Az idei tanévtől vette át az intézmény vezetését. Milyen változások, újítások érintik az iskolát?
A változások régi folyamatokba illeszkednek, aminek eredményeképpen több tekintetben is megújul az iskolánk. Például a következő tanévtől változik a szakközépiskolai képzésünk. Az egyik közgazdasági szakközépiskolai osztály helyett egészségügyi szakközépiskolai osztályt indítunk. Tizenhét éve nem iskoláztunk be ide általános iskolásokat, holott igény lett volna rá, most azonban a jogszabályi keretek változása miatt lehetőséget és tankerületi engedélyt kaptunk rá. További változás, hogy a humán tantervű nyelvi előkészítős, valamint a reál tantervű gimnáziumi osztályokba jelentkező tanulókkal mi is megíratjuk a központi írásbeli felvételit. Így a felvételi rangsor kialakításánál nem csak az általános iskolai eredmények számítanak majd, hanem a matematika és a nyelvi feladatlap megoldása és az általunk lebonyolított szóbeli meghallgatáson kapott benyomás is. Erről részletesebb információkat a hozzánk érdeklődő tanulók és szüleik a beiskolázási tájékoztató füzetünkből kaphatnak és természetesen az iskola honlapjáról.
A felvételi vizsga bevezetése azt is jelenti, hogy nehezebb lesz bekerülni a gimnáziumba?
A reál gimnáziumi, illetve a humán nyelvi előkészítő évfolyamba valóban csak a legjobbak kerülnek be. Ez eddig is így volt, de most már a korábbi évektől eltérően ez attól is függ, hogy a felvételit milyen sikerrel tudja megoldani a tanuló. Talán objektívebb lesz a hozzánk jelentkező tanulók rangsorolása. Elképzelhető, hogy a korábbi évek sorrendjéhez képest lesznek kisebb változások, de jelentős eltolódásra az eddigiekhez képest nem számítunk.
Az egészségügyi szakközépiskolai osztály indításával ötöd-, hatodéven megszűnik az egészségügyi képzés?
Nem, sőt a jelentősége tovább nő, mivel a képzés ténylegesen az OKJ-és végzettség megszerzésével a szakképzési évfolyamokon fejeződik be. A szakközépiskola utolsó évfolyamán a diákok érettségi vizsga keretében kötelezően komplex érettségi vizsgát tesznek egészségügyi szakmai ismeretekből, ezzel egy FEOR számos – szerk: a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (FEOR) a foglalkozásokat egy négyszámjegyes decimális rendszerbe sorolja be. – középiskolai végzettséggel kapnak, ami különböző munkakörök betöltésére teszi őket jogosulttá. Ezt követően - jogszabály alapján – a tanuló dönthet arról, hogy a szakmai érettségi vizsgát követően továbbtanul-e a szakközépiskola komplex szakmai vizsgára felkészítő szakképzési évfolyamon vagy valamelyik felsőoktatási intézményben folytatja tanulmányait. Nálunk mindkettőre van példa. Aki szakirányú szakközépiskolai képzésben vesz részt, annak rövidül az érettségire épülő szakképzés. Az a tanuló viszont, aki gimnáziumi, vagy más, nem szakirányú, - jelen esetben nem egészségügyi - szakközépiskolai osztályból kíván érettségi után ápolói vagy egyéb egészségügyi képzésben részt venni, annak továbbra sem rövidül a ráépülő képzés. Ugyanez igaz a közgazdasági szakképzésre is.
Úgy gondolom, intézményvezetőként több feladat hárul Önre, mint eddig. Hány órából áll egy nap?
Egy napnak nem huszonnégy órából kellene állnia, hanem legalább harminchatból. Egy jó jogszabállyal akár ez is megoldható lenne. De félre a viccel, egy nap továbbra is huszonnégy órából áll és ehhez kell igazodni. Az ember reggel elindul otthonról és addig marad, amíg feladata van. Úgy vélem, egy vezető, a jó hajóskapitányhoz hasonlóan mutasson azzal példát, hogy a legutolsók között hagyja el a hajót. De ezzel nem azt állítom, hogy a bent töltött idő önmagában a minőséget is jelentené, mert ennél sokkal fontosabb a hatékonyság, az elvégzett munka minősége. Ez valakinek több idejébe kerül, míg másnak jóval kevesebbe.
