Vastapssal búcsúztatták a Bihari Pumák és szurkolóik a mai mérkőzés végén két játékostársukat a Kabos Endre Városi Sportcsarnokban. Varga Gábor (Ila) és Tóth József (Toti) ugyan visszavonul az aktív sporttól, de a háttérben továbbra is segíteni fogják a BMSE-t. Pályafutásukról, emlékeikről és további terveikről kérdeztük Őket.
Mikor kezdtél el kézilabdázni, hogyan ismerkedtél meg a sporttal?
Varga Gábor, Ila: A kézilabdát 1989-ben kezdtem, az akkori 5-ös iskolában. Kis kerülővel érkeztem meg a kézihez, mivel éppen le akart igazolni BUSE labdarúgónak. Már majdnem sikerült, de valahogy elhagyták a fényképemet és az adataimat, így kértek, hogy hozzak újat. Ekkor kereset meg Kovács Zoltán tanár úr, hogy nem szeretnék-e kézilabdázni, menjek le, próbáljam ki. Az első edzésen már éreztem, hogy ez az, amit szeretnék csinálni. Ez pontosan 30 évvel ezelőtt történt. Nagyjából egy év múlva pedig igazolt játékos lettem a BMSE-nél.
Rengeteg edzővel dolgoztam együtt, mindenkitől tanulhattam valamit. Időrendi sorrendben: ha jól emlékszem, Kovács Zoltánnál kezdtem az egészet, Ő szerettette meg velem ezt a sportot. Dürgő József - Nyéki László páros, akiknek az egyéni képzésben volt nagy szerepük. Domján János, akinek sikerült egy olyan csapatot összekovácsolnia, amivel megnyertük a férfi vonal első érmét NB2-ben, ifjúsági szinten. Ulics István, aki megmérettethette magát magasabb osztályban, és ezt a tudást próbálta nekünk átadni. Igaz, éppen egy kamaszodó Varga Gábort kellett okítania, megmondom őszintén, biztos nem volt könnyű dolga. Bencze Zoltán, aki már felnőtt játékosként foglakozott velem, akinél sosem volt elvesztett meccs, menni kellett mindig tovább. Végül, de nem utolsó sorban Kucskár Imre, akivel a legnagyobb sikert tudtuk elérni férfi felnőtt vonalon, NB2 bronzérem. Emellett büszkén mondhatom, hogy barátként tekinthetünk egymásra!
Tóth József, Toti: Valamikor 1990-91-ben, 10-11 évesen kezdhettem a kézilabdát. Portörő Miklós igazgató úr volt a testnevelő tanárom, aki több osztálytársammal együtt elküldött a Titász-pályára, ahol Kovács Zoltán tanár úr tartott kézilabda-edzéseket a BMSE ifi és serdülő csapatának. Emlékeim szerint akkor csak ifi csapat volt, esetleg serdülő, de még nem szerveződött az utánpótlás úgy, mint ma. Mivel előtte az 5. sz. általános iskola kispályás focicsapatában is kapus voltam, a második kézi edzésen szóltam Zoli bácsinak, hogy megpróbálnám a kapuban. Így kezdődött.
Miért szeretted meg, mit nyújtott neked ez a sportág?
Varga Gábor, Ila: A 30 évnek köszönhetően rengeteg emlékkel és élménnyel gazdagodhattam. Mosolyogva emlékszem vissza az éremátadókra, a közös bulikra, évadzárókra, kézis bálokra, az idegenbe való utazásokra. Nagyon szép emlékek a rászorulóknak gyűjtött adományok átadása és sorolhatnám, mert annyi minden történt velem, nehéz választani egyet. A legkedvesebb élmény az marad, amikor a játéktérről meccs kezdete előtt feltekintek a nézőtérre, látom a sok szurkolót és tudom, milyen szerencsés vagyok, hogy itt lehetek és örömet okozhatok nekik, ez felbecsülhetetlen érzés, ezért is érdemes csinálni.
Tóth József, Toti: Én a város berettyószentmártoni részében laktam és gyerekeskedtem, de az 5-ösbe jártam iskolába. Akkoriban Szentmárton jóval messzebbnek tűnt a városközponttól, mint ma. A csapatban többen voltak az 5-ös suliból, illetve megismertem srácokat más iskolából is. Jó fejek voltak, befogadtak, pedig elég magamnak való gyerek voltam. Akkoriban túlsúlyos srácként csak a fejemet tömtem, ezért gyakran fájt a fejem is a magas vérnyomástól. A rendszeres edzés viszont nyolcadikra eltüntette a túlsúlyomat és már a fejem sem fájt, jól éreztem magam a bőrömben. A másik dolog, ami arra késztetett, hogy folytassam, a játék szeretete. A kapuban úgy éreztem, hogy egy csapat tagja vagyok, de mégis külön világ, adott esetben az utolsó remény. Ez nagyon tetszett. :)
Volt-e/van-e példaképed?
