artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

viktoriatours

20ulius

egeszsegesvaros

tavaszbanner2020

eszakiipar

gazdatavasz

iparterulet

helyijárat

aurabannermedium2

berettyokartya2019

LizArt Design hajas

coaching2

BoPi nyito banner uj

zoldvaros

2020. augusztus 8. szombat

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

INGYENES házhozszállítás!

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP


piri2
Bessenyei ltp. üzletsor
06 (30) 596-1883

06 (30) 260-6040

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Káposztaleves

Hortobágyi aprópecsenye tésztával

"B" menü:

Paradicsomleves

Csirkemell csíkok rizzsel

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP


stopmenu
Stop Vendéglő

Berettyóújfalu, Keresztesi út 1.

06 (54) 402-218

INGYENES házhozszállítás!

HETI MENÜ

ÉTLAP

veradas

ZöldVáros Szerelempark

koboreb

    ilonatavasz2020

Beszélgetés Harsányi Antalnéval, a Széchenyi István Tagiskola tanítójával.

 
Miért ezt a pályát választotta? Hol tanult korábban?
 
Pályaválasztásnál minden gyermek számára meghatározó a szülők foglalkozása, hiszen innen érkeznek a legközelebbi élmények egy-egy adott foglalkozásról, aztán a döntés; „én is az leszek, vagy semmiképpen nem választom azt az életet.” Én azt választottam. Édesapám és édesanyám is általános iskolai pedagógus, őket követtem a pályán, s amikor végeztem a Debreceni Tanítóképző Főiskolán, utána az első néhány évben egy tantestületben is dolgoztunk Komádiban a nevelőotthonban, azaz a szüleim a kollégáim lettek. Pályakezdőként nem volt könnyű feladat olyan gyermekeket tanítani, - s szó legteljesebb értelmében nevelni -, akik mögött nem volt család a mindennapokban. Tíz évet töltöttem állami gondozott gyerekek tanításával-nevelésével, előbb Komádiban, később hosszabb ideig a berettyóújfalui gyermekvárosban - az ott megtanultak mai napig segítik a mindennapi munkámat. Valóban ott tanultam meg a gyermekeket önmagukért tisztelni és szeretni, gyámkodni, anyáskodni felettük. Ott sajátítottam el egy-egy nehezebb problémahelyzetet kezelni, illetve azokban az években ivódott belém az, hogy igenis minta vagyok egy gyermeknek minden rezdülésemmel, megnyilvánulásommal. Amikor megszülettek és cseperedtek a gyermekeim, döntenem kellett, hogy folytatom-e az állami gondoskodásban élő gyermekek nevelését úgy, hogy csak munkahelynek tekintem az intézetet, vagy keresek egy iskolát, aminek a napi működése összeegyeztethető a saját gyermekeim nevelésével.
 
Hogy került ebbe az iskolába? Hány éve dolgozik itt?
 
Lehet, hogy különösen hangzik, de éppen azon a nyáron, amikor rászántam magam, hogy váltok, több iskolából is megkerestek, kisebb kitérővel végül 1992 szeptemberében ide kerültem, az akkor még hármas számú általános iskolába. Újra „pályakezdő” lettem, hiszen minden teljesen más volt, mint az előző munkahelyemen. Új kihívás, új megfelelés. Legnagyobb élményem a tanításban megnyilvánuló különbség volt. Itt értették a gyerekek a hétköznapi kifejezéseket, másnap emlékeztek az előző órán elhangzottakra, a szülők segítettek a tanulásban, s még hosszasan sorolhatnám. Hihetetlenül jó érzés lett tanítani. Ennek már húsz éve lesz szeptemberben, de megmaradt az, hogy tanítani jó. 
 
Milyen plusz elfoglaltságokat jelent a tanítás?
 
Nehéz válaszolni erre a kérdésre, mivel már említettem, hogy szüleim is pedagógusok, így ez az életforma számomra természetes, nem érzem, hogy mi az a plusz. Értem azonban a kérdést. A köztudattal ellentétben a mi munkaidőnk is heti 40 óra, ami 22 kötelező tanítási órából és 18 óra felkészülésből, adminisztrációból, javításból, versenyekre való felkészítésből, szabadidős programok szervezéséből, képzésekből, szülői konzultációkból és még sorolhatnám hosszan, hogy milyen tevékenységekből áll. A lényeg az, hogy amikor megtartjuk az órákat, nem fejezzük be a munkánkat, csak nem mindig az iskola falai között a gyermekekkel foglalkozunk. Gondolná-e valaki azt, hogy nincs olyan évünk, hogy ne mennénk valamilyen képzésre, ahol azon túl, hogy megjelenünk, dolgozatot kell írnunk, amihez több szakirodalmakat kell elolvasnunk? Természetesen ez nem teher, mert a munkánk része, csak éppen nem látszik a külső szemlélőnek, de ha úgy nézem, ez is plusz elfoglaltságot jelent más foglalkozásokhoz képest.  
 
Mit szeret a legjobban, a munkájában?
 