Úgy tudom, a tanulókkal igyekszik barátságos viszonyt ápolni. Milyennek tartja a diákokkal való kapcsolatát?
Hogy a gyakran olvasható és hallható közhellyel éljek: az iskola a diákokért van. Továbbra is. Számos feladatunk van, amit el kell végezni, de ha az egész iskola nem a diákokról szól, akkor az intézmény nem a funkcióját tölti be. Számomra az nem kérdés, hogy egy igazgatónak törekedni kell arra, hogy az iskola mindennapjainak részese legyen. A tanulók, - de hogy ennél általánosabbat is mondjak -, a kollegák is azt tartják igazán fontosnak, amit az elsőszámú vezető is elismer, támogat. A megerősítések nélkül hosszabb távon a legjobb egyéni elképzelések is jelentőségüket vesztik. Ezt minden vezetőnek tudnia kell. Ebből az következik, hogy a mindennapi teendők mellett időt kell szakítani a diákokra, célszerű folyamatosan visszajelezni nekik, egyébként is erre szerződtünk, ez a pedagógus hitvallás lényege. Hogy még pontosabban és élesebben fogalmazzak, csak abból az emberből válik jó tanár, csak azt fogják értékelni a diákok, aki mindennap azzal a vággyal és elhatározottsággal lép be az osztályterembe, hogy a tanulóknál változásokat idézzen elő. A tananyag ehhez képest akár mellékesnek is tűnhet. Az az iskola a jó, ahol a tanárok empatikusak, rugalmasak, nyitottak és ahol a pedagógiai tevékenység középpontjában a tanuló áll, mint ahogy mi is megfogalmaztuk pedagógiai programunkban és küldetésnyilatkozatunkban.
Nyomon követik a gimnáziumba járt tanulók további tanulmányait, munkáit?
Igen, tudunk róluk. Nem olyan nagy ez az iskola, hogy ne tudnánk nyomon követni. Az osztályfőnökök egy része az internetes lehetőségeken keresztül gyűjtik össze az adatokat, de gyakori az is, hogy diákjaink személyesen jönnek vissza és számolnak be sikereikről. A végzős osztályok osztályfőnökei minden évben megnézik, felmérik ki került egyetemre, főiskolára, ki az, aki inkább szakmát tanul érettségi után.
Az itt végzett tanulók milyen eséllyel felvételiznek egyetemre, főiskolára?
A humán, illetve reál tagozatos diákok, amennyiben jelentkeznek felsőoktatási intézménybe, szinte száz százalékban felvételt nyernek. Kevesebben kerülnek be a közgazdasági, valamint az általános gimnáziumi osztályból. Jelentős részük nem is azért jött ide, hogy egyetemre menjen, hanem, hogy az érettségi megszerzése után szakmát tanuljon, lehetőség szerint nálunk. Minden tanévben végez nálunk olyan diák, aki nem tanul tovább, hanem visszamegy a családi vállalkozásba és azt folytatja.
Az a diák, aki nem tanul tovább, hanem a gimnázium keretein belül szerez szakmát, könnyen el tud helyezkedni?
Aki ápolóként végez, hamar talál munkát. Nem az a kérdés, hogy el tud-e helyezkedni, hanem, hogy hova kíván menni. Ahogyan a Debreceni Klinikán, úgy a helyi Gróf Tisza István Kórházban is megbecsült munkavállalók lesznek az itt végzett ápolók. Emellett az ország számos, más egészségügyi intézményében is találkozhatunk a nálunk végzettekkel. Aki külföldre akar menni dolgozni, azt is tárt karokkal várják. Baden-Badenből keresték meg az iskolánkat, hogy minél több egészségügyi szakembert küldjünk ki, ott ugyanis már jelentős a munkaerőhiány. Ha önkormányzathoz, vagy gazdasági társaságokhoz, könyvelői irodákba megyünk, szinte mindenhol saját, volt tanítványainkkal találkozunk, ami nagy könnyebbséget okoz az ügyek intézésében. A közgazdasági szakközépiskolában végzett, szakmához jutott tanulók mindenhol ott vannak, ahol számviteli, statisztikai, jogi – nem sorolom tovább- ismeretekre van szükség, mint ahogy az ügyviteli szakmában tanulók is. Csak olyan szakképzéseket kívánunk a jövőben is indítani, amelyekkel a ránk bízott tanulók sikerrel vehetik az első akadályokat a munka világában. Mi azt szeretnénk, ha többségük itt Biharban találná meg boldogulását, ehhez az alapokat nálunk jó eséllyel elsajátíthatják.
