2014.08.16-án immár negyedik alkalommal rendezték meg Darvason a Darvas fekvenyomó kupát. – A Bihari SE beszámolója
Az egyre nagyobb létszámú versenyen Hajdú-Bihar és Békés megyéből több településről is érkeztek versenyzők. A rendezvény fejlődését mutatja, hogy eddig két kategóriában folytak a versengések, de ebben az évben már hat kategóriában nők, illetve a férfiak is versenyeztek.
Külön versenyeztek a fiatal 17 év alatti versenyzők, valamint felnőtt korcsoportban -70kg, -90 kg, illetve +90 kg-os súlycsoportban avattak bajnokot, valamint újdonság volt ettől az évtől a 40 fölötti úgynevezett masters korú versenyzők versenye.
A kis település összefogását jól példázza a nagyszámú támogató is, aki segített a helyi erőemelő egyesületnek tető alá hozni a magas színvonalú rendezvényt. Darvas Község önkormányzata, Csiff-land Kft, Bihari Szabadidő és Sportegyesület, Csárda Gym Csárdaszállás, Zsáka Coop Zrt., Retro presszó. Segítségüket ezúton is köszönjük.
A kupa eredményei: (Nagyításhoz katt a képre!)




