artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Ma este Veszprémben a bajnoki döntőbe kerülésért: 1FC. Veszprém-Mezei-Vill FC.

A futsalosaink ismét a bajnoki rájátszásra koncentrálhatnak. A döntőbe kerülésért április 4-én játszott első mérkőzést sikerült behúznunk, ma este pedig itt a folytatás, Veszprémben is jó lenne győzni.

Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen az ellenfelünk többször is megmutatta már, hogy kitartásban verhetetlenek, ha kell, az utolsó másodpercig gladiátorként küzdenek, és nem adják fel még reménytelennek tűnő helyzetben sem.

Ám a mi csapatunkat sem kell félteni, hiszen az ország egyik legjobb futsalgárdája a miénk. Légiósok és külföldiek nélkül, fiatalokkal és rutinos játékosokkal, talán nem véletlen, hogy a korosztályos és felnőtt válogatottaknál egyre többükre számítanak.

Nehéz meccs lesz, ezt a két együttes edzői is így látják:

Turzó József (MVFC): Bizakodó vagyok a csapatommal kapcsolatban. A héten – Nagy Istvánon kívül – mindenki játékra jelentkezett. Sokszor tudtunk minőségi munkát végezni. De nem vagyok elbizakodott, mert ellenfelünk nagyon jó csapat, akik teher nélkül játszhatnak. Mindenképpen nyerni szeretnénk, de egyáltalán nem lesz könnyű.

Madarász János (1FC. Veszprém): Mit mondhat egy edző, amikor egy ilyen mérkőzésre készül a csapata? Természetesen azt, hogy szeretnénk nyerni! Tisztában vagyunk azzal, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, de ez nem jelenti azt, hogy megijednénk. A sérültjeink -   Hazuga Soma, Vas Feri és Mudra Ákos - nem változtak, rajtuk kívül Tataira nem számíthatok, aki eltiltását tölti.

1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM - MVFC-BERETTYÓÚJFALU

18:30 Veszprém, Március 15. úti Sportcsarnok