Az iskolában több olyan pedagógus van, aki egykor itt végezte tanulmányait.
Iskolánk örömmel látja, ha a volt diákjai végzett pedagógusként vissza akarnak jönni volt iskolájukba és az intézményt akarják erősíteni munkavállalóként. A pályázati eljárásban sok mindent megtudhatunk a hozzánk jelentkezőkről, de bizonyára, aki 4-5 évig diákunk volt, arról már eleve többet tudunk. A kiválasztásban az egy plusz információ lehet. Más szempontból tekintve, egy iskola pedagógiai kultúrája igen lassan változik. Aki érettségi után öt-hat év múlva vissza szeretne jönni hozzánk, annak a munkába illeszkedés, a munkahelyi szocializáció sokkal egyszerűbb és könnyebb, és ilyen módon friss munkavállalóként jóval hatékonyabb munkát tud végezni, mint az, aki az ország más adottságú és kultúrájú térségéből, vagy esetleg más középiskolában végezve jön hozzánk.
Könnyebb tanárnak lenni most, mint tizenöt évvel ezelőtt?
Hogy könnyebb, vagy nehezebb? Erre valóban nehéz válaszolni. Lehet, hogy amit ma érvényesnek gondolok, arról holnap már egy jó élmény hatására másképpen vélekedek. Lassan két évtizede vagyok pedagógus, ezalatt szinte minden, nem csak az egész oktatás, hanem a minket körülvevő szűkebb-tágabb társadalmi környezet, a szülők iskolával szembeni elvárása, a tekintélyek, a tudományok, a klasszikus műveltség tisztelete jelentős változáson ment keresztül. Mindez kihat a mindennapi iskolai teendőinkre. Nem könnyebb tanárnak lenni, mert más, sokkal nehezebben megválaszolható kihívások érnek minket, de a feladat kivételessége és nagyszerűsége továbbra sem kérdéses. Csak az szereti ezt a szakmát, aki hivatásnak tekinti. Változtak a diákok, erősebb a vizuális meghatározottságuk, többet néznek tévét, többet ülnek a számítógép előtt, folyamatos ingerek között élnek és ennek hiánya igen hamar az unalom érzetét okozza náluk. A tanulókat más módszerekkel kell közelebb hozni ahhoz a klasszikus tudáshoz, amelynek jelentős része inkább az írott kultúrához, a Gutenberg galaxishoz kapcsolódik. Ez egyáltalán nem egyszerű feladat, a pedagógus mesterségbeli tudás, módszertani gazdagság és a pedagógiai eszközök tudatos használata nélkül a tanári munka a mai kihívások közepette kudarcra ítélt vállalkozás.
Azt mondja, a pedagógus pálya, hivatás is egyben. Mi vonzotta ahhoz, hogy tanár legyen?
Az általános iskolában ahova jártam, a jobbak, az ügyesebbek segítették a lemaradókat, folyamatosan korrepetáltunk. Nagyon szerettem ezt, mert az ember olyankor döbben rá, mennyi mindent nem tud. Amikor tanít, akkor sokkal inkább tudatosul benne, amiről szó van. A gimnázium utolsó évében még nem tudtam, mi legyek, ezért agráregyetemre jelentkeztem. Ezzel párhuzamosan kezdtem el a Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem szakát. Következő évben döntenem kellett, hogy melyiket folytassam, mert időben nem lehetett a kettőt összeegyeztetni. Végül a Kossuth Egyetem Bölcsészettudományi kara mellett döntöttem, majd felvételiztem filozófia és politológia szakra. Nagy kaland volt, számos nagyszerű emberrel, tudós koponyával találkoztam. Majd már munka mellett visszatértem a gazdasági pályára is, ugyanis gazdasági szakmérnöki végzettséget is szereztem humán menedzser szakirányon.
A tanulmányai során több területtel is megismerkedett. Mi az, ami a legközelebb áll Önhöz?
