artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. május 12. vasárnap

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

Kétezer néző előtt játszott edzőmeccset a Szuperkupa döntőre készülő Loki. Kondás Elemér szombaton is győzni szeretné látni csapatát.

 

 

 

Debrecenben már nagyon „éhezik” a jó focit, amit mi sem igazol jobban, mint a tegnap délutáni tréningmérkőzés, amire olyan sokan látogattak ki, hogy az Oláh Gábor utcai stadion nyugati lelátója szinte teljesen megtelt.

A meccsen – a román Bud kivételével - pályára lépett a Loki valamennyi nyári igazolása, a szerb Brkovics és Trninincs, az észt válogatott Morozov, az elefántcsontparti Damahou, valamint Horváth Zoltán, Lázár Pál és Zsidai László is.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az első félidőben a DVSC csapat kapuját a magyar nemzetiségű ukrán kapus, Nad védte.

A román első osztályban tízedik helyen végzett medgyesi gárda nem bizonyult könnyű ellenfélnek, egyik oldalon sem sikerült sok helyzetet kialakítani, a mérkőzésen jobbára mezőnyjáték folyt. A Loki első gólját a 28. percben a kieső egriektől érkezett Horváth Zoltán szerezte, aki Ferenczi passzából lőtt a hosszú sarokba.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az újabb találatra a második játékrész elejéig kellett várni, amikor is Damahou szerzett labdát a félpályánál, egy remek megkerülős csellel szöktette magát, majd végül pontosan ívelt Kulcsár elé, aki 18 méterről, kapásból bombázott a kapuba. Mintegy negyedórával később Selim Bouadla 25-30 méterről célozta meg a román csapat kapuját, ám a remekül kivitelezett lövés a felsőlécen csattant.

 

 

 

 

 

 

 

 

DVSC-TEVA – Gaz Metan Medias 2-0 (1-0)

DVSC I. félidő: Nad – Lázár, Króner, Trninics, Kuti – Rezes, Spitzmüller, Slimane Bouadla, Ferenczi – Szécsi M., Horváth Z. (Kulcsár) 

DVSC II. félidő: Verpecz – Nagy Z., Morozov, Brkovics, Korhut – Bódi, Damahou, Selim Bouadla, Szakály – Kulcsár (Zsidai ) Sidibe

Gól: Horváth Z. (28.), Kulcsár (53.)

 

 

 

 

 

 

 

 

Kondás Elemér a mérkőzést követően nyilatkozott a honlapunknak:

Hol tartanak a felkészülésben?

A hétvégén már tétmeccset játszunk, de van még finomítani valónk. Az új játékosainknak össze kell csiszolódnia a régiekkel, ami természetesen időigényes feladat. A jelekből úgy gondolom, hogy jó úton haladunk, vannak előrelépések. Szombaton a győriekkel Szuperkupa döntő vívunk, ez egy teszt és tétmérkőzés is lesz egyben, amit szeretnénk megnyerni.

Várhatóak-e a csapatnál további érkezők és távozók?

A keret már majdnem teljesen kész, ám még elképzelhető benne változás.

You have no rights to post comments