A BMSE férfi kézilabdacsapata a DEAC-nak sem kegyelmezett.
Szombaton délután, a szezon utolsó kézilabdameccsére nagyon sokan voltak kíváncsiak, nincs mese, a Kabos Endre Sportcsarnok egyre szűkebb kezd lenni a BMSE szurkolóinak. Ám szerencsére, sok jó ember kishelyen is elfér, így egyelőre nem okoz gondot, ha valakinek már nem jut ülőhely, a meccs és a hangulat kárpótolja a kényelmetlenségeket.
Az őszi forduló zárásaként a debreceni egyetemi csapat érkezett hozzánk, akik meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtottak idáig. A megyei rangadó előtt a közönség felállva köszöntötte a Barcelonát megjárt, a győrieket előző napon legyőző MVFC-t, sőt, a találkozó kezdődobását Trencsényi János, a futsalosok csapatkapitánya végezte el. Azt hiszem, mindkét csapatunkra rendkívül büszkék lehetünk!
Ami a rangadót illeti, kemény, szoros meccsre készültünk, amiből végül egy fölényes, mégis időnként feleslegesen durva találkozó lett. Egyszer majd valaki biztos meg tudja magyarázni, hogy miért kell több mint tízgólos hátránynál az indításból kapura törő játékoson, tiszta ziccerben, hátulról lökni még egy hatalmasat… No mindegy, lényeg a lényeg, a Kucskár-csapat tizenöt góllal, magabiztosan verte a többre hivatott DEAC-ot és ezzel megőrizte helyét az őszi tabella harmadik helyén.
Eredmények:
Felnőtt:
BMSE – DEAC 36-21 (16-10)
Berettyóújfalu 350 néző,
Vezette: Hirth György, Őry István
BMSE: ÉKES - Buczi 3 (1), VARGA 4, TAHÓCZKI 8, DANDÉ 3, PARDI 3, Békési
Csere: BAK, KOVÁCS F. 10, Kovács Z. 1, PAPP 3, Pekárovics, Tóth (kapus), Zalkodi 1, Zákány, Balibán
DEAC: Mándi - Nagy G. 4, Kiss I., Kovács L., Leiter 5, Sándor 5 (1), Reskó 1
Csere: Fekete, Mórucz Á. 2, Zupkó 5, Kaszás 3, Berényi (kapus), Mórucz S. (kapus), Mucza, Szűcs, Bodó
Hétméteresek: 3/1 illetve 2/1
Kiállítások: 6 perc illetve 10 perc
Kucskár Imre (BMSE): Ismét nagyon jól játszott a csapat, le a kalappal a fiúk előtt. Ez a vártnál is nagyobb arányú győzelem, szép Mikulás napi ajándék volt a nagyszámú lelkes közönségünknek. Reméljük, egy hét múlva ismét sokan jönnek a sportcsarnokba a Bálra és ott együtt tudjuk ünnepelni ezt a fantasztikus őszi szezont. Egy kicsit döcögősen indult a mérkőzés, de néhány perc után a támadó majd kis idő után a védekező játékunk is feljavult. A második félidő elején pillanatok alatt tizenegy gólosra növeltük előnyünket és közönségszórakoztató játékkal magabiztos győzelmet arattunk. Örülök, hogy ismét sokszor blokkoltuk az ellenfél lövéseit. Gratulálok Zalkodi Ádámnak az első felnőtt NB II-es góljához, reméljük, még nagyon sok követi! Köszönjük támogatóink, segítőink, közönségünk segítségét és biztatását, valamint szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni a nagy BMSE család minden tagjának!
Medgyessy Sándor (DEAC): Az eredmény talán túlzó, a hazai csapat győzelme viszont abszolút megérdemelt. Mi sajnos a szezon folyamán „elfogytunk”, aki követte az eredményeinket az tudja, hogy az ősz elején ennél többre voltunk képesek. Nagyon sok a sérültünk, a pályára került játékosaim között is volt, akik csak bicegtek és a tudásuknál jóval halványabb teljesítményt tudtak csak nyújtani. Nagyon kellett már a szünet, reméljük, hogy egy jó alapozás után tavasszal egy ütőképes gárdánk lesz újra. Gratulálok a BMSE-nek a győzelemhez és a jó szerepléshez!
