artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Zsúfolásig megtelt ma a Bihar Termálliget, a Berettyó Cápák Úszóegyesület nagy sikerrel rendezte meg az Első Berettyó Kupát, amelyre 15 egyesület több mint 200 úszója érkezett városunkba Hajdú-Bihar, Békés, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből. A rendezvény célja, hogy helyi és regionális szinten is növelje a sport, azon belül is az úszás népszerűségét, és bekapcsolja városunkat az országos körversenybe. KÉPGALÉRIA

A megnyitón Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket, aki örömét fejezte ki, hogy ilyen népszerű rendezvénynek adhat otthont a nemrég felújított Bihar Termálliget. A rendezvényen köszönthettük Kis Gergő olimpikon, Európa-bajnok úszót is, aki saját úszóiskolájának növendékeit kísérte a versenyre.

elso berettyo kupa21 1600 1000 100 wm right bottom 100 berettyohirlogowhitepng

A részletekről Csörsz Gergelyt, a Berettyó Cápák Sportegyesület elnökét, az esemény főszervezőjét kérdeztük, aki elmondta, a versenyzők a nap folyamán több kategóriában is összemérhették tudásukat; a legkisebbek 25 méteren, az úgynevezett debütálófutamban próbálhatták ki magukat, míg a rutinosabbak 50 és 100 méteres távokon versenyeztek. Az esemény egy izgalmas váltóversennyel zárult, majd a nap végén a legjobb versenyzők érmekkel, a legkiemelkedőbb csapatok pedig - az összesített eredmények alapján - kupákkal térhettek haza .

Az egyesület elnöke köszönetét fejezte ki Muraközi Istvánnak, városunk polgármesterének, aki iemelt támogatást nyújtott a verseny megszervezéséhez, illetve Zámbori Péternek, az uszodát üzemeltető Herpály Vagyonkezelő Kft. ügyvezetőjének, aki lehetővé tette a rendezvény megvalósítását. 

Az Első Beretyó Kupa nemcsak a helyi közösséget mozgatta meg, hanem hozzájárult Beretyóújfalu sportéletének fellendítéséhez is.