A Prima Primissima küldetése, hogy példaképeket állítson a társadalom elé: azokat a kiválóságokat, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára. 2018-ban L. Ritók Nóra berettyóújfalui képzőművész, pedagógus két komoly elismerést is kapott: a Magyar Oktatás és Köznevelés kategóriában a Prima díjat, illetve a Prima Primissima Közönségdíjat is átvehette. Ennek apropóján beszélgettünk vele.
Számos díjban részesültél már mind a pedagógiai, mind a művészeti munkád elismeréseként. Ha állítanánk egy képzeletbeli rangsort, a Prima Primissima díjat hova sorolnád?
Úgy gondolom, hogy az élet más-más területein végzett munkáért kapott díjakat nem lehet egy rangsorba állítani. Más egy Apáczai Csere János-díj, vagy az “Év szociális munkása” elismerés, más egy művészeti díj, vagy egy Lovagkereszt - amit ugyan nemrég visszaadtam, de számomra fontos állami elismerés volt. A Prima Primissima díjra jelölés már maga egy szakmai elismerés, hogy egyáltalán bekerültem a három jelölt közzé az oktatás és köznevelés kategóriában. A közönségdíj elnyerése óriási megerősítést adott nekem abban, hogy az emberek értékelik a munkát amit végzünk, és visszacsatolást kaptam arról is, milyen sokan követik a tevékenységünket. Megtisztelő és nagyon jó érzés, mennyien álltak a gyermekszegénység ügye mögé, ami szorosan hozzánk kötődik az oktatásban és a szociális munkában. Az állami kitüntetésekben mindig benne van az akkor regnáló hatalom "története", ez viszont attól független elismerés volt.
Mivel az Igazgyöngy Alapítvány az összes tevékenységét az állam működési hézagaira építi, így ennek a kommunikálása nagyon nehéz volt mindig az éppen aktuális hatalom felé, most különösen az. Én próbálom ezt nem a pártpolitika, hanem a szakpolitika színterén kezelni, és annak megfelelően megfogalmazni a kritikáimat, de ma a szakpolitika felolvadt a pártpolitikában, így ez nagyon nehéz. Talán jelzi a pártokon kívüliséget, hogy a Nyomorszéle című blogomat még az MSZP kormányzása alatt kezdtem el írni, és azóta is van miről írnom.
Ez a közönségdíj azt is megmutatta számomra, hogy az emberek nagy többsége a kritikai hang mellett is leteszi a voksát. Vagyis a mellett, hogy nem szabad állandóan sikerkommunikációt folytatnunk, beszélni kell a hibákról is. Azok pedig mindig vannak. A kép akkor hiteles, ha teljes. A munkám során gyakran tapasztalom, hogy egy utasítás, egy jogszabály vagy egy protokoll megkérdőjelezhető, nem jó fókuszú, és ha ezt jelzem, óhatatlanul konfrontációba kerülök. Ennek pedig következményei vannak. Nagyon nehéz ez, mert civil akarok maradni, nem szeretnék elköteleződni egyik párt felé sem, én egy társadalmi problémában dolgozom, nekem ezt az ügyet kell képviselnem, bármilyen színű kormányzás is van az országban.
Melyek azok a dolgok, tényezők, amelyek helyi és térségi szinten könnyítik és/vagy nehezítik a munkád?
Ez a munka egyrészt a gyerekek, családok szintjén történik, másrészt az intézményrendszer szintjén. Én abban hiszek, hogy minden problémát a maga társadalmi beágyazottságában kell kezelni, és pontosan tudom azt is, hogy nincsenek egyforma települési megoldási módok. A mi munkánk különböző mértékben 27 települést érint, és minden településnek más-más a problématérképe, amelyet megismerve, kielemezve kell felállítani a stratégiánkat.
Elég korai felismerés volt részünkről az is, hogy csak a gyerekekkel, vagy csak a családokkal dolgozni nem lesz elég. Az iskola hatása a családokban leamortizálódik, a családok ezer szállal kötődnek az intézményrendszerhez: óvoda, iskola, szociális rendszer stb. Ezért a működésünk második-harmadik évétől kezdve szorgalmazzuk az intézményrendszerrel való együttműködést, ami eleinte elég nehezen ment, de mostanra elértük azt, hogy több településen főleg a gyámhivatal, a védőnői-, a családsegítő-, a gyermekjóléti szolgálat, az iskolák, óvodák és a rendőrség is megerősíti és néha már ki is hangosítja azt, hogy az alapítványunkkal való együttműködés segíti az ő munkájukat is. A társadalom periféráján élőkkel dolgozók fokozottabban vannak kitéve a kiégés kockázatának, gyakran nem látnak értéket, csak hibát, még akkor is, ha az emberek változnak. Muszáj mediálni közöttük és a családok között, de gyakran az intézményrendszer tagjai között is, hogy változzon a helyzet.
