artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Komádi lesz az első ellenfelünk. A felnőttek előtt a serdülők is bajnokit játszanak. A kézilabda kedvelői ma délután két mérkőzést is láthatnak a Kabos Endre Sportcsarnokban. Előbb 14.00 órától BMSE serdülő lány csapata fogadja a mezőkeresztesieket, majd 16.00-tól a felnőttek ütköznek meg Komádi hölgyeivel.

A női csapatunknál nyáron történtekről Balázsné Szabó Mária számolt be:

A lányok augusztus elején kezdték az alapozást heti három edzéssel. A csapat edzője változatlanul Kissné Nagy Krisztina. Ami a játékosokat illeti, visszatért kapus posztra Balibán Brigi, Jakab Kati pedig szülés után a beállós posztra. A serdülőből három mezőnyjátékos (Gurmai Brigi, Szabó Ancsi, Tőzsér Barbi) és egy kapus (Tóth Regina) csatlakozott a felnőttekhez, nekik már ebben a bajnokságban kell bizonyítani. A bő keretünk így 20-21 fő. Egy meccsre azonban csak 18 játékos nevezhető, így fel van adva a lecke a lányoknak, minden posztra ketten-hárman is vannak, ezért küzdeni kell a csapatba kerülésért.

A bajnokság csapatainak száma egy „régi új” gárdával, a HRSE-vel kilencre bővült, ősszel nyolc meccset játszanak a lányok, felét itthon, felét idegenben.

A tavalyi ezüstéremmel egy régi vágyuk vált valóra a lányoknak, úgy gondolom, hogy reálisan ismét elérhető ez a helyezés, de az igazi nagy álmunk a bajnoki cím. 

Továbbra is várjuk a szurkolók támogatását, látogassanak ki minél többen a lányok mérkőzésire!