artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Az LSTL-Assassins fantázianévre hallgató csapat 1999 januárjában alakult meg hivatalosan, de a csapat magja 1996-óta játszik együtt. Az elején csak együtt korcsolyáztunk, majd előkerült egy-két ütő, és mivel a játékkedv mindenkiben megvolt, adott volt egy kiváló társaság, egy kiváló sportra. KÉPGALÉRIA

Télen-nyáron korcsolya volt a lábunkon. Amint az időjárás engedte és befagyott a pálya akkor jégen, ha jó idő volt akkor pedig az aszfalton kergettük a korongot. Sokszor szinte reggeltől estig.

A Magyar Görhoki Bajnokság 2000-ben átalakult. A sok csapatot tudásuk alapján több csoportba sorolták. Mi a harmadik vonalba, a C csoportba kerültünk. Olyan csapatokkal mérkőzhettünk meg hétről-hétre mint Nyíregyháza, Százhalombatta, Szekszárd, Oroszlány, Pásztó és Gyöngyös.

A mezőnyből csapatunk kimagaslott. Több fordulóban még gólt sem kaptunk. A bajnokság végén mi voltunk a tabella élén, kiharcolva ezzel a magasabb osztályba jutást.

Izgatottan vártuk a következő évet, készültünk a B csoport küzdelmeire.

A szövetség azonban újra átszervezte a bajnokság lebonyolítását az előző év tapasztalatai alapján. A legjobbakat 2001-ben három csoportba sorolták. Fiatal csapatunknak a jégkorong válogatott játékosokat is soraikban tudó Dunaújvárossal és Jászberénnyel kellett harcolnia a továbbjutó két első helyért. Az ún. „közép”-csoport többi tagja Pécs és Szeged volt.

LSTL Assassins 01LSTL Assassins 25

A továbbjutást jelentő első két hely megszerzése sajnos nem sikerült. Csoport harmadikként a helyosztón vettünk részt, ahol nem találtunk legyőzőre. Csapatunk az országos bajnokság 7. helyén végzett. A csoportunk erősségét jól mutatja, hogy a 2001-es bajnokságot Jászberény nyerte, Dunaújváros előtt.

A következő évben a csapat tagjai „szétszéledtek” sajnos az ország különböző pontjaira. Elkerültünk egy páran főiskolákra, egyetemekre. A tanulás először csak megnehezítette, majd szinte teljesen ellehetetlenítette a további versengést számunkra. Nem tudtunk együtt gyakorolni, együtt játszani. Ez az év a görhoki korszakunk végét jelentette.

Próbálkoztunk a vérfrissítéssel, tehetséges fiatalok bevonásával. Volt több jelentkező is, akik kedvet éreztek magukban, hogy kipróbálják ezt a csodálatos sportot, de sajnos ők 1-2 éven belül lemorzsolódtak, eltűntek.

A Morotva Műjégpálya megépítése óta, csak jégkorongozunk. 2009-ben már kimondottan csak a jégre koncentrálva újra megszólítottuk a fiatalokat. Ekkor is többen csatlakoztak hozzánk és szerencsére van olyan fiatal, aki azóta is csapatunk tagja és edzői képesítést is szerzett.

Ebben az évben került közel hozzánk Rácz Sándor, aki azóta is rendíthetetlenül vezeti-irányítja, szervezi csapatunk életét. Az ő kezdeményezésére 2010-ben első alkalommal szerveztük meg a Morotva Ligeti Jégkoron Kupát. A rendezvény azzal a céllal jött létre, hogy a fiatalságot kicsábítsuk a műjégpályára, tartalmas szórakozást biztosítani a jégkorong szerelmeseinek. Ne a számítógép előtt üljenek, hanem a szabadban sportoljanak.

LSTL Assassins 12LSTL Assassins 07

2020. február 8-án már tízedik alkalommal került megrendezésre Berettyóújfaluban a Lendület Sport és Szabadidő Egyesület szervezésében a Morotva Ligeti Jégkorong Kupa.

Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere a rangos rendezvényt megnyitó beszédében kiemelte: városunk sportéletében évről évre egyre fontosabb helyet foglal el a nemzetközi méretűvé nőtt, nagy hagyományokra visszatekintő jégkorong kupa. A nemzetköziség annak ellenére is igaz, hogy a jégen korcsolyázó játékosok valamennyien egy nemzethez tartoznak. Már második éve köszönthetjük a résztvevők között Csíkszereda csapatát. Indulásuk azért volt különösen megtisztelő számunkra, mert nem meghívás alapján érkeztek, ők maguk kerestek meg minket, hogy szeretnének részt venni a kupán. Nagyon örültünk, hogy a verseny híre a határokat legyőzve hozzájuk is eljutott. Ebben az évben Csíkcsicsó is csatlakozott a határon túli csapatok sorához.

A tíz év során a következő csapatok fogadták el meghívásunkat: Csíkcsicsó, Csíkszereda, Derecske, Földes, Gyula, Hódmezővásárhely, Makó, Mezőtúr, Nyíregyháza, Püspökladány, Püspökladány, Szarvas és Szentes.

A megmérettetés évről évre emelkedő színvonala miatt szükségessé vált, hogy a játékvezetés is profi kezekbe kerüljön. Az utóbbi években már – hivatásos bíróként működő – két jó barátunk, Vincze László és fia, Vincze Dániel fújj a sípot. Dani ifjú tehetségként a hazai utánpótlásmeccseken kívül a magyar élvonalbeli jégkorongbajnokságban, az Erste Ligában és a szlovák Extraligában is vezet mérkőzéseket.

Rendezvényeinket minden évben magas színvonalú, sportszerű és jó hangulatú versennyel tisztelik meg a résztvevő csapatok.

LSTL Assassins 22LSTL Assassins 03

Az egymást követő mérkőzések során az eredmény szinte csak másodlagos. A jégen éppen egymással küzdő és versengő játékosokat a többi csapat tagjai énekelve, tapsolva, hangosan szurkolva biztatják a palánk mellől. A góloknak, a cseleknek, a látványos megmozdulásoknak, magának a játék szépségének örülnek.

Elmondható, hogy szinte minden csapattal baráti viszonyt ápolunk.

Több meghívásnak tettünk már mi is eleget. Aranyéremmel tértünk haza a hódmezővásárhelyi jégkorong kupáról és második helyen végeztünk a csíkszeredai jégkorong kupán.

A hazai kupák során mindig nagy figyelmet fordítunk a fiataloknak, a fiatal tehetségeknek. A díjátadó ünnepségek során mindig jutalmazzuk őket.

Büszkék vagyunk rá, hogy Rácz Sándor Máté ebben az évben eredményesen vett részt a Learn To Play asszisztens programban. A Magyar Jégkorong Szövetség tanúsítja, hogy Máté jogosult U8, U10-korosztály edzői, valamint önkéntes játékvezetői feladatok ellátására U8, U10 tornákon.

Várjuk fiatalok jelentkezését, akik szeretnék kipróbálni magukat a jégen és szeretnének megismerkedni a jégkorong sporttal!

A Lendület Sport és Szabadidő Egyesület jégkorong szakosztályának nevében: Kari Sándor

You have no rights to post comments