artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Az Idősek Nemzetközi Világnapja alkalmából, október 1-jén, kedden délután a margittai RMDSZ és a Vidéki Ifjúsági Szövetség (VIDIFISZ) közös szervezésében Margittán is köszöntötték a szépkorúakat. A Caritas Catolica nagyterme megtelt ezen alkalomra, nemcsak idősekkel, hanem sok fiatal is részt vett azon.

 

A megjelenteket elsőként Bradács Alíz körzeti RMDSZ elnök köszöntötte, elmondván, hogy az ENSZ 1992-ben nyílvánította október 1-jét az idősek napjává. Az elnökasszony jó egészséget, boldog, hosszú és szép nyugdíjaskort kívánt valamennyi ünnepeltnek. Az időseket köszöntötte Pocsaly Zoltán polgármester, valamint Szőke Ferenc, a Horváth János Társaság elnöke is. Tyepák László római katolikus segédlelkész valamint Kovács Gyula református lelkész Isten áldását kérve kívántak minden földi jót a szépkorúaknak.

A felszólalók sorát Tőtős Norbert, a VIDIFISZ régiós alelnöke zárta, aki elmondta, hogy bár a VIDIFISZ elsősorban ifjúsági szervezet, de mindig gondolnak az idősekre is, hiszen „a mai idősek is voltak fiatalok, és a fiatalok is lesznek idősek”.

Október 6-a közeledtével, az ünnepséget egybekötötték az aradi vértanúkról való megemlékezéssel. Ennek apropóján filmvetítésre került sor, melyen a jelenlévők megtekinthették a Nemeskürty István által írt, Hajdufy Miklós által 1970-ben rendezett Tizennégy vértanú című filmet is.

A megemlékezés szeretetvendégséggel, kötetlen, jó hangulatú beszélgetéssel zárult. A margittai nyugdíjasklub kúrusa egy énekszámmal készült, míg egyik tagjuk, Mészáros Piroska M. Legrand: Az idősek tisztelete című költeményével kedveskedett a jelenlévőknek.

VIDIFISZ Sajtószolgálat

You have no rights to post comments