Mindegyiket szeretem, de vannak olyan részterületek, amelyek inkább közelebb állnak hozzám, például az eszmék tanulmányozásában a 19. század politikai ideológiái, a filozófiában a hermeneutika, valamint a posztmodern, de a pénzügyek és a tőzsde működése és pszichológiája is érdekel. És mielőtt elfelejteném, továbbra is tartogat számomra meglepetéseket a politikai pszichológia.
Rajz, ének, testnevelés. A legtöbben ezeket a tantárgyakat nem tartják fontosnak a továbbtanulás szempontjából. Ön szerint van olyan, hogy fontos, vagy kevésbé lényeges tantárgy?
Nincs, de azt gondolom, hogy a kétszintű érettségivel ezt nyilvánvalóvá is tette a jogszabályalkotó. Mivel szinte minden tantárgyból lehet érettségizni, mindegyik tárgy a középiskolai évek lezárását jelentheti. Véleményem szerint, ha a középiskola feladata a teljes tanulói személyiség fejlesztése, akkor nem csak a klasszikusnak mondható akadémikus tudás átadása a cél. A teljes személyiség kialakításához ugyanúgy szükség van művészeti nevelésre, vagyis rajz és vizuális kultúra, ének-zene, tánc és dráma tantárgyra, mint ahogy történelem, matematika, magyar nyelv és irodalom, idegen nyelvek és az összes többi tudományterület tanulására. És a testnevelés fontosságát sem lehet eléggé hangsúlyozni, anélkül a többi sem fejlődik megfelelően.
A tanórákon személyes tapasztalatokat is megoszt a diákokkal?
A tanár akkor tudja érdekessé tenni az órákat, ha valamit a saját életéből is behoz. Felmutat egy olyan világot, amit szerinte másnak is érdemes lehet megismernie. Ha tényleg az élet szeretetére neveljük és tanítjuk a diákokat, akkor elkerülhetetlen, hogy a tanár néha a személyes ügyeiről is beszéljen, példának hozza saját tévedéseit, felhívja a figyelmet saját korlátozottságára, megélt örömeire. A tanulók szomjúhozzák ezt a személyességet. Ez nem a pletyka világa, ha nem lépünk át egy - nehezen meghatározható - határt, akkor megmarad a tanár-diák viszony bizalmas intimitásaként. Lehet, elég lett volna csak annyit mondanom erről az egészről, a világra való nyitottság nélkül ez sem megy. Hogy érthetőbb legyek, hadd világítsam meg néhány példával. Nagyon szeretem a filmeket, különösen a klasszikusokat, Greenawayt, Bergmant, Tarkovszkijt, Tarantinót, Hartleyt, Jancsót, Sárát, nem sorolom tovább. Életem egyik legnagyobb ajándékai ők, már ezért megérte ez a néhány év. Egy jó film teljesen ki tud kapcsolni a mindennapok problémáiból. Ezekről beszélni, egy-egy részletükbe beavatni a tanulókat, a személyesen megélt élményen, hatáson keresztül érintetté tenni őket kiváló lehetőség, amit kár lenne kihasználatlanul hagyni. De nálam többet mond erről A holt költők társaságának tanára. Mindenkinek ajánlom, nézzék meg, azért is érdekes ez a film, mert korán sem olyan egyértelmű állást foglalni a filmbéli tanár felelősségéről. Szeretem a könnyedebb műfajokat is, néhány sorozatot, de csak azokat, amelyek nem hiszik el magukról, hogy olyan nagy közük van a valósághoz. Ellenkező esetben élvezhetetlen, manipulatív giccsek lesznek. Ha az iskola megtanítja, hogy tartsunk távolságot minden olyantól, amit a tévé közvetít számunkra, legyen az komolyabb vagy könnyebb műfaj, akkor esélyünk van egy önreflexióra is képes, független és kevésbé manipulálható közösség kialakítására. Ez, sok egyéb mellett egyike lehet az Arany kiemelt pedagógiai céljainak.
Amikor a diákok kikerülnek a középiskolából jogilag felnőttek. Valóban felnőnek, vagy az érettségi még nem jelenti azt, hogy már nem gyerekek többé?
