A szervezést Tatár Attila Margittán élő véndiák és Nagy Gabriella a Horváth János Iskolacsoport igazgatója vállalták magukra. Hónapokkal korábban beindult a szervezkedés, sajtóban, internetes közösségi oldalakon hirdették az eseményt. A rendezvény pénteken délután vette kezdetét, a magyar iskolában, s annak udvarán, kötetlen beszélgetéssel, majd hajnalig tartó bulival. 

Nagyon sokan hazajöttek csak a találkozón való részvételért, volt aki Kanadából, Svédországból, Ausztriából, Bulgáriából és nagyon sokan Magyarországról. Felelevenedni látszott a múlt, miközben ment a nosztalgia reggelig. Jó érzés volt látni, ahogyan régen látott osztálytársak, jóbarátok ölelték át egymást, néha felhangzott egy-egy „megismersz még” kerdés, az emlékszel szót viszont meg sem lehetett számolni. A frissen végzett generációtól egészen a hetvenes éveikbeli generációkig minden korosztály képviselve volt. Mindenki láthatóan fiatalodott néhány évet, talán még azok a fránya őszhajszálak is eltűntek arra a pár órára. A találkozót megtisztelte jelenlétével Cseke Attila szenátor is, aki margittaiként szintén a városban érettségizett.

 

Szombaton délelőtt a gyermekek népi gyermekjátékokon vehettek részt Fügedy Anikó tanítónő vezetésével, majd ebéd után Nagy Gabriella igazgatónő tartott bemutatót az intézmény életéről. Ezt követően két nyugdíjas pedagógussal, Bárbu Mártával és Szentes Bélával beszélgethettek a véndiákok, a régmúlt emlékekről, nehézségekről, egy-egy emlékezetes történetről. Bárbu Márta magával hozta fényképalbumát, amelyben az elmúlt 50 év iskolai emlékeit őrzi. A jelenlévők izgatottan lapoztak bele az albumba, meglepetten vagy elérzékenyülve találva meg saját magukat, vagy éppen egykori osztályuk csoportképét. A beszélgetés végén Hevesi (Nagy) Franciska, aki az ausztriai Klagenfurtból tért haza erre a hétvégére, egy nagyon szép, bőrborítású, kézi kötésű emlékkönyvet mutatott be, amelyet az elkövetkezendő évek, évtizedek találkozóinak emlékkönyveként adományozott. Az emlékkönyvbe a nap folyamán rengetegen jegyezték be a nevüket, gondolataikat, hogy fennmaradjon az az utókor számára. 

Mindenki nagyon izgatottan várta az este nyolc órát. Ekkorra volt beharangozva a várva-várt rock-koncert, amelyet a véndiákokból összeállt együttes tartott a művelődési házban. Az együttes tagjai Tatár Attila, Papp Attila (Tilu), Koszta Attila, Molnár Sándor (Saci), Gheorghiu (Nagy) Andrea, Pop Teofil, Horváth Dénes és Csiszár Gellért kitettek magukért, a közönség állva tombolt, s együtt énekelte a zenészekkel a közismert hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évekbeli slágereket. A pörgős AC/DC Highway to hell-jétől egészen az érzelgős, az iskolatalálkozó himnuszává avanzsált Ismerős Arcok, Nélküled című zenéjéig minden felcsendült. 

 

A koncerten Hevesi (Nagy) Franciska egy-egy oklevelet adott át a zenekar tagjainak, míg Pocsaly Zoltán polgármester, köszöntője után egy-egy üveg borral lepte meg a zenészeket. A koncert után ismét az iskolába sétáltak át a véndiákok, ahol fergeteges buli, beszélgetés várta a megfiatalodott margittaiakat és a hazatérteket.

Minden nagyszerű volt, de azért az örömben volt egy kis üröm is. A távolról, más országból, más kontinensről érkezők jó példával szolgálhatnak azoknak, akik Margittán vagy a közvetlen környékén élnek, mégsem mentek el a találkozóra. Ez jó példa arra, hogy a külhonba szakadt hazánkfiai jobban megbecsülik a szülőföldet, mint mi itthoniak. Remények szerint jövőre, a következő találkozón még többen jelen lesznek, olyanok is, akik idén nem voltak, hiszen ahogy a találkozó himnuszában is énekelték: „Ha nem teszem talán már, nem is lesz rá alkalom . . .” Addig is, Isten tartson véndiákok!

 

Tőtős Norbert