artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2025. november 4-én, kedden Berettyóújfaluban a Zsinagóga Kultúrtér adott otthont a X. Kabos Endre Emléknapnak.

A háromszoros olimbiai bajnok magyar vívó születésének 119. évfordulója alkalmából rendezett eseményt Bónácz János alpolgármester ünnepélyes köszöntője nyitotta meg, amelyet a Békessy Béla Vívó Klub közreműködésével tartott bemutató követett. A délután folyamán a város általános iskoláinak 4. osztályos diákjai vehettek részt bemutató foglalkozásokon.

Az emléknap zárásaként a városi sportcsarnoknál koszorúzásra került sor, ahol a résztvevők tiszteletüket fejezték ki az" Elegáns bajnok" emléke előtt. Az esemény évről évre hozzájárul a helyi közösség összefogásának erősítéséhez és a fiatal generációk sporthoz való kötődésének elmélyítéséhez. KÉPGALÉRIA

89 esztendővel ezelőtt ezen a napon ködös idő volt Berettyóújfaluban, amikor a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó a főtéren elültette a berlini olimpián aranyérme mellé kapott tölgyfacsemetét. Éppen aznap ünnepelte 30. születésnapját. Kabos Endre Nagyvárad szülötte, de gyermekkorában sok időt töltött Berettyóújfaluban, anyai nagyszüleinél. Később Budapestre költözött a család, Kabos itt kezdte vívópályafutását is. Számos hazai és nemzetközi sikert tudhatott magáénak. Egy nappal 38. születésnapja előtt, a háborús fővárosban érte a tragikus halál. 1944. november 4-én éppen a Margit-hídon haladt át, amikor az felrobbant.
Berettyóújfalu Város Önkormányzata kötelességének érzi, hogy őrizze az olimpiai bajnok emlékét. A városi sportcsarnok 1994 óta viseli nevét, továbbá Berettyóújfalu képviselő-testülete a Kabos Endre-díjat évente, a város napján adományozza a helyi sportban kiemelkedő eredményért, tevékenységért. 2016 óta pedig novemberben Nagyváraddal közösen megrendezi a Kabos Endre-emléknapot.
A Berettyóújfalu Topotékán megtekinthető két fénykép is 1936-ból Kabos Endréről és a bizonyos tölgyfacsemetéről: a dobogó felső fokán álló olimpiai bajnok kezében az aranyérem átvételekor Berlinben, és a faültetés pillanatában Berettyóújfaluban.