Egyrészt nagyon különbözőek a tanulók, nehéz róluk többes számban beszélni. Közelebb lennénk a valósághoz, ha külön-külön egyenként kellene őket ebből a szempontból jellemezni. Talán nem tévedek sokat, ha annyit általánosságban kijelentek, hogy éretlenebbek, mint amilyenek mi voltunk mondjuk 25 évvel ezelőtt. De ez nem azt jelenti, hogy rosszabbak, nem a minőségük más, bizonyára az a világ változott meg, amelyben felnőtté válnak. Gondolom csak nekünk furcsák, magukat egészen természetesnek látják. Másmilyenek, mint amilyenek mi voltunk.
Hogy egy példával érzékeltessem, úgy kerülnek ki tizennyolc tizenkilenc évesen a felnőttek világába és lesznek választópolgárok, hogy kevésbé tájékozódtak az élet dolgait illetően, mint amilyenek mi voltunk, holott az iskola a NAT szellemének és tartalmának megfelelően kiemelt feladatként komolyan veszi a tudatos állampolgárrá nevelést. Összességében azt látom, hogy kevesebbet olvasnak, újságot, abból is a komolyabbakat alig-alig. Vajon mi lehet a szakképző iskolákban? Abba belegondolni sem szabad.
Az a digitális, internetes világ, amiben élnek, elegendő szórakozást és rögtöni kielégülést ad számukra. A személyes aktivitásnak, erőfeszítésnek, gondolkodásnak, elmélyülésnek amilyen néha a tanulás is és a csendnek itt semmilyen szerepe nincs. Néha úgy látom, hogy nem is érzékelik a szükségességét annak, hogy a felszín karcolása közben mögé nézzenek a dolgoknak, miközben azt gondolom, hogy egy megújuló és modernizálódó országnak olvasottabb, tájékozottabb állampolgárokra lenne szüksége. E nélkül nem fog menni, hiába minden felülről induló reformszándék. Szerintem ez stratégiai kérdés és ebben nekünk, mármint ennek alakításában, megváltoztatásában, tanároknak és iskoláknak kulcsszerepünk van. De tisztában vagyok vele, hogy ez is, mint minden fontos dolog közös ügy, nem vagyunk mindenhatóak. Most úgy tűnhet, mintha a hozzánk járó tanulók többsége ilyen lenne, nem, erről szó nincs, ez csak egy tendencia felvázolása, némi túlzással.
Szerencsére és ez mindenképpen reménykeltő szűkebb térségünknek, hozzánk számos természettudományokat, humántudományokat szenvedéllyel űző tanuló jár, akinek az olvasás, a további ismereteknek való utánanézés, egy-egy matematikai probléma megoldása ad elsősorban örömöt, nekünk pedig tanároknak állandó kihívást. Aki ilyen tanulókkal járhat egy osztályba, jó példát, követendő mintát lát, és mire végig járja nálunk a 4-5 évet maga is ilyenné válik, ebbe az irányba csiszolódik. Bárcsak így húznák máshol is felfelé és nem máshová az emberek egymást. Micsoda öröm az érettségiző diákjaink remek, felvételre jogosító érettségijét látni, szinte hibátlan dolgozatait javítani, kitűnő feleleteit hallgatni, zárójelben megjegyezném a többségükben. Debrecenből jövő érettségi elnökök jó értelemben vett elképedésére, mert nem erre számítanak Bihar esetében, egyszóval tapasztalni az iskolánkban megtett út hihetetlen távolságát. Ha célokkal jön a tanuló, már nyert ügyünk van, akinek pedig még csak most formálódnak az elképzelései, ott nekünk kell értelmes, Magyarországot is erősítő célokat megfogalmazni.
