Folytatjuk a városunk pedagógusait bemutató sorozatunkat, ezúttal Kari Sándorral, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola számítástechnika-fizika szakos tanárával ismerkedhetnek meg.
Miért választottad a tanári pályát? Volt valamilyen meghatározó élményed korábban?
Úgy emlékszem, kiskoromban az építészeti vagy a mérnöki pálya vonzott, aztán a gimnázium második felében kezdtem el érdeklődni a pedagógia iránt – édesanyám óvodapedagógus, a gyerekek szeretetét már tőle megtanultam, tetszett ez a miliő. A fizikát és az informatikát édesapámtól „örököltem”, ő is nagyon szerette, szereti a műszaki dolgokat. Idén nyolcadik éve tanítok a Rákócziban.
Az csaknem egy évtized, így már tudsz véleményt formálni. Bejöttek az elképzeléseid? Nem gondolkoztál azon soha, hogy más területen próbálj elhelyezkedni?
Felkészítettek minket a főiskolán, voltunk gyakorlaton több iskolában – aztán a valóság már teljesen más volt. Innentől kezdve azt mondhatom, maximálisan azt kaptam, amit vártam. Nem mondom, hogy könnyű, ám naponta vannak új kihívások, új kihívás például minden óra. Nem akartam váltani, a főiskola után egyből elkezdtem tanítani. Portörő Miklós igazgató úr keresett meg, s nem tudtam és nem is akartam neki nemet mondani, így vagyok nyolcadik éve itt.
Mennyire érzed magad megbecsültnek? Nézzük először anyagi szempontból.
Anyagi szempontból nem érzem magam annak, más szempontból viszont igen. Amikor szülőkkel, érdeklődő gyerekekkel beszélgetek, akkor azt mondom, megbecsült vagyok, vagy legalábbis nagyon sok pozitív példát tudnék felsorolni. Évente szokták mondani, majd most emelnek, majd most kapunk többet – lehet, a habitusomból fakad, de nehezen változtatok, nem gondolom azt, hogy ha több lenne a fizetésem, akkor jobb tanár lennék, esetleg bárhogyan máshogy állnék hozzá dolgokhoz.
Engedékeny vagy szigorú tanárnak tartod magad?
Az elején elkövettem azt a hibát, hogy próbáltam a gyerekekkel túlzottan barátkozó lenni – gondoltam, ha kialakul közöttünk egy ilyen viszony, akkor könnyebben boldogulok; a gyerekek viszont nehezen találják meg azt a határt, ami még belefér, már nem fér bele. Az elején többen átlépték ezt a határt, így probléma volt a magatartásukkal, s el kellett telnie egy kis időnek, hogy változtatni tudjak a stílusomon. Ennek ellenére még most sem tartom magam szigorúnak. Ha kell, vicces, ha kell, jópofa vagyok, s nagyon szeretem az életszagú példákat.
Szokták mondani, a fizikát szinte nem is lehet máshogy.
A mai gyerekeknek már nincs akkora élettapasztalatuk, mint korábban, ezért muszáj rávezetni őket erre-arra. Van egy fogalom, de mit jelent ez a valóságban? Szeretek meríteni a saját életemből, minél emberközelibb, annál hitelesebb lehet egy példa. Mondok is egyet: mostanában tanultuk Arkhimédész törvényét, s teljesen máshogy vették, amikor azt mondtam, nekem ez volt a legelső fizikai fogalom, ami megmaradt – mert ez volt a Vízipók-csodapókban is, ott énekelték, hogy „minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt…”
A fizika az egyik legérdekesebb tantárgy, hiszen a körülöttünk zajló eseményeket írja le. Ha valakit ez nem érdekel, akkor a tanárnak az a feladata, hogy kedvet csináljon hozzá. Miért kék, miért zöld, miért gurul el, miért esik le – engem ezek a mai napig érdekelnek, igyekszem elérni, hogy a diákokat is érdekelje.
Mit szeretsz a legjobban a munkádban? Ki tudnál ragadni egy érdekes részletet?
Az egészet, mindennek megvan a szépsége. Ha órát tartok, ha látom a gyerekek szemében az érdeklődést; az is szép, ha úgy hallom vissza, ahogyan azt szeretném, vagy még jobb, amikor az illető gyerek használja is a tudását a mindennapi életben.
Mennyi plusz elfoglaltságod jelent számodra a tanítás? A tanár az utolsó csengő után is tanár, készülni kell órákra, dolgozatok kell javítani, s tudom, kiveszed a részed a közösségi munkákból is.
Örülök annak, hogy így gondolod, mert sajnos sokan azt hiszik, 8-től fél 2-ig dolgozunk, aztán jöhet a láblógatás – pedig nem így van. A szüleim anno azzal engedtek utamra, hogy mindenkinek segítsek, akinek tudok – próbálok is segíteni. A számítástechnikai tudásom miatt én szerkesztem az iskolánk honlapját, ha verseny van, okleveleket, emléklapokat készítek, mert örömet okoz, ha valami újat, egyedit adhatok ki a kezemből. Jólesik, ha elismerik a munkámat. Szeretek fotózni, van egy úgynevezett médiaszakkörünk is.
Milyen szakkör ez?
Péntek délutánonként van, az iskolánk tanulói vehetnek rajta részt – nem kell nagy dologra gondolni, az egész annyiból áll, hogy a gyerek elhozza a fényképezőgépét, megbeszéljük, hogy mire alkalmas, mire nem alkalmas ez a gép; s próbálom megtanítani a fotózás egy másik szemléletét. Megbeszéljük, technikailag hogyan kell egy képet elkészíteni. Ha annyit elérek, hogy nem csinálnak olyan képet, amelyen alul van az ember, felül egy csomó üres hely, akkor már örülök. Csináltunk már közösen filmeket is, most van tervben a negyedik. Ezt minden évben nagyon várják. A forgatókönyvek megírásában és a film elkészítésében Csaba öcsém sokat segít.
A fotózást tanultad, vagy édesapád által csöppentél bele ebbe a világba is? Édesapádat szinte mindenki ismeri a városban, már nyugdíjas, de a neve korábban egyet jelentett Berettyóújfaluban a fotózással, a videóval, a televízióval.
Nem tanultam. A családunk mindennapjai ebben a miliőben teltek, mondhatom, az öcsémet és engem is mindig érdekelt a technika – apa mellett szinte észrevétlenül ragadtak ránk az ismeretek. Nagyon szeretjük, egyik részét jobban, a másik részét kevésbé, míg én nagyon szeretek kamerázni és fényképezni, addig például az öcsém a szerkesztésben is nagyon jó.
Nagyon szereted a sportot. Görhoki? Jégkorong?
Télen jégkorong, van is Újfaluban egy csapatunk. Először egy baráti társaságunk volt, betonon görhokiztunk. Sikereket értünk el, Pestre jártunk meccseket játszani, B-csoportos magyar bajnokok voltunk, majd az A-csoportban országos hetedikek. Később megszakadt ez a folyamat, majd megépült a műjégpálya, aztán a görhokiból jégkorong lett. Amatőrök vagyunk, de nagyon szeretjük. Általános iskolában teniszeztem, a BUSE-ban fociztam. A gimnáziumban magával ragadott a röplabda, aztán görhoki, jégkorong…Mindig csináltam valamit, s csinálok a mai napig.
Ízelítő médiaszakkörünk filmjeiből:
Rémálom a Rákóczi utcában :
Első fele :
Második fele:
Rémes románc:
Tanár-Diák focimeccs: