Székelyudvarhelyen született, 2005 óta futsalozik, nős, Real Madrid-szurkolóként Barcelona-játékos a kedvence, s azt is pontosan tudja, miként kell élnie egy profi sportolónak – Gál Istvánnal, az MVFC játékosával beszélgettünk.
Kezdjünk egy kellemetlen kérdéssel:a legutóbbi fordulóban Nagykátán? 10-6 lett az eredmény, amikor kiírtuk, akkor többen azt mondták, ez nem lehet, biztosan felcseréltük a számokat. Mi sem értettük, a Nagykáta utolsó, ősszel 16-2-re vertétek meg őket…
Az elején mi sem nagyon hittük el. Rengeteg lehetőségünk volt például az első 10-15 percben, kapufákat lőttünk, az egész mérkőzésen összesen 10-et – ez mindent elárul. Folyamatosan kihagytuk a helyzeteket, talán nem koncentráltunk eléggé; aztán a második félidő elején lehoztuk a kapust, de így is pontatlanul játszottunk, ami korábban erősségünk volt, abból most semmi sem jött be.
Hogyan értékeled az eddigi szezont? 2 forduló van még hátra az alapszakaszból, jelenleg 20 meccs után a második helyen álltok, szinte biztos, hogy másodikként is kerültök be a rájátszásba.
Sajnos vesztettünk úgy is pontokat, ahogy nagyon nem szabadott volna. Alapjában véve elégedett vagyok, a csapat második, de a pontszámokat tekintve lehetnénk közelebb is a Győrhöz – ugyanakkor minden majd a rájátszásban dől el, ott kell bizonyítani.
Említetted a pontvesztéseket – a nagykátai meccsről már beszéltünk, de kikaptatok Szegeden és Szombathelyen is, a két újonc elleni vereség is meglepte a szurkolókat. Egyik város sincs közel, közrejátszott a hosszú utazás is?
Valamilyen szinten igen, de erre semmit nem lehet fogni. Évek óta ezt csináljuk, megszoktuk már, hogy az utazás után jön a mérkőzés. Említeném ismét a koncentrációt, talán nem tudtunk úgy ráhangolódni, mint mondjuk a Győr vagy az Aramis ellen. Ezen a jövőben feltétlenül változtatnunk kell.
Tegyük fel, hétfőn bajnoki van. Hogy néz ki akkor a hét további része? Hány edzéssel készültök általában?
Általában akkor kedden pihenhetünk, az ember ilyenkor próbálja egy kicsit magát összeszedni, próbál regenerálódni. Egyébként uszodába is járunk, aztán mondjuk szerdán és csütörtökön 2-2 edzésünk van, pénteken és szombaton általában csak 1-1, aztán a vasárnap, a meccs előtti nap szintén pihenő, lélekben mindenki készül már a másnapi bajnokira.
Beszéljünk a saját teljesítményedről.
Eddig felemás szezonom van, voltak jó, voltak nagyon rossz meccseim; ha százalékos arányt kellene mondanom, akkor körülbelül 60 százalékot nyújtottam eddig. Elégedett nem vagyok magammal.
Vezetsz statisztikát? Gólok, pályán töltött percek, lapok.
Igen, azt hiszem, mindegyik meccsen játszottam.
Így igaz. Gólok?
11 gólt rúgtam, ha jól tudom.
Ez is stimmel. Apropó, gólok: volt egy a századik bajnoki MVFC-gól gazdáját kerestük. – a kapunak háttal állva fejeltél gólt, az volt a századik találatotok ebben a szezonban.
Hallottunk róla mi is, szoktunk róla beszélgetni, figyeljük azt, hogy mit írnak rólunk, milyen vélemények jelennek meg a sajtóban. A századik gólt csapaton belül is „megoldottuk”- mivel én szereztem, ezért nekem kellett egy rekesz sört „bedobnom” a többieknek. A gól? Félig-meddig szerencsés mozdulat is volt. Örülök annak, hogy én szereztem, s ezzel valakinek örömet is okozhattam. A bizalmát pedig ismételten köszönöm!
S hányadik is vagy az összesített, valamint a házi góllövőlistán?