Nem túlzás azt állítanom, hogy ebből a szempontból az Arany egy „sziget”, ami a pedagógiai munka minden fáradtsága és nehézsége mellett is értelmet adhat mindennapjainknak. Egy önmagában vett érték, ami nélkül nemcsak Berettyóújfalu, Bihar, és a tágabb térség, hanem az egész ország is jóval szegényebb lenne. De ez nem is vita, a fejlesztési források Aranyban történő landolása, például az Öveges program 328 milliós pályázata, - már készül a természettudományos labor – éppen ezt juttatja kifejezésre, azt az elismerést és további terveket iskolánkkal, amit folyamatosan érzékelünk a helyi döntéshozóknál, a tankerületben és magasabb szinteken is, nem beszélve a jó tapasztalatokat szerzett szülők visszajelzéseiről. Jó így dolgozni vezetőként, a támogató környezet újabb és újabb terveket és célokat fogalmazz meg bennünk, bennem. Valami elindult, értjük a feladatainkat, a ránk mért felelősséget, ez most egy kivételes lehetőség a pedagógiai megújulásra, amiben feladatunk „csak” annyi, hogy jól gazdálkodjunk vele. Ezt az elszánást és elhatározást tapasztalom kollegáimban, egy gimnázium és nívós szakközépiskola a helyi sajátosságokból kiinduló küldetéseként azonosítva, magamban pedig elegendő bátorságot, hogy ezt keresztül vigyem. Ezúttal is köszönöm azt a támogatást, amit naponta kap intézményünk.
Kinek kellene megoldani, hogy egy tájékozottabb, olvasottabb fiatal felnőtt réteg alakuljon ki?
Ez egyrészt az iskola feladata, másrészt a társadalomnak is óriási felelőssége ennek a megoldásában. Az iskola megteszi azt, amit megtehet. Ha kisebb létszámban, csoportbontásban dolgozhatnánk, akkor természetesen még ennél is eredményesebbek lehetnénk. Nagy felelősség van a családokon is. Nem egyszer tapasztaltam azt, hogy a tanuló könyvszeretetének a hiánya oda vezethető vissza, hogy a családban nem volt szokás az olvasás. Ennek sokféle oka lehet, amibe most nem mennék bele. Ilyen esetben az iskolának nagyon nehéz helyzete van, hiszen nekünk kellene mindazt elérni, amit életkorilag jóval korábban, már jó mintával egy jól működő család kialakíthatott volna. Az iskola mellett a társadalomnak, az őt alkotó jól és egészségesen működő családoknak, kisebb közösségeknek lehetne nagyobb szerepe egy mentálisan is egészségesebb, maga előtt reális célokat kitűző és optimistább helyi társadalom kialakításában.
Az iskolában mire a legbüszkébb?
Nem mérik, holott minden intézmény működésének megítélésében a legfontosabb mutatószámnak kellene lennie a hozzáadott pedagógiai értéknek. A kompetenciamérésekből kiderül, hogy a családi háttérindexhez viszonyítottan a mi iskolánktól jóval többet kapnak a tanulók, jobban teljesítenek más középiskolákhoz viszonyítva, mint amennyi a szocio-kulturális hátterünkből következne. Meggyőződésem, hogy más prosperálóbb térségek, régiók iskoláival összehasonlítva nálunk a tanároknak jóval többet kell dolgozni ahhoz, hogy ugyanolyan eredményeket érjenek el tanulóikkal, mint ott, ahol a helyi társadalom jóval több munícióval bocsátotta középiskolába tanulóit, gyermekeit. Én abba nem kívánok belenyugodni, hogy az iskola legfeljebb reprodukálja a meglévő társadalmi különbségeket, de azon jelentős mértékben változtatni nem tud, mint amire néhány szociológiai irányzat egyébként nem kevés bizonyító erejű példát hoz.
A mi iskolánkban minden évben van olyan és nem kevés példa, ami a fentieket ha nem is teljesen cáfolja, de mégis erősen kérdésessé teszi. Amire igazán büszke vagyok, hogy sikerességünk megítélésében pedagógusaink között ebben nincsen vita. Vidéki gimnáziumként és középiskolaként az a feladatunk, hogy a tehetséges tanulók gondozása, egyetemre, főiskolára való felkészítése mellett a hátrányos helyzetű tanulókat is felzárkóztassuk, esélyeiket a mi korlátozott, de nem lebecsülendő eszközeinkkel megnöveljük. Ez egy tanulóközösségen belül is többféle feladatot jelent, ami az iskola pedagógusaira jelentős terheket ró, de aki itt dolgozik, az tudja, hogy egy vidéki középiskola tanáraként ilyen kihívásoknak kell folyamatosan megfelelnie. Nekünk minden diák fontos, nemcsak az, aki országos versenyeket nyer. A tisztességes, szorgalmas tanulók hasznos tagjává válhatnak a magyar társadalomnak, ezért mindegyikükre büszkék vagyunk.
