Mint ahogy a trénerek és mi is számítottuk, igazi presztízsmeccset vívott hétfőn este az MVFC a volt mezeisekkel felálló Nyírgyulaj ellen. Pénteken újabb meccs vár Ráblékra.
A találkozó első félideje mindössze két gólt hozott. Gál szerezte meg a vezetést a Mezeinek a harmadik percben, ám az előny nem tartott sokáig, mert Lovas néhány másodperccel később máris kiegyenlített (1-1).
A második játékrészben Trencsényi duplájára Angyalos még válaszolt ugyan, Rábl utolsó előtti percben szerzett gólja azonban bebiztosította a Turzó-gárda győzelmét.
Nyírgyulaj KSE–MVFC-Berettyóújfalu 2–4 (1–1)
Nyírbátor, 600 néző, v.: Viczián, Flinta.
Nyírgyulaj: Pallai G. – Varga D., Berecz Zs., Angyalos A., Siska G. Csere: Kriston D., Czerula Zs. Lovas N., Tóth B., Végső Zs., Polényi T., Pénzes Á.
Játékos-edző: Lovas Norbert.
MVFC: Tihanyi Cs. – Rábl J., Trencsényi J., Komáromi P., Dávid R. Csere: Vulovic D., Klochko S., Nagy I., László M., Harmati T., Sánta J., Gál I.
Vezetőedző: Turzó József.
Gól: Lovas N. (3.), Angyalos A. (36.), illetve Gál I. (3.), Trencsényi J. (28., 35.), Rábl J. (39.)
Sárga lap: Siska G. (29.), Berecz Zs. (35.), illetve Gál I. (4.)
Lovas Norbert (Nyírgyulaj): A mérkőzésen harminc percig egyenrangú ellenfelei voltunk a Mezei-Vill nek. Próbáltuk játszani a saját játékunkat, ami szerintem sikerült is, de az utolsó tíz percben a koncentráció már nem volt tökéletes és így megérdemelt győzelmet aratott a vendégcsapat. Jó mérkőzés volt megítélésem szerint és büszke vagyok a fiúkra, mert amit kértem azt maximálisan végrehajtották. További sok sikert a Mezeinek!
Turzó József (MVFC): Azt kaptam a mérkőzéstől, amit vártam: egy nagyon stabil, jó játékosokból álló csapat, aki nem adja könnyen a három pontot. Talán még ennyivel jobbak vagyunk és győzelmünk megérdemelt volt.
A Mezei-Villes srácoknak sok idejük nem lesz pihenni, ugyanis pénteken újabb meccs vár rájuk, a budapesti 1988 Déli FC lesz a gárda vendége a Morotván.