Hú, az összesítettet sajnos nem tudom megmondani. A csapaton belül? Második vagyok Michel (Michel Melo José, azaz a brazil 27 találattal a futsal NBI legeredményesebb játékosa – a szerk.) mögött.
Akkor segítek: hatos holtversenyben vagy a huszonnegyedik. Sárgák?
Talán kettő van.
Annál sokkal sportszerűbb vagy! Csak egy van – Szegeden kaptad. Kanyarodjunk vissza a csapathoz: mi volt a célkitűzésetek a szezon előtt?
Ismert, Mezei József elnök minden évben bajnokcsapatot szeretni látni Berettyóújfalun, s mi is ezért készültünk, készülünk folyamatosan. Turzó József segítségével egy újfajta játékstílust, szisztémát sajátítottunk el. Úgy érzem, ha összeszedjük magunkat – s nem úgy játszunk, mint például Nagykátán -, akkor reális a bajnoki cím. Bajnokok akarunk lenni!
Új játékstílust említettél. Miben új?
Aki korábban követte a Berettyóújfalut, az tudhatta, anno inkább improvizáltunk; védekeztünk, aztán kontráztunk. Most inkább a „négy a nullát” erőltetjük támadásban, ez teljesen más rendszer. Az elején nehezebb volt az átállás, de úgy érzem, hosszabb távon ezzel sikeresebbek lehetünk. Sok figuránk van, több a tudatos elem a játékunkban, például vannak szabadrúgás- és oldalberúgás-variációk, ezeket variáljuk, ezekből próbálunk eredményesek lenni. 10-12 bármikor „forgatható” játékosunk van, bárki bárkivel játszhat együtt. Edzéseken is együtt játszunk, ismerjük egymás erősségeit – az elmúlt néhány meccsen voltak ugyan állandónak mondható soraink, bár nincs ebben különösebb rendszer. Mindenkinek van olyan társa, akivel a legjobban szeret együtt játszani – nekem Szécsi Barni, mind a pályán, mind azon kívül jól megértjük egymást; ő is székelyudvarhelyi, már otthon is barátok voltunk, együtt nőttünk fel, rengeteget fociztunk a grundon.
Új sportcsarnokban szerepeltek egy ideje, korábban a Kabos Endre Városi Sportcsarnok volt az otthonotok, most a Pálfi István Rendezvénycsarnok számít hazai pályának. Ez befolyásol valamit?
Eleinte egy kicsit nehéz volt átállni, mert az új csarnok borítása egy kicsit lassabb. Különösebb problémánk nem volt, megszoktuk. Az előzőben kicsi volt a lelátó, közel voltak az emberek, szerencséje sokan kijártak a meccsekre, más érzés volt velük együtt örülni. A mostani egy kicsit más, de itt meg sokkal jobb körülmények között van lehetőségünk edzeni, készülni a mérkőzésekre.
Említetted az edzőt, Turzó Józsefet. Milyen a kapcsolatotok vele? Olyan szempontból érdekes a dolog, hogy korban közel áll hozzátok – volt olyan, akivel még együtt is játszott, vagy mást ne mondjak, Trencsényi idősebb is nála. Tegezitek a mestert?
Nekem is volt csapattársam. Nagyon tiszteljük, mint embert, mint edzőt is – óriási a szakmai tudása, nemcsak én, hanem bárki más a csapatból is tanulhat tőle. Hogy nincs korkülönbség? Nem nagyon jelent ez gondot, edzőként tekintünk rá. Természetesen tegezzük, hiszen korábban csapattársként is tegeződtünk, most furcsán jönne ki, ha elkezdenénk magázódni.
Mikor és miért kezdtél el futsalozni? Feltételezem, korábban nagypályán is fociztál.
Persze, még Székelyudvarhelyen. Az ottani ifjúsági csapatból 15 évesen kerültem a felnőttek közé, 17 éves koromig ott játszottam a harmadosztályban, aztán abban az évben a csapat kiesett, s szintén akkor indult a futsal Székelyudvarhelyen, a korábbi edzőm vitt a futsalcsapathoz. 2005 óta folyamatosan ezt csinálom.
Hogy kerültél az MVFC-hez?
A székelyudvarhelyi csapatunkkal több barátságos meccset is játszottunk a Mezei ellen, tehát korábban is többször találkoztunk. Aztán a Mezei fiatal játékost keresett, Kozma Mihály (A magyar válogatott korábbi, a DEAC jelenlegi edzője – a szerk.) pedig engem ajánlott. Majd Mezei József megkeresett, tárgyaltunk, szerződést ajánlott, megegyeztünk. 2008 januárjában kerültem ide, azóta itt játszom.
Mik a céljaid a futsalban? Válogatottság?
Rövid távú cél az, hogy kupát és bajnokságot nyerjek idén a Mezeivel. Mint mindenkinek, nekem is célom a válogatottság – egyelőre sajnos még nincs meg a magyar állampolgárságom, de remélem, nem kell már rá sokat várni.
Biztosan figyeled a nagypályás futballt is. Van kedvenc csapatod, kedvenc játékosod? Sok focit nézel a televízióban?
A kedvenc csapatom a Real Madrid, a kedvenc játékosom…
…nem Messi, ugye?
Nem, semmiképpen sem, bár furcsán jön ki, mert a kedvenc csapatom a Real Madrid, a kedvenc játékosom pedig szintén egy Barcelona-játékos: Xavi. Xabi Alonso is hasonló poszt, őt is ugyanúgy kedvelem, de Xavi „a” középpályás. Ha időm engedi, akkor mindig nézem a nagypályás focit.
Nagyon ritkán látunk benneteket szórakozni a városban. Benne van a házirendben, hogy nem is szabad?
Nem, ilyen nincs, ezt nem határozták meg – ha valaki profi szemléletű sportember, annak nem a hétvégi buli az első, hanem igyekszik magát hétfőre mind testileg, mind szellemileg rendbe tenni. Profi játékosok, felnőtt emberek vagyunk, ebből élünk; mindenki tudja, hogy mit engedhet meg magának, mindenki átgondolja, mi a fontos neki. Ha az időnk engedi, akkor természetesen mi is eljárunk szórakozni, de ez nem gyakran jellemző.
Vannak csapatépítő tréningek, összejövetelek?
Persze, mindig szokott lenni. A csapat gyakran összejön, főzünk, beszélgetünk, néha megiszunk egy-egy sört – nem olyan régen például egymásról írtunk össze dolgokat, aztán csaptunk egy hatalmas activity-partit.
Úgy tudom, a csapat nagy része Debrecenben lakik, például a két brazil is. Velük milyen a kapcsolatotok?
Igen, kevesen lakunk már itt, én például igen. Debrecen nagyobb város, több a lehetőség az edzések utáni kikapcsolódásra. Többen korábban is Debrecenben laktak, később többen is úgy gondolták, jobban érzik ott magukat. A brazilok? Nagyon jó a kapcsolatunk velük, mint minden brazil, ők is életvidám emberek. Michel már például szinte teljesen megérti azt, amit mondunk – ugyan nem sikerül mindig helyesen formálnia a szavakat, ám már mindenkivel megérteti magát.
Mondtad, székelyudvarhelyi születésű vagy. Milyen gyakran látogatsz haza?
Mostanában sajnos ritkán, mert elég sűrű a programunk a csapattal. Azért 3-4 hónapos rendszerességgel megpróbálunk hazamenni, megnézzük a szülőket, barátokat.
Többes számot használtál: megpróbálunk. Nős vagy, mit tudhatunk a feleségedről?
Gál Emesének hívják, a Mezei-Vill Kft-nél dolgozik. Még otthon, Székelyudvarhelyen ismerkedtünk meg – szurkolója volt az ottani csapatnak, megismerkedtünk, többször találkoztunk, aztán kialakult a kapcsolatunk. 6 éve vagyunk együtt, tavaly májusban házasodtunk össze, terveink között szerepel a gyermekvállalás is.
Nem futsalozol, nem focit nézel – hogyan tudsz még kikapcsolódni? Mivel töltöd a szabadidődet?
Edzések után mindenki azzal foglalkozik, hogy „helyrekapja magát” másnapra. Egyébként internet, tv, néha csak bemegyünk Debrecenbe sétálni egyet, vagy most éppen olyan helyen lakunk, ahol lehet kertészkedni is.