Vasárnap délelőtt a szentjobbi római katolikus templomban zajló ünnepi szentmisét követően a községközpont parkjába vonultak a település lakosai, ahol az első és második világháborúban elesett szentjobbi hősök tiszteletére emelt emlékmű felavatására került sor.
Elsőként Molnár József Szentjobb község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, megemlékezvén a két világégésben odaveszett szentjobbiakról, majd felolvasta azok neveit. Tizenhét falubeli neve került fel az első, míg harmincnégy név a második világháborúban harcoló hősökről a Tatár Attila margittai kőfaragó által készített márványtáblára. Az emlékmű kopjafáját, Szentjobb anyaországi testvértelepülése, Sáp község önkormányzata készíttette el, Márton Árpád, Márton Mária és Engi Csaba munkájukat dícséri.
Az avatáson beszédet mondott Cseke Attila parlamenti képviselő, Szentjobb község díszpolgára is, aki a közösség összetartó erejére, hőseink tiszteletére hívta fel a jelenlévők figyelmét. „Egy közösségnek, egy nemzetnek a hőseire kötelező emlékezni és erre emlékhelyet is kell készíteni, hiszen az emlékhelyek révén erősebb a kötődés a múltunkkal.” – mondta Cseke Attila képviselő.
Az emlékművet Cseke Attila képviselő és Molnár József polgármester leplezte le, majd Fábián Tibor református tiszteletes áldotta és Kurilla Gábor plébános szentelte meg. Az ünnepségen közreműködött a Szentjobbi Hagyományörző Népdalkör és a Szentjobbi 9-es számú Szent István Király Cserkészcsapat is. A talapzatnál koszorúkat helyeztek el Cseke Attila parlamenti képviselő, Szentjobb illetve testvértelepülései, Sáp és Szentpéterszeg küldöttségének tagjai, az egyházak, ifjúsági és civil szervezetek képviselői.
Az ünnepség, méltóképpen zárult, nemzeti imánk a Himnusz eléneklésével.