artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Izgalmas perceket éltünk meg a hajrában, de megvan a Mezei-Vill FC első győzelme a z UEFA Futsal minitornán!

 

 

 

 

Úgy látszik sikerült eljuttatni a sportszerető emberekhez a futsal csoportkör hírét, ha az első mérkőzésre nem is, de a hazaiak meccsére szinte teljesen megtelt a Rendezvénycsarnok lelátója.

Akik nem látták a szlovák bajnok ciprusiak ellen aratott győzelmét, azok igen sajnálhatják, mert egy pörgős, remek találkozót hagytak ki. A nyitómérkőzésen mindkét csapat óriási elánnal vetette be magát a küzdelembe. Magyar bajnoki meccseken csak elvétve látható iramban folyt a játék. A gyengébbnek vélt ciprusiak mezőnyben teljesen egyenrangú ellenfelei voltak az északi szomszédjainknak. Amiben a Slov-Matic mégis lényeges jobbnak bizonyult, az a helyzetkihasználás. Az APOEL előtt talán közel annyi lehetőség adódott, mint az ellenfelének, csakhogy míg ők kihagyták azokat, a fehérmezes szlovákok könyörtelenül értékesítették ziccereiket és Drahovsky, Mikita illetve Kozár révén a szünetre jelentős, háromgólos előnyre tettek szert (3-0).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A második félidőben ott folytatták a csapatok, ahol előtte abbahagyták. Cseppet sem csökkent az iram és az újabb Slov-Matic gólra sem kellett sokat várni. A 23. percben Drahovsky villant újra és már 4-0! Talán a biztos vezetés tudatában, de a gólt követően a szlovákok mintha visszább vettek volna a tempóból – bár az így is elképesztő sebességűnek tűnt. Sok volt a helyzet itt is, ott is, a levegőben lógott a ciprusiak szépítése, amit egy védelmi hibát követően, a félidő közepén Kouloumbris szerzett meg. Az amúgy is meglehetősen heves vérmérséklettel játszó APOEL játékosokat még inkább feltüzelte a felzárkózás lehetősége, de hiába dolgoztak ki több helyzetet is, mindet kihagyták. A szlovákok sem tétlenkedtek eközben, a kapu előtti erősen meglőtt keresztpasszaik, pontrúgásaik mind-mind állandó gólveszélyt jelentettek.

A mérkőzés utolsó percében végleg megpecsételődött a szigetországiak sorsa. Egy kiugratást követően a kapujából kifutó Evripidou a hatoson kívül kézzel mentett, amiért a játékvezetők nem kegyelmeztek és tettét piros lappal „jutalmazták”. A megítélt kisbüntetőt ugyan még sikerült kivédeniük, a rutinos szlovák gárda az emberelőnyös helyzetüket – egy másodperccel a lefújás előtt - Brunovský szépségdíjas találatával gólra váltották (5-1).

Slov-Matic – APOEL 5-1 (3-0)

Pálffy István Rendezvénycsarnok – Berettyóújfalu

2014. október 2. - 17:00

Vezette: Sebastian Stawicki (POL), Maksim Dzeikala (BLR), Aleksandras Sliva (LTU)

Slov-Matic: Mário Gašparovič  - Dušan Rafaj, Peter Kozár, Ladislav Mikita, Michal Seidler

Csere: Peter Brndiar (kapus), Gabriel Rick, Tomáš Drahovský, Matúš Kyjovský, Peter Haľko, Anton Brunovský, Martin Rejžek, Marek Bahna, Gabriel Bartošek     

Edző: Ján Janik

APOEL: Chrysanthos Evripidou - Constantinos Kouloumbris, George Alexiou, Xuxa, Jonathan Carrasco

Csere: George Christofi, Kyriacos Leivadiodis, Giorgos Toumazis, Christos Stylianou, Savvas Omirou, Christos Christodoulou, Léo Feitoza, Christos Iaсovou, Nuninho

Edző: George Platis   

Gólszerzők: Drahovský 4:12, 22:35, Mikita 6:44, Kozár 15:27, Brunovský 39:59 illetve Kouloumbris 30:37

Ahogy már kezdtük beszámolónkat, a Mezei-Vill FC találkozójára szépen megtelt a csarnok.

