A férfi kéziseink nem kegyelmeztek a borsodi megyeszékhely csapatainak.
Vasárnap Mikolcon vendégszerepeltek a BMSE férfi kézilabdacsapatai. A sort a felnőttek kezdték, az első találkozón Kucskár Imre gárdája az érmes reményeket dédelgető Pákozdi Gabiék ellen lépett pályára. A srácok remek teljesítményt nyújtva megszerezték az első idegenbeli győzelmüket, amihez gratulálunk!
Miskolc VSI – BMSE 18-21 (9-10)
Miskolc VSI: Oross - Bukta 2, Pákozdi 4, Hajdú 5 (1), Horváth T. 1, Csontos 2, Németh 1
Csere: Pócs 1, Mózer 2, Horváth Z., Kascsák, Popovics, Semsák, Tompa (kapus)
BMSE: TÓTH - Buczi 1, Kovács F. 7 (2), TAHÓCZKI 3, DANDÉ 1, Papp 2, Kovács Z. 1
Csere: VARGA 1, SZÖRNYI, PARDI 5 (1), BAK, Ékes (kapus), Balibán, Békési, Zákány, Cseh (kapus)
Hétméteresek: 1/1 illetve 4/3
Kiállítások: 8 perc illetve 16 perc
Kucskár Imre (BMSE): Megérdemelt győzelmet arattunk a dobogóért harcoló Miskolc ellen. Végig nagyon jól védekeztünk, a huszonnegyedik percig mindössze négy gólt kaptunk. Ezután néhány percre kicsit kihagytunk, de így is előnnyel zártuk az első félidőt. A második félidőt sorozatos fegyelmezetlenségekkel kezdtük, így gyakorlatilag nyolc percet folyamatos emberhátrányban játszottunk. Ennek ellenére csak egy góllal tudott vezetni az ellenfél a félidő közepén. Ezután még tovább javult a védekezés, az utolsó tíz percben már gólt sem kaptunk. Jellemző a jó csapatjátékunkra, hogy az utolsó hat gólunkat hat, különböző játékosunk lőtte. Nagyon elégedett vagyok az idegenbeli túrán három mérkőzésen szerzett négy ponttal. Szombaton a mezőny legjobb csapata jön és a realitás azt mondatja velem, hogy az elmúlt három évvel ellentétben ezúttal egyértelműen a Nyírbátor az esélyes, ráadásul néhány hiányzónk megint lesz, ám most sem fogunk feltartott kézzel a pályára lépni.
A második mérkőzést a fiatalok vívták. A hazaiak csapata a tabellán éppen előttünk állt és mivel az előnyük mindössze egyetlen pont volt, így tudtuk, hogy egy BMSE győzelem esetén a két gárda helyet cserél...
MVSI Miskolc - BMSE 27-36 (13-16)
BMSE: CSUHA – Rácz 3, Dávid J. 1, Dinók Dániel 1, TAKÁCS 3, VEZENDI 5/1, INCZE 8
Csere: CSEH (kapus), ZALKODI 4, DINÓK DÉNES 5, Szabó L., Fekete 4/2, Papp A. 1, BIRINYI 1
Kiállítás: 0 ill. 4 perc
Büntető: 6/5 ill. 3/3
Kiss Béla (BMSE): Végre megszületett az első idegenbeli siker! A csapat végig irányítva, megbízható, magabiztos játékkal gyűjtötte be a két bajnoki pontot. Továbbra is - jó szokásunkhoz híven - a gólokon tizenegy mezőnyjátékos osztozott, ami a CSAPAT erejét mutatja. Gratulálok a fiúknak és remélem, ez a teljesítmény tovább növeli az önbizalmukat!
Kéziseink ezen a hétvégén itthon játszanak, a csoportunk egyik legjobbját, a bajnoki címért küzdő Nyírbátort fogadjuk.