Fontos megemlítenünk a térség iskoláival és a Berettyóújfalui Tankerületi Központtal való együttműködésünket is. Az Igazgyöngy Alapítványnak 6 településen van művészeti képzése, melynek keretein belül 650 gyereket tanítunk, illetve fejlesztő vizuális foglalkozásokat tartunk több óvodában is. Ezen kívül negyedik éve dolgozunk együtt a tankerülettel egy mérési-értékelési programban, aminek az a célja, hogy a térség iskoláiban tanuló diákok érjék el vagy haladják meg az országos kompetencia átlagát. Ehhez ajánlottunk fel segítséget, és ma a Berettyóújfalui Tankerületi Központ minden iskolájában - felmenő rendszerben - 4 éve az igazgyöngyös óravázlatok alapján történik a vizuális oktatás, mellyel a szociális kompetencián túl pl. a figyelem-koncentrációt és a finommotorikát is fejlesztjük, eredményesen. Naponta csodálkozok rá, milyen gyönyörű munkák kerülnek ki az iskolákból, hála a tanítóknak, akik komolyan veszik ezt a területet is.
De az oktatáson túl, az élet más területein is egyre jobbnak mondható az együttműködésünk az intézményrendszerrel. Elégedettséggel tölt el, hogy egyre gyakrabban jelzéssel élnek felénk, ha nem tudnak olyan feltételeket biztosítani, amelyet mi adományok révén, vagy más módon meg tudunk oldani. Ilyen például ha ruháról, gyógyszerről, fogamzásgátlásról, szemüvegről, esetleg pszichológiai segítségről vagy egyéb tanácsadásról van szó.
Egy nagyon fontos szakpolitikai program - amit még említenünk kell - az oktatási szegregáció kérdése. Négy éve az én kezdeményezésemre indult el egy egyeztetés Komádi, Biharkeresztes és Berettyóújfalu bevonásával, amelynek célja, hogy az egyházi iskolák szegregáló hatása az állami iskolákra nézve mérsékelhető legyen. Egy évig én moderáltam ezt az egyeztetést, majd átvette a tankerület. Ma "A társadalmi kohézió megerősítése" elnevezésű együttműködés keretében az EMMI felügyeletével időről időre összeülnek az állami és egyházi iskolák fenntartói, hogy tegyenek az ügy érdekében. Ennek a mintájára idén antiszegregációs munkacsoportok is alakultak a tankerületeken belül, amelyek igyekeznek olyan megoldásokat találni helyi szinten, amelyek a deszegregáció irányába mutathatnak.
Tehát minden fontos területen szorgalmazzuk az együttműködést, mert azt gondolom, olyan nagy a probléma, hogy csak akkor lehetünk sikeresek, ha nem egymás ellen, hanem együtt dolgozunk ugyanazért a célért.
Melyek azok az eredmények, amelyek 20 éve erőt adnak a munkádhoz?
Igazából megelégedhettem volna azzal, hogy van egy jó művészeti iskolánk, de valamiért úgy hozta az élet, hogy nem álltam meg az oktatásnál. Senki nem kényszerített arra, hogy vessem bele magam a szociális szférába, de engem hajtott valami. Egyrészt nagyon szép eredmény, hogy az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola olyan szintű képzőművészeti oktatást, nevelést nyújt a gyermekeknek, ami által már nem csak hazánkban, hanem külföldön is ismerik mind az iskola, mind Berettyóújfalu nevét. A módszertanunkat - amit hármas fókuszú vizuális nevelésnek hívunk - nem csak a tankerületünkben sikerült bevezetni, hanem egyre többen érdeklődnek iránta külföldről is. A határontúli magyar pedagógusszövetségekkel való együttműködésünknek köszönhetően például Szlovákiában és Szerbiában már akkreditálták is a képzésünket.
Rengeteg meghívást kapunk, és sok látogató, hallgató érkezik hozzánk itthonról, külföldről, akik szeretnék megismerni, elsajátítani ezt a módszertant. A szociális készségek fejlesztése nemcsak a roma, hanem a bevándorló családok gyermekeinél, és a befogadó társadalmi csoportokoban is nagyon aktuális kérdés napjainkban. Az egyetemi kapcsolataink fellendültek az utóbbi években, több egyetemmel is - pl. MKE, SZTE, DE, ELTE - szoros kapcsolatban vagyunk. Tanár szakos és szociális munkás hallgatók jönnek hozzánk gyakorlatra, hogy helyi tapasztalat alapján szerezzenek tudást a közoktatás és a szociális munka területén. A Szegedi Tudományegyetemmel közösen most egy tankönyv is készül, ami megteremti az Igazgyöngy Alapítvány szociális munkájának elméleti integrációját. Ez mind azt jelenti számunkra, hogy az alapítványunk által végzett munka és tapasztalati tudás hasznos lehet a szakemberképzésben, és ez fontos visszacsatolás.
A toldi pilot-programunkban például a gyerekek szintjén eredményként tekinthetünk arra, hogy javult a tanulmányi eredményük, hogy kevesebb a lemorzsolódó tanuló, az évismétlő. Évek óta nem történt családból kiemelés, visszagondozás viszont igen. Települési szinten elmondhatjuk, hogy megváltozott az egész közösség hangulata, szignifikánsan csökkent a rendőrségi beavatkozást igénylő esetek száma és a faluban létrejött egy olyan asszonyközösség, amely önállóan képes megszervezni különféle eseményeket, segítségnyújtásokat. Toldon, egy olyan szegény településen, amelyik semmilyen szolgáltatást nem tud eltartani - még egy kocsmája sincs - az önkormányzaton kívül mi vagyunk az egyedüli munkáltató. Létrehoztunk egy foglalkoztatási programot, amelyben kézműves termékeket készítünk, brikettet gyártunk, növénytermesztést végzünk, lekvárt főzünk, így munkalehetőséget tudunk kínálni az ott élő családoknak. Nagyon fontos képessé tenni őket arra, hogy a későbbiekben nélkülünk is boldoguljanak.
A fent felsoroltak mind-mind olyan eredmények, amelyekből töltekezni lehet, de én már azt is eredményként élem meg, hogy egyáltalán fent tudunk maradni. Ahogy említettem az elején, az alapítványunk az összes tevékenységét az állam működési hézagaira építi, így, főleg a hibajelzéseink miatt, elestünk a különböző uniós pályázati forrásoktól. Az iskolánkra kapott támogatás a 33 munkatársunkból csupán tíznek fedezi a munkabérét, a többit elő kell teremtenünk. Így az is egy óriási eredmény, hogy ennyi cég és civil ember támogatja a tevékenységünket.
A kitartó munka meghozza a gyümölcsét, és mindez erőt ad nekünk ahhoz, hogy folytassuk tovább. Mivel nagyon sokrétű a tevékenység, amit mi végzünk, így nem fenyeget a kiégés veszélye, hiszen ha az egyik területen épp nem úgy mennek a dolgok, ahogyan mi szeretnénk, akkor a másik területen biztosan kapunk valami olyan pozitív visszacsatolást, ami átlendít a problémán.
Látható, hogy én elég nyilvánosan kommunikálom ezt az ügyet, aminek két oka is van. Egyrészt szeretném, hogy az emberek hiteles képet kapjanak, megértsék a probléma mélységét, és azt, hogy külső segítség nélkül ez nem fog megoldódni. Ne akarják zsigerből valakire, vagy valakikre ráhúzni a felelősséget, hanem lássák, hogy mennyire összetett dolog a generációs szegénység. Másrészt hasznos a nyilvánosság, hiszen gyakran egy újságcikk, egy blogbejegyzés vagy egy Facebookon közzétett poszt hatására lesz valaki érzékeny a problémára, nem egyszer egy nyilvános bejegyzésem alatt elindult "párbeszéd" során változik meg valakinek a véleménye. Az mindig nagy öröm, ha újabb szempontok beemelésével sikerül a szemléletén változtatni, és zsigeri elutasítóból a megoldást keresővé, támogatóvá válik.
Az alapítvány tevékenysége igen sokrétű, folyamatosan bővül, fejlődik. Hogyan képzeled el a jövőt?
