Az utolsó idei forduló következik az első osztályú férfi futsal bajnokságban. MVFC-BERETTYÓÚJFALU - ARAMIS SE 2015.12.18 - PÉNTEK 19:30 - BERETTYÓÚJFALU, PÁLFI ISTVÁN RENDEZVÉNYCSARNOK
A múlthéten még világbajnoki selejtező mérkőzéseket játszottak a Mezei-Vill válogatott játékosai. Az országos érdeklődéssel, tévéközvetítéssel, csoport másodikként befejezett mini torna után holnap ismét a „szürke” bajnokság vár rájuk. Az Aramis lesz a Turzó-gárda utolsó idei ellenfele, akik ellen az első körben éppen csak pontot tudtunk menteni.
Trencsényi Jánost és Rábl Jánost, a válogatott és az MVFC két, oszlopos tagját a sikeres válogatott szereplésről és az utolsó bajnokiról kérdeztük:
Berettyóhír: Második helyen végeztetek a vb-selejtezőn, vagyis sikerült továbbjutnotok a következő kvalifikációs körbe. Hogyan értékeled a csapat teljesítményét?
Trencsényi János: Örülök, hogy továbbjutottunk a csoportból, annak külön, hogy ez már a második meccs után eldőlt. Azt viszont sajnálom, hogy nem tudtuk megszerezni a csoportelsőséget. Az ukránok ellen vereséget szenvedtünk és így nagyon nehéz ellenfeleket sorsolnak majd hozzánk, a spanyol, orosz, olasz, portugál, illetve az azeri és a kazah válogatottból kapunk majd valakit. A sorsolás februárban lesz, míg az oda-visszavágó március végén és április elején.
Rábl János: Három nagyon jó mérkőzésen vagyunk túl. Örülök neki, hogy tovább tudtunk jutni a csoportunkból és az első helyért is sokáig harcban voltunk. Mindamellett kiváló főpróba volt a torna az Európa Bajnokság előtt, hiszen ott szintén az ukrán csapat lesz az egyik ellenfelünk.
B.: Pénteken este ismét bajnokit játszotok. Milyen mérkőzésre számítasz?
T. J.: Ez a félév nem úgy sikerült, ahogy ezt elterveztük. Sok pontvesztés becsúszott, ami miatt csak a negyedik helyen vagyunk, eléggé leszakadva az első két csapattól. A pénteki ellenfelünk az Aramis lesz, akik ellen idegenben csak egy döntetlenre futotta tőlünk. Három-nullás félidő után épphogy – öt a négyben - döntetlenre sikerült menteni a találkozót, remélem, pénteken nem így fog alakulni a meccsünk. Számunkra innentől kezdve csakis a győzelem az elfogadható!
R. J.: Nem sok időnk volt regenerálódni a következő, utolsó bajnoki mérkőzésig, ám akik itthon voltak készültek, nagyon sokat dolgoztak. Remélem, hogy a vb-selejtezőn egy plusz motivációt tudtunk szerezni, amivel pénteken le tudjuk győzni a jó erőkből álló Aramist!
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG - FÉRFI FUTSAL NB I
MVFC-BERETTYÓÚJFALU - ARAMIS SE
2015.12.18 - PÉNTEK 19:30 - BERETTYÓÚJFALU, PÁLFI ISTVÁN RENDEZVÉNYCSARNOK