Természetesen a gyerekekkel való közvetlen foglalkozásokat. A pályán töltött közel harminc évem alatt az általános iskolás korosztály mindegyikével foglalkoztam, tudom, hogy mit jelent órát tartani egy kamaszodó gyerekekből álló közösségnek, illetve azt is, hogy mit jelent megtanítani egy óvodából belépő emberkét az iskolai életre. Sok türelem kell mindegyikhez. Nehézségek természetesen vannak, de szerencsére mindig van egy jó kolléga, aki segít, mert a mi pályánkon önmagában az ember nem lehet sikeres, itt ténylegesen együtt kell dolgozni. Szerencsés vagyok ebben a helyzetben is, talán ezért is vagyok még mindig itt ebben az iskolában. Családias, nem túl nagy, de nem is kicsi az iskolaközösségünk. Ismerünk minden gyermeket, kollégát. Itt bármelyik gyerekkel történik valami, arról tudomást szerzünk mindannyian, és nem túlzásként mondom, hogy nincs olyan negatív töltetű esetünk, hogy valaki a tantestületből ne védené meg a vétkes gyermeket. Talán ezért is olyan kevés a büntetések száma nálunk. Az utolsókig megadjuk az esélyt a javításra. Azt hiszem, a mai kissé elszabaduló világban ez fontos.  
 
Hivatásnak tartja a tanítást?
 
Természetesen igen, különben miért is maradtam volna pályán, annak ellenére, hogy társadalmi szinten nem a legelismertebbek vagyunk. Igaz, hogy a felelősségünk nagy, hiszen mit kezdenének a nagyon megbecsült, tehetséges emberek - és itt szándékosan nem említek egyik foglalkozási terület sem - nélkülünk? Mi tanítottuk meg írni, olvasni, számolni őket, mi adtuk az alapokat, amire építhettek, és mégis ott tartunk évtizedek óta a megbecsülésben, ahol vagyunk. Kicsit elkeseredettnek hangzanak az előzőek, de ez is bizonyítja, hogy a mi generációnkból a pályán ténylegesen azok maradtak, akik hivatásuknak érzik a tanítást.
 
Változtatta-e a tanítási módszereit a pályája kezdete óta? 
 
A világ változik körülöttünk, ma már teljesen más információhalmaz éri a gyerekeket, mint 20-30 évvel ezelőtt. Nekik is és nekünk is más körülményekhez kell alkalmazkodnunk, így természetes, hogy változtattam a módszereimen. Itt vannak például az informatikai eszközök. Érdekes lenne, ha én, mint a jövő generációjának útra indítója, nem használnám a tanításom, vagy a mindennapi életem során. Hitelesnek kell lennem. Ugyanezt vallom az életen át tartó tanulásról is. A felnövekvő generációk nem fognak boldogulni stabil önálló tanulási készségek nélkül, ezt pedig nekünk kell megalapozni. Nem szabadna, hogy úgy lépjenek ki a fiatalok az alapműveltséget adó képzésből, hogy nem tudnak önállóan értelmezni egy szöveget, kiszámolni egy elemi számolási készségen alapuló feladatot. Ugyanakkor olyan értékeket is ki kell alakítanunk, minta a flexibilitás, ami lehetővé teszi az embereket a gyors váltásra. Ezek a kor kihívásai a munkaerő piacon, én, mint tanító, - bármennyire is hihetetlen - oda készítem tanulóimat. Fontosnak tartom ezért a tanulás szeretetét, módszereimet, ennek megfelelően alkalmazom azokat, hogy a tanulást sikerként éljék meg a gyerekek. Természetesen ehhez kellenek a szülők is, akikkel együtt végezzük a gyermekek nevelését. 
 
Megbecsültnek érzi magát, mint pedagógus?
 
Ez a kérdés vegyes érzelmeket ébreszt bennem, mert ha azt mondom, hogy igen, akkor a következő gondolatom arról a listáról szól, hogy miért nem, vagy ha azt mondom, hogy nem, akkor hol van a sok csillogó szemű tanítvány és kedves szülő. 
Erre a kérdésre nincs kategorikus igen vagy nem, sok esetben egy-egy adott szituáció dönt.
 
Mi tartotta ezen a pályán?
 
Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a gyerekek és szülők. Amikor felmerültek bennem a változtatás szándékai, mindig odalopódzott az a mondat, hogy „Hogyan magyarázzam meg a gyerekeknek, szülőknek, akik bíztak bennem?” A mi foglalkozásunk nem olyan, hogy befejeztem valamit, megállt a szalag és lehetőségem van másfelé nézni. Itt mindig valaminek a folyamatában vagyunk, aki felelősség teljesen választja ezt, az nagyon, de nagyon nehezen változtat, többnyire valamilyen külső kényszer hatására. Nálam ez még nem következett be.
 
Bejöttek az elképzelései?
 
Itt vagyok, mint már mondtam, közel harminc éve a pályán, azt mondhatom, hogy többnyire igen. Egy tanítónak mi lehet az elképzelése a munkájával kapcsolatosan? Tudja megtanítani a gyerekeket a rábízott tananyagokra, nevelje úgy őket, hogy boldogulni képes egyének lehessenek. Személy szerint én még ezek mellett nagyon fontosnak tartom, hogy a munkámat úgy végezzem, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az iskolában. A visszajelzések azt igazolják, hogy többnyire sikerül ezeket megvalósítanom.  
 
 
Mit szól az új köznevelési törvényhez? Milyen változásokat vár a törvény életbe léptetésétől?
 
A törvény nagyon friss. Sok új dolog található benne, ami meg fogja változtatni a jövőbeli munkánkat, de a konkrétumok még hiányoznak. Itt arra gondolok, hogy a különböző rendelkezések még nem kerültek nyilvánosságra, márpedig a mindennapi munkánkat azok fogják meghatározni. Készül az új Nemzeti Alaptanterv, az új kerettanterv, ezekhez át kell alakítanunk az alapdokumentumainkat. Felelőtlenség lenne számomról így megfogalmazni bármilyen véleményt is a köznevelési törvényről. 
 
Mik a jövőbeli tervei?
 
Befejezem a pedagógus szakvizsgámat, s szeretnék sok új gyermeket tanítani még az iskolámban.
Szóljon hozzá!