A hazai csapat a középkezdés után rögtön magához ragadta a meccs irányítását. Bár a tempó lényegesen elmaradt az előző meccs iramától, a bajnoki meccseken megszokottól egyáltalán nem volt lassabb. A Turzó-gárda letámadásos taktikájára a norvégok villámgyors kontrákkal válaszoltak. A meccs első nagy helyzete az északiak előtt adódott, a 8. percben Moen 8 méterről tisztán lőhetett kapura, de Tihanyi remekül védett. Még a kimaradt ziccert emésztette a publikum, amikor egy remek összjátékot követően Szabó megszerezte a Mezei-Vill-nek a vezetést (1-0). A bekapott gól érezhetően megfogta a Vegakameratene játékosait és egy perccel később Dávid növelhette volna az előnyt, de kimaradt a helyzet. A mérkőzés irányítása ugyan továbbra is a fehérmezes Berettyónál maradt, ám Tihanyi sem pihenhetett, több vendégkontránál kellett védenie vagy tisztáznia. A félidő utolsó percében a norvégok meleg pillanatokat teremtettek a hazai kapu előtt, de egyenlíteniük nem sikerült.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A második félidőben érezhetően feljebb pörgött az iram, amit az okozott, hogy a vendégek taktikát váltottak és feljebb tolták a védekezésüket. Ezzel ugyan támadóbb, de védelemben némileg szellősebb lett a norvég csapat, ami hamarosan Mezei helyzeteket eredményezett. Így előbb Gál távoli kapuralövését kellett védenie Rakvaagnak, majd Dávid előtt maradt ki egy remek helyzet. A 26. percben aztán Rábl kettőre, majd a 31. percben háromra növelte az MVFC előnyét (3-0). A bekapott harmadik gólt követően a vendég gárda öt a négy elleni játékra váltott. Kezdetben úgy tűnt, nem okoz problémát a váltás, sőt Lovas kis híján tovább növelte az előnyt, de a harminc méterről az üres kapura ívelt labdája a kapufán csattant. Aztán az utolsó öt perc nem várt izgalmakat hozott. Előbb Klaussen szépített, majd fél percre rá Norby is betalált a norvégoknál, így a magabiztos vezetésből szoros eredmény lett (3-2). Hogy tovább fokozódjanak az izgalmak a vendégek elkövették hatodik, majd hetedik szabálytalanságukat, így Nagy egymás után kétszer is kisbüntetőt rúghatott. Ám egyiket sem sikerült értékesíteni, az elsőt a kapufa, a másodikat Rakvaag védte. A 39. percben a továbbra is öt a négy elleni felállásban támadó norvégok újabb nagyon veszélyes akciót dolgoztak ki, ám vendég-gól helyett kapustámadásért ismét kisbüntető következett. A sorban harmadik tízméterest ezúttal Dávid hagyta ki. Az utolsó másodpercekre teljesen a kapuja elé szorult a Mezei-Vill. Húsz másodperccel a vége előtt Tihanyinak a győzelemért még újabb bravúrt kellett bemutatnia, neki köszönhetően így maradt a 3-2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

MVFC-Berettyóújfalu – Vegakameratene 3-2 (1-0)

Pálffy István Rendezvénycsarnok – Berettyóújfalu

2014. október 2. - 19:30

Vezette: Francisco Diaz (ESP), Aleksandras Sliva (LTU), Maksim Dzeikala (BLR)

MVFC-Berettyóújfalu: Tihanyi - Trencsényi, Nagy, Lovas, Rábl

Csere: Mezei (kapus), Szabó, Komáromi, Dávid, Sánta, Birinyi, Fehér, Gál, Siska,

Edző: Turzó József

Vegakameratene: Rakvaag – Ravlo, Wiseth, Thomas Klaussen, Haugen

Csere: Flatabø (kapus), Høvik, Kristoffersen, Tor, Klaussen, Grimsø, Nordby, Moen, Ovesen, Fossli,

Edző: Kai Barda

Gólszerzők: Szabó 09:07, Rábl 25:24, 30:18 illetve Thomas Klaussen 35:41, Nordby 36:15

Turzó József (MVFC): Nyertünk és nemzetközi szinten minden győzelem nagyon értékes. Főleg számunkra, hiszen mi most léptünk ki újra nemzetközi porondra. Nagyon sok hibával játszottunk, ami talán annak róható fel, hogy kicsit „túlizgultuk” ezt a mérkőzést. Remélhetőleg holnap ennek a meccsnek a rutinjával, már kevesebbet rontunk, mert bizony a ciprusiak ellen ennél sokkal jobban kel játszanunk, ha partiban akarunk lenni.