Varga Gábor, Ila: Mindig is az elődeimet tiszteltem. Láttam őket edzeni, tőlük tudtam tanulni, kézzel foghatóak voltak számomra. Akiket a TV-ben láttam, ők olyan távolinak tűntek, de a körülöttem lévő felnőtt játékosok „valódiak” voltak. Családos emberek, férjek, apák, vőlegények, barátok. És egy erényük volt, hogy szerették azt, amit csinálnak. Ez engem mindig is inspirált. Ha kellene mondani egy nagyobb sztárt, akkor talán Nikola Karabatić-ot mondanám, mert sokoldalú, komplex játékos.
Tóth József, Toti: Játékosként a példaképem Thierry Omeyer volt, de szerintem sok kapus volt így akkor és ma. Gyerekkoromban – furcsa mód – nem néztem a meccsközvetítéseket, ezért is esett későbbre a példaképválasztás. Ha az a kérdés, hogy az egyesületen belül ki a példaképem, akkor a válasz nem egyszerű, talán nincs is, vagy csak nem akarom, hogy megtudja az illető. A magánéletben a legnagyobb példaképeim a fiaim. A mai világban egy gyereket annyi csábítás és inger éri, hogy azon csodálkozom, akarnak még kézilabdázni. Nem vagyok abban biztos, hogy hasonló ingerdús környezetben én a sportot választottam volna gyerekként. :)
Miben különleges a BMSE más kézilabdacsapatokhoz viszonyítva?
Varga Gábor, Ila: Az elmúlt évtizedek alatt több NBI/B-t megjárt csapat ellen játszottunk és a szurkolótáborok közötti különbség az, ami szembe ötlő. Természetesen a mi szurkolóink javára. Sok olyan idegenbeli meccsen voltunk, ahol a mi szurkolóink ugyanannyian, vagy többen voltak, mint a hazai csapat szimpatizánsai. Ez persze nem volt mindig így, de hál’ Istennek kialakult és bízom benne, hogy ez így marad még sokáig.
Tóth József, Toti: A főiskolás éveim alatt a Százhalombatta ifi csapatában játszottam. Alapvetően nincs sok különbség csapat és csapat között. Az eltérés abban keresendő, hogy a csapatnak, mint gravitációs pontnak, mekkora a vonzása. Habár a BMSE férfi csapatának volt már nagyobb vonzereje, de most sem panaszkodhatunk. Úgy tűnik, hogy a szurkolók nem csak az eredményeinket szeretik, hanem minket is. Köszönjük! Ezért is fáj, hogy a 2018-19-es szezonban csak kevés pontot szereztünk és kevés jó meccset játszottunk. Sajnálom, és elnézést kérek ezért.
Melyik volt kézilabda pályafutásod legfelemelőbb pillanata?
Varga Gábor, Ila: Természetesen nagyon büszke vagyok mindkét megszerzett érmünkre. Ha lehetek kicsit önző, szeretném megemlíteni az egy felnőtt NB2-es meccsen megszerzett 20 gólomat, amit tudomásom szerint nekem sikerült elérni legelőszőr. Viszont a legnagyobb büszkeségem, büszkeségeim azok a barátaim, akiket a kézilabdának köszönhetően ismerhettem meg!
Tóth József, Toti: Az NB2 bronzérem átadója. Akkor azt hittem, örökké élek és örökké védek! :) Ezt követően a Kabos Endre-díj. Ha a legjobb meccsemet kellene említenem…? Volt egy Orosháza elleni döntetlenünk, talán 1998-ban, amikor ifistaként kaptam lehetőséget a felnőtt meccsen. Százhalombattán töltött időszakból, amikor az ifi meccs után visszamentünk az öltözőben és a folyosón ott állt az akkori Fotex Veszprém felnőtt csapata, Éles Józsival együtt. Pár éve volt egy magas százalékon védett meccsem idegenben, a Kazincbarcika ellen. A poén az volt, hogy 50% felett lehettem, és a félidőben mégis vezetett a Barcika. A második félidőben nem védtem, de a meccset megnyertük. Ki érti ezt a játékot?! Akkoriban lett a szavam járása: „Ki emlékszik már az első félidőre?”
Megosztanál velünk egy, a csapathoz kapcsolódó emlékezetes történetet?
Varga Gábor, Ila: Ami a legmeghatóbb emlékem, az is az NB2-es felnőtt éremátadó ünnepséghez kötődik. Édesapám nagyon szerette a sportokat, imádott engem és a tesómat, Zsoltit nézni. Az éremátadó ünnepségen sajnos már beteg volt, nem járt a meccsekre, nem szerette, ha kérdezgetik az állapotáról. Úgy volt, hogy nem is jön le az ünnepségre sem. Már melegítettünk a mérkőzésre, amikor megláttam a lelátón anyuval. Természetesen nem ott állt, ahol korábban szokott, hanem szinte elbújva. Végignézte a meccset és az éremosztót is. Az számomra örök emlék marad.
