artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

December 30-án utolsó, évzáró ülését tartotta a margittai RMDSZ körzeti és helyi választmánya. Árkosi Antal az RMDSZ margittai elnöke üdvözölte elsőként a választmányt, majd beszámolt az elmúlt esztendő munkájáról, nehézségeiről, megvalósításairól.

 

A legnagyobb sikernek egyértelműen az önálló magyar iskola beindítását könyvelte el, amelynek megalapításában a szervezet oroszlánrészt vállalt. Árkosi viszont kudarcnak tekintette, hogy kellő támogatottság hiánya miatt, még most sem tudták megvalósítani azt a több éves tervüket, hogy a református templomkertben található Petőfi Sándor és Ady Endre szobrokat köztéren helyezzék el. Az elnök kitért a szervezet székházának felújítási munkálataira is, amely komoly pénzbe került, ám most is, mint már nagyon sokszor a helyi vállalkozók anyagi segítséget nyújtottak. A helyi elnök végül megköszönte a választmány és a szakbizottságok munkáját, majd sikeres, boldog új évet kívánt mindenkinek.

A helyi elnök után Bradács Alíz, az RMDSZ körzeti elnöke vette át a szót. Az elnök asszony, aki egyben a városi kórház igazgatója is, az egészségügyi intézményben végbement felújításokat emelte ki, amely szintén nagyrészt az RMDSZ munkáját tükrözi. Ehhez a munkálathoz nagyban hozzájárult a tisztségéből nemrég leköszönt egészségügyi miniszter, a margittai Cseke Attila. Bradács továbbá kiemelte a magyar állampolgárság megszerzéséhez nyújtott segítséget is. Az RMDSZ több településen, így Margittán is irodákat hozott létre, ahol teljeskörű segítséget nyújtanak a magyar állampolgárságot igénylőknek. Segítenek kitölteni a formanyomtatványokat, lefordíttatják a szükséges igazolványokat és elkészítik a fényképeket is. Mindezt teljesen ingyen. Bradács, aki engedélyezett román-magyar fordító is, egymaga több mint nyolcezer margittai és környékbeli magyarnak fordtotta le a szükséges dokumentumokat. Segítségüket tehát igénylik és igénybe veszik a lakosok.
A gyűlésen részt vett Cseke Attila szenátor is. Az egykori egészségügyi miniszter szerint Margittán csak ott történtek jelentős megvalósítások, ahol az RMDSZ jelen volt. Cseke elismeréssel szólt a szervezet valamennyi megvalósításáról, de szerinte ez közel sem lesz elég az idei év novemberében tartandó helyhatósági és parlamenti választásokon, amely nagy és fáradtságos munkának ígérkezik. 
Utolsó felszólalóként Nagy Gabriella köszönte meg a szervezet munkáját, amellyel kiálltak és támogatták a Horváth János Iskolaközpontot. Zárásként a jelenlévők pezsgőt bontottak, hogy így búcsúztassák az elmúlt esztendőt.

You have no rights to post comments