artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. május 12. vasárnap

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

Kétgólos hátrányból is fordítani tudott a válogatottunk.

 

 

 

 

 

Kedden este EB-pótselejtező mérkőzésen Ukrajna csapatát fogadta a magyar futsal-válogatottunk. A nemzeti csapat kezdő mezőnyjátékos sorát a „Berettyó” adta, Sito Rivera szövetségi kapitány Balázs kapus előtt a Trencsényi, Lovas, Rábl és Dávid négyest küldte pályára. A meccs jól indult, Lovas révén hamar vezetést is szereztünk, amivel a harkovi hátrányunkat (1-2) gyakorlatilag három perc alatt ledolgoztuk (1-0). Ám nem sokáig örülhettünk az előnynek, mert az ukránok a félidő közepe előtt egy Lódin megpattanó lövéssel kiegyenlítettek (1-1). A játékrészben már nem változott az eredmény, jobbára mi támadtunk, a szünet előtti percek viszont a vendégeké volt.

A második félidő meglehetősen drámaira sikeredett.  A 26. percben Szimka buktatta a feltűnően agilisan játszó Ráblt, amiért sárgalapot kapott. Mivel az ukrán játékosnak volt már egy ilyen figyelmeztetése, megkapta mellé a pirosat is. A kétperces emberelőny azonban nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Ahelyett, hogy mi találtunk volna rést a szomszédjaink védelmén, egy súlyos védekezési hibát kihasználva a vendégek szerezték meg a vezetést (1-2). Nem vitás, a sárga-kékek remekül játszottak, a mieink ugyan mindent megtettek, de igazi gólhelyzetbe nem igazán jutottak. Aztán hat perccel a vége előtt elkezdtek potyogni a gólok. A 35. percben egy kidobott labdát Dróth fejjel juttatott az ukrán kapuba (2-2), míg egy percre rá előbb Valjenko vette be az üres kapunkat (2-3), majd ugyanabban a minutumban Ovszjannikov is eredményes tudott lenni (2-4). Az utóbbi találat már-már azt jelentette, hogy nem csak továbbjutási álmaink, de a győzelmi reményeink megszerzése szertefoszlanak. Csakhogy a válogatottunk olyan fantasztikus hajrát produkált, amire valószínűleg sokáig emlékezni fogunk. Kun távoli bombagólja még csak szépségtapasznak lett volna elég(3-4), Harnisch közeli pörgetéséből szerzett találata viszont már egyenlítést ért (4-4). Fél perccel a vége előtt Dróth újabb gólja már a mi javunkra fordította a meccset (5-4). Sajnos a hátralévő harminc másodperc már kevés volt ahhoz, hogy a továbbjutást is kiharcoljuk.

Legyőztük ugyan az ukránokat, de mégsem leszünk ott a jövő évi belgiumi Európa bajnoki döntőn. Ennek ellenére büszkék lehetünk a válogatottunkra. Mert ez a csapat ma megmutatta, hogyan kell a címeres mezben küzdeni.

 

Lovas Norbert (a magyar válogatott és az MVFC játékosa): Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen már a harmadik percben sikerült betalálnunk. A vezetés után sem álltunk vissza, így több helyzetet is ki tudtunk alakítani, ám ezeket rendre kihagytuk. Ahogy a fociban lenni szokott, a sok kimaradt ziccer megbosszulta magát, egy szerencsés góllal egyenlítettek az ukránok. Ráadásul a kapott gól egy picit megfogta a csapatot, ekkor az ukránok előtt is adódott néhány lehetőség. A második félidőben öt a négy elleni játékkal kezdtünk, ami nem nagyon működött, ezért visszaálltunk es rendeztük a sorainkat. Érzésem szerint a fordulópont a meccsen az emberelőnyös időszakunk volt, amikor nem lőttünk, hanem kaptunk egy buta gólt... Az utolsó tíz percben már jól játszottuk, több gólt is tudtunk rúgni. Összességében két jó mérkőzést vívtunk a világranglistán nyolcadik helyen álló ukrán csapat ellen, de sajnos ez kevés volt ahhoz, hogy Belgiumba kijussunk. Némi vigaszt jelent, hogy legalább győzelemmel búcsúzhattunk a közönségűnktől, akik az egész mérkőzés alatt fantasztikusan buzdítottak minket.

 

Magyarország - Ukrajna 5-4 (1-1)

Gyöngyös, 1500 néző

Magyarország: Balázs Zoltán - Trencsényi János, Lovas Norbert, Dávid Richárd, Rábl János

Cserék: Dróth Zoltán, Lódi Tamás, Harnisch Ákos, Gyurcsányi Zsolt, Szeghy Szabolcs, Kun Gábor, Szabó Péter, Andorka Kristóf

Szövetségi kapitány: Sito Rivera

Gólszerzők: Lovas (3’), Dróth (35’ és 40’), Kun (36’), Harnisch (38’) ill. Bilocerkivec (8’ és 27’), Valjenko (36’), Ovszjannikov (36’)

 

Továbbjutott: Ukrajna, 6-6-os összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

Rábl János (a válogatott és az MVFC játékosa): Teltház előtt egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, a gyöngyösi közönség fergeteges hangulatot varázsolt a csarnokban. Hazai pályán ugyan legyőztük az ukránokat, de sajnos a továbbjutást nem sikerült kivívnunk. Úgy gondolom, a csapatban végig volt tartás, még akkor is, amikor már kevesen hitték, hogy a meccs az utolsó másodpercig kiélezett lesz. Nincs mese, előre kell nézni és teljes erővel azon dolgozunk tovább, hogy a közelgő VB-selejtezőn sikeresen vegyük az akadályt es 2016-ban ott legyünk Kolumbiában.

You have no rights to post comments