artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Szombaton tartotta meg a Magyar Állatorvosok Világszervezete (MÁVSZ), közreműködve a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesületével a hetedik lógyógyászati konferenciát. A szakmai rendezvénynek Margitta adott otthont.

Szerbiából, Szlovákiából, Ukrajnából, Magyarországról és itthonról 150 állatorvos érkezett a  Berettyó-parti városban tartandó találkozóra, hogy bővítsék tudásukat a lógyógyászat terén.
 
A konferencia résztvevőit Dr. Szieberth István, a MÁVSZ elnöke köszöntötte, majd Sorin Hodişan, a Bihar megyei Állategészségügyi Igazgatóság vezetője szólt a jelenlévőkhöz. A találkozón részt vett Csutak László, a MÁVSZ erdélyi elnöke és helyettese Cséscs Sándor is.
 
A köszöntőket követően kezdetét vette a szakmai előadások sora. Elsőként Makra Zita tartott prezentációt Lovak általános anesztéziája praxis körülmények között címmel. A doktornőt követően Bakos Zoltán a lovak vázizom betegségeikről felfedezett legújabb ismereteket mutatta be, majd egy vidám baráti beszélgetéssel dúsított kávészünet után szintén Bakos doktor a laminitisről, vagyis a patairha-gyulladásról és annak endokrinológiai hátteréről tartott ismertetőt. A legutolsó előadást Jármy Miklós tartotta, mégpedig az állatorvosoknak a lovasversenyeken való részvételének fontosságáról.
 
Az előadások után ízletes ebéd várta a résztvevőket, majd mindenki kilátogatott Érköbölkőtra, ahol az előadásokat gyakorlatban is bemutatták, Rákóczi Lajos helyi gazda lovasfarmján. A gyakorlati bemutatók után, a résztvevők egy baráti beszélgetés közben, egy pohár zamatos érmelléki bort és finom házikalácsot fogyasztva vitatták meg a tanultakat, az új információkat.
 
A helyi szervezést Oláh József állatorvos és Almási István állategészségügyi aszisztens vállalták magukra. Almási István lapunknak elmondta, hogy a konferencia célja, a szakmai tudás elmélyítésén túl, a határon túli magyar állatorvosok közötti kapcsolatok kiépítése,  bővítése,  valamint a barátkozás volt. A találkozó nemcsak jelképes, mivel  a magyar, a román, a szerb és a szlovák állatorvosi kamarák is 40 továbbképzési ponttal ismerik el a konferencián való részvételt, ami igen hasznos a továbbképzéseken résztvevő állatorvosok számára. A szervezők bejelentették, hogy a következő szakmai konferenciára október 5-én és 6-án kerül sor Lembergben, Ukrajnában.

You have no rights to post comments