Mindkét tréner győzelmet vár csapatától.
Talán a barátnők és feleségek ennek nem örülnek annyira, de ma este végre beindul a nagyüzem a futsal bajnokságban. Eddig nem nagyon vettük észre, hogy augusztus vége óta elindult volna a pontvadászat, hiszen az elmúlt másfél hónap alatt mindössze három meccset játszottunk. Az előttünk álló időszak már közel sem lesz ilyen „unalmas”, november 30-ig legalább kilenc mérkőzés vár ránk és Trencsényiékre. Az október második fele különösen „jól” alakul, négy bajnokit és egy kupameccset kell játszani, ráadásul a sorozat végén - hab a tortán – az ETO-t fogadjuk.
Mindenesetre reméljük, hogy a srácok a sorozatterhelést jól fogják bírni, sőt meccsről-meccsre jobb formában lesznek és sérülések sem fogják hátráltatni a sikeres szereplést.
Kezdésképp, a mai ellenfelünk a Veszprém lesz. Ahogy mi, ők sem kezdték túlságosan jól a szezont, így aztán van mit javítani mindkét oldalon. Talán ezért nem is véletlen, hogy a két tréner szinte ugyanazt nyilatkozta honlapunknak, mely szerint javuló játékot és győzelmet várnak csapatuktól:
Turzó József (MVFC): Mindkét csapat számára nehezen indult a szezon. Most mind a ketten javítani akarunk úgy, hogy azért tudjuk, hat nap múlva kupában is találkozunk. Nagyon sokat dolgoztunk a hibáink kijavításán és látni a fejlődést, de így is kiélezett ki-ki harcra számítok. Remélhetőleg végre a szebbik arcunkat mutatjuk meg a közönségünknek.
Madarász János (Veszprém): Egyik csapat sincs túl jó passzban. Mindkét gárda tagjai jól ismerik egymást és mindig jó mérkőzéseket játszunk. Ezúttal is egy kiélezett meccsre számítok, aminek a végén veszprémi győzelmet várok.
2015.10.16 - Péntek 19:30 Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Futsal Club Veszprém