Lesz ez még jobb is! A női válogatottunk a héten Berettyóújfaluban táborozik. A Sito-csapat az ittléte alatt az ukránok legjobbjaival kétszer is megmérkőzik, az első találkozóra szerda kora este került sor. A meccsre mintegy nyolcvan-száz néző volt kíváncsi, akik jobbára csendben követték az eseményeket.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. A kezdés utáni percek egyértelműen a miénk volt, Megyes és Szekér góljaival az ötödik percre már két gól volt az előnyünk. Sajnos a folytatás közel sem sikerült ilyen eredményesre és a vendégek egyre inkább átvették a játék irányítását. A félidő vége előtt az ukránok két eléggé potyaízű góllal egyenlítettek.
A második játékrész első fele rémálomszerűre sikeredett. Egymás után követtük el az ordító hibákat, amit a rutinos ellenfelünk könyörtelenül kihasznált. A félidei döntetlen állásból nyolc perc alatt mínusz négy lett és az, hogy nem lett nagyobb a különbség, az elsősorban nem rajtunk múlott. Bár az utolsó percekben újra belelendültünk és többet támadtunk, az akcióinkból szépítésre már nem futotta.
Az ukránokkal vívott első kétszer húsz perc sok tanulságot hozott. Az biztos, hogy sok munka áll még előttünk… A jobbképességű, tizedannyit sem hibázó vendégek megérdemelten nyertek - ilyen arányban is.
Magyarország – Ukrajna 2-6 (2-2)
2014.április 16, 17:00 Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Vezette: Viczián Mátyás, Flinta Zoltán, Csatári Tibor
Magyarország: Vincze Anikó – Szekér Anita, Radics Ágnes, Szabó Boglárka, Megyes Ágnes
Csere: Kovács Aliz, Újvári Krisztina, Nagy Ágnes, Szórádi Nikolett, Ganczer Hajnalka, Csepregi Gabriella, Farkas Éva, Üveges Katalin, Bocsárdi Eszter (kapus)
Szövetségi kapitány: Sito Rivera
Ukrajna: Melnychuk Iryna – Malyshko Kateryna, Prokopenko Anna, Pavlenko Olena, Shulha Anna
Csere: Dubytska Iryna, Iermolenko Valeria, Shapoval Evheniya, Klipachenko Anastasia, Tarakanova Valentyna, Lychko Karina, Ignatenko Marianna, Martyniuk Tetiana, Besidovska Natalya (kapus)
Szövetségi kapitány: Kolok Volodymyr
Gólszerzők: Megyes 1’, Szekér 5’ ill. Iermolenko 16’, Tarakanova 19’, Shulha 23’, Üveges 24’ (öngól), Pavlenko 25’, Shapoval 28’
Sito Rivera (Magyarország): Tisztában voltunk az ellenfelünk játékerejével. Az első félidőt még tudtuk döntetlenre hozni, mindkét gárda azt csinálta, amit kellett. A második játékrészben aztán már megmutatkozott, hogy a vendégek nálunk jobbak, gyorsabbak. Az ukrán válogatott keretében tízen egy csapatban játszanak, nem véletlen, hogy a pályán tökéletesen össze vannak szokva. Jobbak nálunk, a második húsz percben volt néhány perc, amikor szinte bedaráltak minket és egymás után rúgták a gólokat. Nincs más, csinálni kell tovább, tanulnunk kell a mérkőzésből, a hibáinkból, nincs ebben semmi csoda, dolgozunk és megyünk tovább!