artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Zenekarok figyelmébe… de nem csak! A Paptamási Kultúrotthonban június 12-én és 13-án kerül megszervezésre a „II. Bihar Megyei Zenészek és Zenekarok Találkozója”, című rendezvénysorozat.

 

 

 

A 2013-ban első alkalommal megszervezett rendezvény sikerein felbuzdulva az idei esztendőben is megszervezésre kerül ez a rendezvény, ahol azok kapnak főszerepet, akik az év minden más rendezvényén arra hivatottak, hogy a jó hangulatot biztosítsák, kiszolgálják a nagyérdemű közönség változatos zenei igényét! Rendezvényünk során arra törekszünk, hogy az élő zenét játszó zenekarokat népszerűsítsük, valamint el szeretnénk érni azt, hogy nagyobb és fontosabb szerepet kapjanak a bihar megyei zenekarok a környéken megrendezésre kerülő rendezvényeken.

 

 

 

 

 

 

 

 

Terveinket elősegítette az élő zene iránti tisztelet, valamint az, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fektessünk saját, bihar megyei zenekaraink felléptetésére. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy az idei évben megszervezésre kerülő fesztiválon helyet kapnak más művészeti ágazatok képvisltetése, amelyek a XXI. századi ember kulturális igényét hivatott kielégíteni, kiállítások és bemutatók formájában! Így született az ötlet, hogy a rendezvény kibővítése céljából mindenképpen a művészeti ágazatokban keressük a megoldást, ezért képzőművészeti, hangszer és ruha kiállításokat is szervezünk, annak érdekében, hogy minél több látogató és művész kapcsolatot teremtsen a kiállított tárgy megtekintése révén.

Ez úton szeretnénk felhívni minden zenekar és zenész figyelmét, hogy amennyiben szeretne részt venni ezen a találkozón, vagy részletesebb információt szeretne kapni a rendezvényről, akkor hívja a következő telefonszámot: 004 / 0742693809 – Major Loránt, főszervező!

You have no rights to post comments