artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Mezei ellenfele ezúttal a Haladás lesz.

Pénteken este - az őszi 11-3-as idegenbeli siker után - a Turzó-gárda itthon is egyértelműen a győzelem reményében lép pályára a szombathelyi csapat ellen. A Mezei-Vill-es srácok remélhetően már túl vannak a hétfői Rába ETO-tól elszenvedett vereség hatásán és a szokásos 19.30-kor kezdődő mérkőzésen újra remek játékkal örvendeztetik meg szurkolóikat. Sajnos a berettyóújfalui csapatban a bokasérüléssel küzdő Rábl nem játszhat majd, viszont a télen igazolt Komáromi Péter Győr után végre hazai közönség előtt is bemutatkozhat a kalocsai mintás mezben.

A meccs előtt Turzó József, a gárda trénere a hétfői bajnoki mérkőzésen nyújtott formát is értékelte:

Sajnos a Győrrel szemben nem a legszebb arcunkat mutattuk, ez pedig egy ilyen magas szintű futsalt játszó, egy ilyen labda-, és magabiztos csapat ellen mint a Rába, egyáltalán nem elegendő. Gratulálok az ellenfelünknek, akik megérdemelten nyertek! De az élet megy tovább! Pénteken egy újabb nehéz mérkőzés vár ránk, ahol a Rákosmenti FC visszalépése miatt, ellenfelünk számára a felsőházba jutás a tét. Az idény kezdett óta - az edzőváltásból adódóan – az őszinél sokkal stabilabb csapat ellen játszunk, ráadásul sérülés miatt Rábl sem állhat rendelkezésemre. Ettől függetlenül mindenképp itthon akarjuk tartani a három pontot.

 

MVFC – Berettyóújfalu - SWIETELSKY- HALADÁS VSE

Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok

2014.01.24 - péntek 19:30