Dávid Richárd (MVFC): Mindenki győzelemben gondolkodik!
Pénteken este a Mezei-Vill csapata könnyedén győzte le a debreceni egyetemistákat. A meccsen Dávid Richárd amellett, hogy egymaga négy gólt rúgott, kifejezetten jó formában futsalozott. A DEAC és a Dunakeszi elleni mérkőzésről kérdeztük:
Ősszel szoros meccset játszottatok a debreceniekkel, ezúttal viszont sokkal egyszerűbb volt a három pont begyűjtése.
Nehéz meccsre számítottunk, ami annak is indult. Az elején a DEAC-nak voltak helyzetei és csak Tihanyi Csabi védéseinek volt köszönhető, hogy nem kaptunk gólt. Ezután öt perc alatt sikerült tetemesebb előnytelen szert tennünk és valószínűleg ez volt a kulcsa a pénteki győzelemnek. Kicsivel több munkát fektettünk bele az elmúlt hetekben és azt hiszem, jó úton haladunk. Szerencsénk is volt, de az talán az elvégzett munkának is köszönhető. Remélem, ez a jó forma továbbra is elkísér minket, mind a kupában, mind pedig a bajnokságban.
Hétfőn este a Kinizsit fogadjátok. Milyen mérkőzésre számítasz?
Jól igazolt a Dunakeszi illetve felépült Csopaki István is. Úgy érzem, ha a pénteki formánkat hozzuk, akkor nagy baj nem lehet. Turzó mester mindent elmondott, hogyan lehet megnyerni a mérkőzést és szerintem a csapat is tudja, így már csak ki kell vinni a pályára. Mindenki győzelemben gondolkodik!
MVFC- Berettyóújfalu - Dunakeszi Kinizsi
2014.02.10 - hétfő 19:30, Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok