Fotó: Perecsenyi Róbert
Az elmúlt hétvégén Mi másképp látunk címmel nyitotta meg legújabb kiállítását a margittai Helios Fotoclub, a városi művelődési ház előcsarnokában létesített kiállítóteremben.
A Helios négy oszlopos tagjának, Pósán Lajos elnöknek, Antal Juliannának, Kékedi Imrének és Tabacu Sorinnak az alkotásait állították ki. A tárlat, a művelődési ház igazgatónőjének, Demeter Veronicának a csellójátékával vette kezdetét.
Elsőként Bradács Aliz klubtag köszöntötte a jelenlévőket, elmondva, hogy a Román Fotográfia Hónapja alkalmából, immár harmadik alkalommal rendeznek kiállítást. Pósán Lajos, a Helios Fotoclub elnöke megköszönte a maroknyi jelenlévő érdeklődését. Ezt követően Kékedi Imre, a klub alelnöke szólt a kiállításról. Az alelnök feltette a kérdést, ami foglalkoztatja azokat akik, megtekintik a képeket. „Mi másképp látunk, de milyen értelemben másképp? A kiállított képek egy jelzést adnak, vajon mit akar a fotográfus mondani, mi van a kép hátterében?” – hangzott el. Aki megtekintette a kiállítást, választ kaphatott a kérdésekre.
Antal Juliánna kiállított képein keresztül, az érdeklődők egy képzeletbeli sétát tehettek az Auschwitzi haláltáborban. Az alkotó ezzel kapcsolatban hozzáfűzte, hogy „Auschwitz nem egy vidám téma, a képek figyelmeztetnek, remélhetőleg soha többé nem fog ilyen borzalom megtörténni.”
Tabacu Sorin elmondta, sokan megkérdezik tőle, hogy a sok munka mellett tulajdonképpen mikor van ideje fotózni? Erre a sebész főorvos, azt a választ adta, hogy nagyon ritkán, többnyire csak a szabadság ideje alatt, de „minden szabadidőt ki kell használni, hogy némileg szinesebbé tegyük a hétköznapokat.”
A kiállítás március 31-ig tekinthető meg.