2015. szeptember 16-án igazi mini „Olimpiai” hangulatot varázsoltak a Szent István térre a szervezők. Csapatindulók, csapatzászlók, buzdítás, lelkes és igazi „harcos” sportos általános iskolások, ezek a szavak jellemezték az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó első Mobilitási Sportnapot városunkban.
Berettyóújfalu Város Önkormányzata és a Bihari Természetbarát Egyesület által szervezett közös sportnapot városunk polgármestere, Muraközi István nyitotta meg. Mint elmondta, merjünk váltani az alternatív közlekedési eszközökre, elkerülve akár a több órás munkába járás okozta dugókat. Lehetőség szerint gyalog vagy kerékpárral közlekedjünk iskolába, munkahelyre, mely egészségesebb is, mint az autókkal, tömegközlekedési eszközökkel való utazás. A mai sportnaphoz jó versenyzést és jó szórakozást kívánva zárta gondolatait, bízva abban, hogy jövőre még több és még színesebb programot tudnak megszervezni az iskolásoknak.
Az általános iskolásoknak egy előzetes feladatként az erdők, mezők terméseiből, növényeiből, virágaiból egy csapatzászlóval kellett készülniük, és külön plusz ponttal jutalmazta a zsűri, ha szintén az erdők, mezők növényeiből, virágaiból, karkötőt, nyakláncot, fülbevalót készítenek a diákok. Szebbnél szebb alkotásokkal nehezítették meg a bírálók dolgát az általános iskolások.
A nap hangulatát mégis az egyéni és csapatversenyzés öröme, hangulata adta meg. Öt különböző versenyszámban mérhették össze gyorsaságukat, ügyességüket, erejüket a versenyző diákok.
A versenyszámok az alábbiak voltak:
- Népi játék olimpia - a Bihari Múzeum segítségével (minden csapattag versenyez sorverseny szerűen: hármas lépegető, patkódobás, karikahajtás)
- Kerékpáros akadályverseny (a Bihari Természetbarát Egyesület segítségével)
- Váltófutás
- Íjászat (a Boros Jenői Kádár István Hagyományőrző Íjász Egyesület segítségével)
- Szablyavívás (a Berettyóújfalui Arkaias Baranya SE egyesület segítségével)
Az alábbi eredmény született az alsó tagozatos osztályok versenyében:
- József Attila Általános Iskola, EPSZ
- II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Bihari Alapfokú Művészeti Iskola
- Széchenyi István Tagiskola
- Hunyadi Mátyás Tagiskola
- Diószegi Kis István Református Általános Iskola
A felsősök versenyében ez lett a sorrend:
- Széchenyi István Tagiskola
- II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Bihari Alapfokú Művészeti Iskola
- József Attila Általános Iskola, EPSZ
- Diószegi Kis István Református Általános Iskola
- Hunyadi Mátyás Tagiskola
A helyezettek helyi őstermelők termékeiből összeállított ajándékcsomagot vehettek át, melyeket Berettyóújfalu Város Önkormányzata képviseletében Megyesi Ibolya és a Bihari Természetbarát Egyesület képviseletében Szathmári Orsolya adtak át. Minden versenyző diák egy-egy kerékpáros lámpával lett gazdagabb, ez által is ösztönözve őket a biztonságos kerékpározásra.




