lóránt, a BICSISZ parancsnoka vezette, a résztvevő települések cserkészvezetői, Major Lóránt, Mező Ildikó, Seres Miklós és Ibolya valamint Tőtős Norbert segítségével.

Kellemes egy hét volt, ám semmi sem tart örökké, így a tábor vége is elérkezett. Jó hangulatban, énekelve indult el a társaság hazafelé. Barátságban búcsúztak el egymástól a cserkészek, ám nem örökre, hiszen hamarosan következik a BICSISZ sátortábora, amikoris újra együtt lehetnek Bihar megye magyar cserkészei. Addig is Jó munkát cserkészek!

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

You have no rights to post comments