Ha vicceset is kellene mondanom, akkor az egyik évben elment a csapat Tiszavasvárira, strandkézilabda kupára. Azon túl, hogy a meccsek között mi is hideg italokkal, Uram bocsá’ sörrel hűtöttük magunkat, de a buszsofőrünk konkrétan meg is nyerte a sörivó versenyt. Na persze nem a legtöbb sört ivó versenyt, hanem az egy korsó sört leggyorsabban megivó versenyt. Rendben hazaértük.
Tóth József, Toti: Sok volt! A régi sztorikra csak halványan emlékszem. Minden évtizednek megvannak a maga történetei, pillanatai, emlékei. Ifista koromból talán a legmeghatározóbb emlékeim között van az első meccsem a Titász pályán. Édesapám eljött megnézni. Nem is ment a védés, ki is kaptunk, de rajtam volt az egyesület meze, és büszke voltam erre. Vagy az első edzőtáborom Felsőzsolcán, mikor még általános iskolás voltam. Juniorként az egyik fontos emlékem, amikor az ifi csapat létszáma nagyon megcsappant és nekem beállósként kellett pályára lépnem. Nagyon be voltam tojva. A meccsre nem is nagyon emlékszem, csak arra, amikor nem tudom hogyan, de beadták a labdát, bedőltem, mint egy zsák és valahogy bement a labda a kapuba. Ma sem értem, hogy sikerült.
Felnőttként már több mindenre emlékszem. Vannak tanulságos és/vagy mulatságos történetek is. A legtanulságosabb az, ami a későbbi hozzáállásomat is meghatározta. Úgy történt, hogy eljöttem az edzés elejéről és kimentem a Keleti partra Lajos-napozni. Kint voltak Nagy Lajosék, a régi, akkor már visszavonult gárda. Megjegyzem, hogy a Keleti parti bulik nagyon kellemes élményekkel gazdagítottak. Szóval azért hisztiztem, mert az egyik csapattársam, aki korábban cserbenhagyott minket, úgy gondolta, hogy mégis visszajönne a csapathoz. Kint elmeséltem az öregeknek, egykori csapattársaknak a sztorit. Ekkor Lencsés Laci és/vagy Nagy Laci azt mondták, nem szó szerint: „Toti! Emlékezz már vissza, hogy te milyen voltál huszonévesen! Ugyanilyen hülye! Egyik nap előadtad magad, mint fiatal elnökségi tag, majd nem láttunk három hétig edzésen”. És még sorolták a 22-25 éves Toti „dicső” tetteit. Ez a fejmosás megtette hatását. Következő héten ismét edzésbe álltam és tettem a dolgomat. Megtanultam, hogy az ember nem ítélkezhet, csak annyit tehet, hogy megteszi, amit tud, és bízik abban, hogy a csapat többi tagja is így tesz. Mindenkinek vannak ilyen korszakai és nem lehet tudni, hogy mikor nő be a feje lágya, és válik igazi csapatjátékossá.
Mit tanácsolsz a jövő BMSE játékosainak?
Varga Gábor, Ila: A fiataloknak annyit szeretnék üzenni, hogy ha valamit el akarnak érni, akkor dolgozzanak kutya keményen, és előbb-utóbb meg lesz a gyümölcse.
Tóth József, Toti: Legyetek mozgásban! Ne görnyedjetek állandóan a műszaki kütyüitek előtt! Mindegy, hogy mit játszatok, kézilabdát vagy mást, de maradjatok játékosok, maradjatok sportolók gyerekként és később felnőttként is.
A visszavonulás tudjuk, nem jelenti azt, hogy teljesen hátat fordítasz a csapatnak. Hogyan tervezed a jövőt, milyen eladatot vállalsz ezentúl a BMSE életében?
Varga Gábor, Ila: Edzőként az U15-ös fiú és a felnőtt női csapatot edzem. Emellett az egyesület elnökségi munkájában is részt veszek.
Köszönöm mindenkinek a támogatást, köszönöm a családomnak, feleségemnek, kislányomnak, hogy mindig tolerálták az edzések és meccsek miatti távollétemet és mindig segítettek, hogy azt csinálhassam, amit a világon a legjobban imádok, kézilabdázni!
Tóth József, Toti: Jelenleg az egyesület vezetését segítem, illetve a felnőtt csapat körül teszek-veszek, de a két fiam miatt részt veszek az utánpótlás toborzásában és szervezésében is, szóval jelen vagyok, de már a háttérben.
Köszönök mindent azoknak a szeretteimnek, rokonaimnak és barátaimnak, akik végig támogattak, és jó, vagy aggódó szóval rajta tartottak a pályán.