artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A felek negyeddöntős párharca 1-1-re áll, így amelyik csapat ma győz, az elődöntős. A kezdési időpont 19 óra 30 perc (Pálfi István Rendezvénycsarnok), a menetrend a megszokott lesz, azaz szöveges tudósítást honlapunkon, míg képeket és videókat a Facebook-profilunkon találnak majd. Hajrá, MVFC!

- 5 perc és kezdődik az MVFC-Haladás meccs! A párharc állása 1-1, tehát amelyik csapat ma győz, az a legjobb 4 közé kerül. Az első meccsen 12-4-re nyertünk itthon, míg hétfőn 8-4 arányban kikaptunk Szombathelyen.

- Remek a hangulat, sokan vagyunk a csarnokban, sok gyerek is szurkol a Mezeinek.
 
- Nincs könnyű helyzetben a Mezei, Nagy Tamás és Michelzinho eltiltás miatt nem játszhat, s nem ülhet a kispadon Turzó József sem, az edző a lelátón foglalt helyet.
 
- Megy a meccs! A kezdőcsapat:  Pallai - Trencsényi, Lovas, Victor, Rábl.
 
- Két óriási Haladás-lehetőség volt az első percben, de szerencsére nem kaptunk gólt.
 
- Megint szombathelyi helyzet, Pallai védett. Zavartan kezdtünk.
 
- Átvettük a játék irányítását, pályán a második sor: Leo, Gál, Szécsi, Nagy István. 5.perc, 0-0.
 
- Elkezdtünk lövöldözni, de lábbal hárított többször is a vasiak kapusa.
 
- Góóóóóól - vezetünk, Trencsényi lőtt hatalmas gólt 3 méterről. 8.perc, 1-0.
 
- 1-1...Elaludtunk egy sarokrugás után, a szombathelyi játékos hatalmas gólt lőtt jobbal, kapásból.
 
- Tíz perc után 1-1, mindkét oldalon volt több lehetőség.
 
- Trencsényi gólpasszt adott, Rábl gólt lőtt - nagyon szépen csinálta mindkét játékos. 13.perc, MVFC-Haladás 2-1.
 
- Pallai hatalmasat védett, talán csak ő tudja, hogy hogyan ért le az alsó sarokra. Meg is sérült a mozdulat közben, ápolni kell az egyik ujját. Szerencsére nem kell cserélni, tudja folytatni. 
 
- 4 perc van az első félidőből, továbbra is 2-1 ide.
 
- Félidő, Mezei-Haladás 2-1. Izgalmas, fordulatos a meccs, s szerencsére vezetünk is.
Sportszerűségből jeles: az első 20 perc alatt mindössze egyszer szabálytalankodtunk.
 
- Elkezdődött a második játékrész.
 
- 23.perc, ismét veszélyesebb a Haladás. Ismét bombagóllal egyenlített a Szombathely...24.perc, 2-2.
 
- 2-3...Pallai hatalmasat védett elsőre, de a másodiknál már tehetetlen volt. Elég nagy a baj most. 5 perc telt el a második félidőből.
 
- Nagyon görcsösen, erőtlenül támadunk - Michelzinho borzalmasan hiányzik. 29.perc, 2-3.
 
- A közönségen semmi nem múlik, űzik-hajtják a csapatot, de semmi nem akar sikerülni. 31.perc, MVFC-Haladás 2-3.
 
- Lehoztuk a kapust, ez így mindent vagy semmit. 5 perc van hátra, egyenlíteni kell.
 
- NA VÉGRE! 3-3, Szécsi a gólszerző, nagyon szép akció volt.
 
- Moga kapusedzőt kiallitották - bizonyára csúnyát mondott, ugyanakkor jogosan reklamált, 2 az 1 ellen mehettünk volna, de a játékvezetők szabálytalanságot láttak.
 
- Két és fél perc van hátra, pokolian nehéz és izgalmas két és fél perc. 3-3 továbbra is.
 
- 1 perc 15 másodperc a végéig, Rábl ápolása miatt áll a játék.
 
- Vége, 3-3. Illetve dehogy van vége: 2-szer 5 perc hosszabbítás következik.
 
- Hajrá, MVFC!
 
- 21 másodperc telt el az első ráadásból, gólt kaptunk...3-4
 
- 23 másodperc elteltével egyenlitettünk! 4-4, Trencsényi megint! Hihetetlen izgalmak.
 
- A szabálytalanságokat nem törölték, mindkét csapat 4 faultnál jár.
 
- Nagy Istváááán! Megiramodott egy labdával, majd 2 másodperccel az első 5 perc vége előtt gólt szerzett. 5-4, megint vezetünk.
Jön az utolsó 5 perc.
 
- Haladás-fault, ez volt az ötödik, a hatodiknál büntetőt lőhetünk.
 
- 3 perc van még, 5-4 nekünk!
 
- Lehozta a kapust a Haladás.
 
- 55 másodperc van, nálunk a labda!
 
-  Vége!
Megcsináltuk, továbbjutottunk!
 
- 2-1-es összesítéssel elődöntős az MVFC. Köszönjük a figyelmet. Hajrá, MVFC!

You have no rights to post comments