artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Így látták a trénerek a Mezei-Vill-Veszprém mérkőzést.

Turzó József (MVFC): Az első félidőben nagyon jól tartottuk a labdát, de kezdetben nem voltunk elég hatékonyak. Egy szerkezeti váltás után sokkal veszélyesebbek lettünk kapura, ennek köszönhető, hogy szünetig három gólt tudtunk rúgni és mellette több kapufát is. Aztán jött a második félidő, ahol Madarász Jani barátom egy igen kockázatos, ám ugyanakkor egy öt a négy elleni felállást igen jól játszó Veszprémmel rukkolt elő. Mi nehezen találtuk az ellenfelünk játékának az ellenszerét, ráadásul Madiék a szerkezetet is nagyon jól váltogatták. Négy az öt elleni játékot nem mindenki tud játszani, gondolom, ez nem csak a mi csapatunknál van így. Szerencsére a srácok ma nagyot küzdöttek, és akik ma pályára léptek, valamennyien mindent megtettek a győzelemért. S ha lehet ilyet mondani, talán meg is érdemeltük a három pontot. Nagyon örülök, hogy így sikerült kezdenünk a rájátszást! A felsőházban minden mérkőzés egy bajnoki döntő, ez ma is beigazolódott.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Madarász János (Veszprém): Mondanám azt, hogy a mai mérkőzésből kihoztuk, amit lehetett, de ez nem igaz, mert nem ez volt a maximum. Úgy gondolom, hogy a meccs képe alapján rászolgáltunk volna legalább az egy pontra. Az ezer sebből vérző csapatom mindent megtett, amit lehetett, a srácok kiadtak mindent magukból, talán csak egy pici szerencse hiányzott a sikerhez. A játékvezetőkkel nem szoktam foglalkozni - most teszem ezt először - ám most úgy érzem, hogy túlságosan is szigorúak voltak. Kiosztottak hat sárgalapot egy olyan meccsen, mely egyáltalán nem indokolta azt, szerintem ezt a találkozót akár egy-két lappal le lehetett volna hozni. Hangsúlyozom, hogy nem miattuk kaptunk ki, ám ezeknek a feleslegesen kiszórt sárgáknak a későbbiekben még jelentősége lehet.

You have no rights to post comments