Rábl ezúttal „csak” négyet rúgott.
A berettyóújfalui futsalosok hétfőn a bajnokság 11. fordulójában a Rákosmenti FC-hez látogattak. A két csapat tabellán elfoglalt helyezése alapján– a csömöriek a 11. helyen, míg az MVFC az élen állt a mérkőzés előtt – eléggé lefutottnak tűnt a meccs és a Mezei-Vill hetek óta tartó remek formája sem növelte túlzottan a hazaiak esélyeit.
A találkozó, ahogyan azt vártuk is, nem hozott hatalmas meglepetést, Tihanyiék gyakorlatilag négy perc alatt eldöntötték a mérkőzés sorsát. A Turzó-csapat végig esélyeshez méltó módon, magabiztosan futsalozva, könnyedén gyűjtötte be az újabb három pontot. Örömteli, hogy a mérkőzésen hét mezőnyjátékosunk is eredményes tudott lenni, a góllövő listát vezető Rábl pedig ezúttal „csak” négy gólig jutott. Gólzsákunk - akiről egyébként Madarász János, a veszprémiek edzője blogjában () nem kisebbet állít, minthogy az ország jelenleg legjobb futsaljátékosa - ezzel már huszonhat találatnál tart az idei bajnokságban…
RÁKOSMENTI FC - MVFC BERETTYÓÚJFALU 3-11 (1-4)
Csömör, Csömöri Sportcsarnok, 2013. november 25.
RFC: Jáger - Horváth N., Horváth Sz., Dalmady, Szabó
Cserék: Kis B., Mészáros, Kator, Kalina, Tóth N., Pap, Szalay
Edző: Sólyom László
MVFC: Tihanyi - Lovas, Gál, Trencsényi, Rábl
Cserék: Dávid, Nagy T., László, Sánta, Nagy I., Siska, Szabó P.
Edző: Turzó József
Gólszerzők: Horváth Sz. 2 (’18, ’28), Szabó Zs. (’30) illetve Rábl 4 (’4, ’16, ’27, ’32) Sánta 2 (’25, ’40), Lovas (’3), Trencsényi (’15), Szabó P. (’23), Gál (’26), Siska (’38)
Turzó József (MVFC): Nagyon jó felfogású játékvezetés mellett, egy szimpatikus csapat ellen megérdemelt győzelmet arattunk. Volt néhány pontatlanságunk, de talán a héten a lényeg csak a győzelem!