artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Június elsején, gyermeknap országszerte ballagtak el a végzős diákok, hogy az iskolapadokat elhagyva kiléphessenek a nagybetűs életbe. Margittán azonban valami nem a megszokott módon zajlott. 

 

 

 

A tavaly ősszel indult Horváth János Iskolacsoportban sor került a legelső ballagásra. Három tizenkettedikes osztály készült az utolsó osztályfőnöki órára. Az első ünnepélyes momentum az volt, amikor a helyi RMDSZ vezetői és önkormányzati képviselői végigjárták a XII A, matematika-informatika, XII B, természettudományok és a XII C, filológia szakos végzős osztályokat, s oklevéllel, valamint könyvekkel jutalmazták a maturandusokat, valamint a legjobb tanulókat. Az utolsó osztályfőnöki óra után, az utolsó, leghosszabb csengőszóra vonultak végig a diákok az iskola folyosóján és udvarán, át az iskola szomszédságában található református templomba, ahol sort kerítettek a ballagási ünnepségre.

A templomban elsőként Kovács Gyula lelkipásztor köszöntötte a diákokat, azok hozzátartozóit, valamint a tanári kart és a meghívott vendégeket. A tiszteletes után Nagy Gabriella iskolaigazgató mondott köszöntőt, majd Veszprémi Boglárka tizenegyedik osztályos tanuló búcsúztatta végzős iskolatársait, Wass Albert, Üzenet haza című költeményével. A felemelő szavalat után, a három végzős osztály legjobb tanulóit díjazták. Nagy Gabriella igazgató, és helyettese Rend Erzsébet díjazták a három végzős osztály osztályfőnökeit, valamint különdíjakat is kiosztottak. Ferencz Lilla XII. A osztályos tanuló az iskola diáktanácsában kifejtett tevékenységéért, Antal Kálmán szülő pedig az iskola önzetlen támogatásáért és segítéséért vehetett át oklevelet. Bajkó Ferenc romántanárt nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötték. Bradács Alíz, az RMDSZ Margitta-körzeti elnöke az iskola igazgatóját és aligazgatóját lepte meg tevékenységük elismeréseképp egy-egy könyvajándékkal. Az évfolyamelsőnek járó díj Szabó Ágnes XII. A osztályos tanulónak járt.

A díjazások után Szűcs Lenke vallástanár énekcsoportjának előadásában csendült fel a klasszikus Kell még egy szó, majd a végzős osztályok egy-egy diákja, illetve a tizenegyedikesek képviselői mondtak búcsúzó beszédet, majd átadták megőrzésre az iskola kulcsát a kissebeknek.

A rendezvényen jelen volt és köszöntőt mondott Talpos Dorel polgármester, aki románul és magyarul is köszöntötte a diákokat. Az előljárót követően Pocsaly Zoltán alpolgármester, az RMDSZ polgármesterjelöltje szólt a jelenlévőkhöz. Zárásképpen a moderátor szerepébe bújt Farkas Cecilia magyartanár egy paródia írással búcsúzott a végzősöktől, majd Májernyik Mihály római katolikus kanonok-plébános, és Kovács Gula református lelkipásztor mondott áldást. Végezetül nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult a ceremónia.

Felemelő érzés volt arra gonodlni, hogy a margittai önálló magyar iskola első ballagása is elérkezett, amikor egy évvel ezelőtt még sokan cinikusan álltak hozzá a magyar iskola ügyéhez. De lásd, megérte. Az évzáró ünnepségen magyar szó hallatszott, az igazgató magyarul köszöntötte a diákokat, magyar verset szavaltak, magyarul díjazták a legjobbakat, s az előző évekhez hasonlóan senki nem hurrogott a anyanyelvünk hallatán, mint azelőtt tettek a vegyes tannyelvű iskolában a román diákok. Zárásképpen pedig tiszta szívvel, méltóságteljesen énekelhettük azt, hogy Isten álld meg a magyart!

 

 

 

 

 

You have no rights to post comments