Hely | Csapat | M | Gy | D | V | Lg | Kg | Gk | Pont |
1. | VKK Nyírbátor | 11 | 11 | 0 | 0 | 372 | 227 | 145 | 22 |
2. | Hajdúnánás ROBZOL 2000 KS | 11 | 9 | 0 | 2 | 330 | 262 | 68 | 18 |
3. | Berettyó MSE | 11 | 8 | 1 | 2 | 344 | 297 | 47 | 17 |
4. | Kazincbarcikai KSE | 11 | 8 | 0 | 3 | 327 | 302 | 25 | 16 |
5. | Kisvárdai KC SE | 11 | 6 | 0 | 5 | 312 | 292 | 20 | 12 |
6. | Rádió M Miskolc | 11 | 5 | 0 | 6 | 320 | 317 | 3 | 10 |
7. | Debreceni EAC | 11 | 4 | 1 | 6 | 288 | 323 | -35 | 9 |
8. | Fehérgyarmati VSE | 11 | 3 | 1 | 7 | 275 | 304 | -29 | 7 |
9. | Tiszavasvári SE-QUICK 200 | 11 | 2 | 2 | 7 | 297 | 329 | -32 | 6 |
10. | Hajdúböszörményi TE | 11 | 2 | 2 | 7 | 292 | 341 | -49 | 6 |
11. | Mátészalkai MTK | 11 | 3 | 0 | 8 | 262 | 343 | -81 | 6 |
12. | Bőcs KSC | 11 | 0 | 3 | 8 | 286 | 368 | -82 | 3 |
Juniorok:
A fiatalok a hajrában veszítették el a találkozót. Bizony a srácok a végére elfáradtak, de semmi gond, tavasszal lehet javítani!
BMSE-DEAC 29-31 (14-13)
Vezette: Kálmán A., Pusztai L.
BMSE: CSEH - Rácz 1, VEZENDI 8, Papp A. 3, TAKÁCS, ZALKODI 8, INCZE 4
Csere: Csuha, Köves (kapusok), NAGY I. 4, Szatmári 1, Fekete, Szabó N., Szabó L., Birinyi, Pércsi
Kiállítás: 4 ill. 8 perc
Büntető: 1/0 ill. 4/3
Kiss Béla (BMSE): A mai mérkőzésen az utolsó erőtartalékainkat is mozgósítottuk és ez "csak" a "tisztes vereséghez" volt elegendő. A szezon végére elfáradtunk, mind mentálisan, mind fizikálisan, hiszen a csapat nagyobb része az OSB-ben is hétről-hétre helytáll. A tavaszi szezon fő feladata a játékunk stabilizálása lesz, mert a nagyon jó játék mellett gyengébb mérkőzések is becsúsztak. Azt hiszem összességében játékban sikerült előre lépni, és ez a tavaszi szezonban pontokban és helyezésben is jelentkezni fog. Kívánok minden szurkolónak és játékosnak kellemes ünnepeket és békés, boldog új esztendőt!
Hely | Csapat | M | Gy | D | V | Lg | Kg | Gk | Pont |
1. | Hajdúnánás ROBZOL 2000 KS | 11 | 10 | 0 | 1 | 315 | 250 | 65 | 20 |
2. | Debreceni EAC | 10 | 9 | 0 | 1 | 316 | 271 | 45 | 18 |
3. | Kisvárdai KC SE | 10 | 8 | 0 | 2 | 334 | 262 | 72 | 16 |
4. | Kazincbarcikai KSE | 11 | 6 | 0 | 5 | 349 | 304 | 45 | 12 |
5. | Berettyó MSE | 11 | 5 | 1 | 5 | 327 | 310 | 17 | 11 |
6. | Hajdúböszörményi TE | 11 | 5 | 1 | 5 | 319 | 339 | -20 | 11 |
7. | Fehérgyarmati VSE | 11 | 5 | 0 | 6 | 285 | 300 | -15 | 10 |
8. | VKK Nyírbátor | 11 | 5 | 0 | 6 | 291 | 315 | -24 | 10 |
9. | Tiszavasvári SE-QUICK 200 | 11 | 4 | 0 | 7 | 376 | 392 | -16 | 8 |
10. | Mátészalkai MTK | 11 | 4 | 0 | 7 | 313 | 352 | -39 | 8 |
11. | Rádió M Miskolc | 11 | 3 | 0 | 8 | 328 | 337 | -9 | 6 |
12. | Bőcs KSC | 11 | 0 | 0 | 11 | 246 | 367 | -121 | 0 |




