Ezúttal a nyolc közé kerülés a tét a Magyar Kupában.
Még egy hete sincs, hogy a veszprémi futsalcsapat az MVFC otthonában, Berettyóújfaluban vendégeskedett. Ám a sors úgy hozta, hogy a két együttes a bajnokság után a kupában is megmérkőzzön, így újra egymás ellen játszhatnak Trencsényiék és Boromiszáék. Bár a múltheti meccsen magabiztosan 7-1-re nyertünk, nem lehetünk nyugodtak, ez a találkozó már egy másik kétszer húsz perc lesz.
A két trénert ezúttal is megkérdeztük az esélyekről:
Turzó József (MVFC): Ez a meccs élet-halál kérdése mindkét csapatnak. A kupaszereplés meg fogja határozni az idei szezont, főleg azok után, hogy eddig egyik csapat sem nyújtotta a bajnokságban a tőle elvárhatót. Egy biztos, ez a meccs teljesen más lesz, mint a hat nappal ezelőtti bajnoki volt. Ismétlem, élet-halál kérdése mindkét csapatnak!
Madarász János (Veszprém): Számunkra most nem a kupa a legfontosabb. Sokkal inkább az, hogy a mély gödörből, amibe benne vagyunk, kilépjünk. Még nem tudom, milyen kerettel megyünk le, mert még át kell gondolnom egy-két dolgot.
2015.10.22. - Csütörtök 19:30 Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Futsal Club Veszprém
A győztes csapat a legjobb nyolc közé kerül a Magyar Kupában
Az eddigi továbbjutók:
SWIETELSKY- HALADÁS VSE
GÖCSEJ SK
MAG-LOG Team CFT Gödöllő
DUNAFERR DF RENALPIN FC
NYÍRGYULAJ KSE
RÁBA ETO
RUBEOLA FC CSÖMÖR