Az esélyteremtő stratégia, amit Toldon elindítottunk, egy 20 évre tervezett munka, mivel azt gondoljuk, hogy egy generáción keresztül a felnőttekkel és a gyerekekkel egyszerre kell foglalkozni, hogy változást érjünk el. Ennek most vagyunk a 10. événél. A kezdetektől fogva nagy gondot fordítok arra, hogy egy stabil, együttműködő és megfelelő kompetenciákkal rendelkező csapat legyen körülöttem, tehát ne csak egy egyszemélyes történetről legyen szó, nélkülem is működjön, fenntartható legyen az, amit létrehoztunk. Jelenleg kommunikációs átalakuláson megyünk keresztül, és azon dolgozunk, hogy a média-megkeresések során, a sajtómegjelenésekben és az online felületeinken az Igazgyöngy brandje ne L.Ritók Nórát jelentse, hanem egy önálló márkaként jelenjen meg.
A sokrétű munkát egy, az üzleti világban bevált módszerrel igyekszünk kontrollálni, ennek megfelelően munkakörök között összekapcsolódó folyamatokat tekintünk át. Az Igazgyöngy tevékenységében hét területet határoztunk meg: iskola, tanoda, közösségfejlesztés, társadalmi vállalkozás, helyi munkaszervezés, kommunikáció és adománygyűjtés, adminisztráció. Minden területnek van egy vezetője, akik a rájuk bízott feladatokért felelősséget vállalnak. Ha majd elérem a nyugdíjas kort, úgy tervezem, hogy én csupán háttérmunkát fogok ellátni az alapítványban.
Ha jók az értesüléseink, a Príma Primissima díjért járó pénzösszeget az alapítványra és tanulásra fordítod.
Az összeg egy része jelenleg biztonsági tartalékot képez a munkám folyamatos biztosításához. Másrészt egy másik rangos díj birtokosa vagyok, 2014-ben Ashoka Fellows -nak választottak, ezt a tisztséget 80 országból összesen 3.000-en kapják meg. (A hivatalos megfogalmazás szerint: „Ők azok, akik vállalkozói tehetségüknek köszönhetően megoldják a legégetőbb társadalmi problémákat. A teljes szociális szektor forradalmasítása érdekében az innovatív megoldásokat részesítik előnyben. A Társadalmi Vállalkozók ösztönzik a változást és felkészítik társadalmunkat a jövőre. Nem a szociális-jóléti programok alternatívájaként tekintenek magukra, sokkal inkább a rendszert megfiatalító erőként.” – a szerk.) Ez a nemzetközi kapcsolatrendszer nagyon fontos tudást ad. Ahhoz, hogy ezt jobban ki tudjam használni, egyrészt jobb angoltudás szükséges, mint amivel most bírok, ezzel is foglalkoznom kell, másrészt megfelelő anyagi háttérrel szabadabban kapcsolódhatok a nemzetközi workshopokhoz is. No meg persze nagy vágyam, hogy írhassak, többet, tele vagyok tervekkel ezen a területen is. Ehhez persze idő kell....
A rengeteg munka mellett tudsz-e magadra, családodra, más tevékenységre időt szakítani? Ha jól tudom egyszeres nagymama is vagy.
A férjem és a kollégáim segítsége nélkül nem tudnám ezt a munkát így végezni. Hála nekik, a családomra is tudok időt fordítani, sőt, köztük érzem igazán, hogy feltöltődöm. Az unokám, Andriska már 16 hónapos, szerencsére a közelben laknak és gyakran láthatom.
Mindezeken túl én képzőművész is vagyok, igaz a háttérben, de megmaradt mintegy ventilálás az életemben, próbálok időt szakítani rá. Az utóbbi években fontos lett számomra az írás is. A Láthatatlan Magyarország című könyvem sikere, valamint a publikációs felkérések, a blogom olvasottsága, mind pozitív visszacsatolások ebben, ugyanúgy, mint a kiállításmeghívások. Folyamatosan kapok felkéréseket, nagy izgalommal várom az idei könyvehetet is, ahol egy közös kötetben olyan fatntasztikus emberekkel szerepelhetek együtt, mint Spíró György, Ferge Zsuzsa, Nádas Péter, vagy Beer Miklós....
A díjátadón készült videó IDE kattintva megtekinthető.
