A sérült futsalos ágyból szurkol a vb-selejtezőn szereplő társaknak.
Egy hónapja egy edzésen sérült meg Komáromi Péter az MVFC játékosa. Egy rossz mozdulatnál letapadt a ballába, melynek következtében az akkori gyors diagnózis szerint vagy elszakadt a keresztszalagja vagy levált a porc a térdéről.
A játékos a héten feküdhetett a kés alá és immár a gyógyulás útján jár. Hogylétéről és a sérülése miatt kihagyni kényszerült vébéselejtező mérkőzésekről a közösségi portálon keresztül faggattam:
Hogy sikerült a műtéted?
Köszönöm, jól. Csütörtök reggel kellett bemennem a kórházba, majd délben már el is kezdték a műtétet. Artroszkópiás beavatkozás volt, melynek során a sérült porcdarabot eltávolították. Nem tartott sokáig, harminc perc múlva mar kint is voltam. Szerencsére nem érzek fájdalmat, remélem, ez így is marad. Vasárnap megyek vissza kontrollra, addig pihengetek és hasamat „szurkálom”, hogy ne kapjak trombózist.
Bizonyára követed a válogatott vb-selejtező mérkőzéseit, amin bizonyára te is játszanál, ha nem sérülsz meg. Hogy tetszett a belgák elleni meccs?
Nagyon tetszetősen, motiváltan futsaloztunk, igazi csapatként játszottunk a pályán. Sikerült megvalósítani az edzéseken gyakoroltakat, a góljainkat is ilyen figurákból szereztünk.
Az angolok ellen nem várt szoros lett a vége…
Úgy érzem, ezt a meccset is végig uraltuk, de azért nem játszottunk olyan jól, mint a belgák ellen. De ennek a győzelemnek is örülni kell, mert továbbjutottunk és így vasárnap ki-ki meccset fogunk játszani egy igen erős ukrán csapattal. Hatalmas odafigyelés es alázat kell, ami meg vannak most a csapatban! Innen is sok sikert kívánok a srácoknak, hajrá magyarok!
A vasárnapi Ukrajna elleni találkozót a M4 élőben közvetíti, a mérkőzés szakkommentátora Turzó József, az MVFC trénere lesz.