Pénteken este a veszprémiek ellen játszik a Mezei-Vill FC, a mérkőzésre a belépés ingyenes.
A futsal bajnokság rájátszásában Mezei-Vill FC - a Győr mellett - erőnyerőként várhatta a döntőbe kerülésért vívott párharcot. Pénteki ellenfelünknek viszont nem volt ilyen egyszerű dolga, számukra az út a BME Docler Akadémián keresztül vezetett ide, ám magabiztosan vették az akadályt, miután oda-vissza legyőzték a budapesti egyetemistákat.
A két győzelemig tartó párharc első találkozója előtt a trénerek így látták az esélyeket:
Turzó József (MVFC): Sajnos a mögöttünk hagyott egy hónapban, nem sok munkát tudtunk elvégezni az eltervezettből. Büszkék vagyunk, hogy ennyi válogatottunk van, de most szenvedtük minden hátrányát. A válogatott összetartás és az onnan sérülten hazatérő játékosok miatt egyszer sem sikerült teljes kerettel dolgoznunk. Remélem, hogy a már elvégzett munka és a hozzáállásunk át fog minket segíteni ezen a holtponton. Tudjuk, hogy az ellenfelünk egy kitűnő csapat és nagyon jó szériában van, ezért kiélezett mérkőzésekre számítok, ahonnan remélhetőleg mio fogunk továbbjutni. A keretünkből Dávid Ricsi még mindig nem épült fel, Rábl, Komáromi, Tihanyi és Nagy István sincs teljesen tökéletes állapotban, de így is vállalják a pénteki meccset.
Madarász János (Veszprém): A szokásos módon készülünk a mérkőzésre, igyekszünk a lehető legjobban felkészülni ellenfelünkből. A papírforma szerint a hazaiak az esélyesebbek, de mi nem ijedünk meg senkitől és bravúrra készülünk. A rutin, a tapasztalat az MVFC mellett szól, míg a mi oldalunkat a szív és az akarat erősíti. A találkozón három „szokásos” hiányzónk lesz, Hazuga Soma, Vas Feri és Mudra Ákos már régóta nem tudnak velünk készülni.
MVFC-BERETTYÓÚJFALU- 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM
2014.04.04 - péntek 19:30
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
A mérkőzésre a belépés ingyenes!