Óvodapedagógus, tanító, rajztanár, festő, illusztrátor, mesemondó. Hol csodálatos festményeivel, hol békét, harmóniát sugárzó illusztrációival, hol pedig magával ragadó mesemondásával kápráztat el minket. De ha semmit nem tesz, csupán "civilként" futunk vele össze a városban valahol, akkor is szembetűnő a kedves, energikus, mindig mosolygós, pozitív egyénisége. Ő Rácz Anikó, a Bodorka NépmesePont egyik szakmai vetője, akivel többek között az alkotás szépségeiről és nehézségeiről, motivációról, a hagyományok tiszteletéről és az elfogadásról beszélgettünk.
- A bevezetőben már említettük mennyire sokrétű alkotói tevékenységet folytatsz, honnan ered ez a fajta késztetésed?
Berettyóújfaluban születtem, de a bölcsőm Váncsodon ringott és az óvodás éveimet is ott töltöttem, egészen hét éves koromig. Amikor az általános iskolát kezdtem, akkor költöztünk Berettyóújfaluba. A 3. számú átalános iskolába jártam egy 40 fős osztályba, és a közösségből akkor még nem ismertem senkit. Zárkózott gyerek voltam, visszasírtam a falusi élet idilljét, emlékeit. Középiskolás koromban nyílt ki számomra igazán a világ, szerettem énekelni, rajzolni, festeni. Imádtam a verseket, meséket, az irodalmat. Ezen irányultság vitt engem az óvónőképzőbe, hogy a tanulmányaimat ott folytassam. Nagyon jó közösségbe kerültem, az ott megköttetett barátságok a mai napig élnek. Az ottani rajztanáromtól, Dombi Géza Zsigmondtól – akivel a mai napig jó barátságot ápolok és művésztársaknak tekintjük egymást – sok pozitív visszajelzést, megerősítést, biztatást kaptam.
Édesanyám egyébként nagyon tehetséges volt rajzolásban, festésben. Ezt a megmaradt fiatalkori rajzai is bizonyítják. Valószínű, hogy Tőle örököltem a kézügyességemet.
Középiskolás éveim után a hajdúböszörményi óvónőképzőben tanultam tovább, ahol diplomát szereztem, majd óvónőként helyezkedtem el Berettyóújfaluban. Miután férjhez mentem, Szombathelyre költöztünk és ott vállaltam munkát, közben a tanítóképző főiskolát is elvégeztem. Első gyermekem megszületése és a válásom után visszakerültem Berettyóújfaluba. Először a mezősasi óvodában, majd az ottani általános iskolában dolgoztam 2008-ig.
Egyre inkább azt éreztem, hogy a szabadidőmben valamilyen kreatív tevékenységet szeretnék végezni, így jött a gondolat, hogy megpróbálkozom a rajzolással és a festészettel. Az akkori tudásom kevés volt ahhoz, hogy tovább lehessen lépni, ezért felkerestem Dombi Géza Zsigmond tanár urat, hogy tanácsot, útmutatást kérjek tőle. Ő javasolta a debreceni Medgyessy Kört és annak nyári alkotótáborait, ahol 1995-ben végérvényesen beleszerettem a képzőművészetbe, az alkotásba. Ennek hatására jelentkeztem a nyíregyházi főiskolára és elvégeztem a rajz szakot, majd rajztanárként Mezősason dolgoztam. Az iskola bezárása után az Igazgyöngyben egy évig óraadó tanár voltam, utána újra óvodába kerültem. A Szivárvány óvodában, majd Gáborjánban szintén egy-egy évig óvodapedagógusként tevékenykedtem.
- Mennyire tudod hasznosítani a korábban megszerzett tudásod és tapasztalataid a jelenlegi munkádban?
A Bodorka NépmesePont megalakulásakor Lisztes Éva és Kolozsvári István – akikkel korábbról már jól ismertük egymást – megkeresett, hogy örülnének, ha ebbe a projektbe én is részt vennék, amit örömmel elvállaltam. Úgy érzem, most érkeztem meg az életem azon állomására, amiért egy nagy utat bejártam. Sok szakmai, gyakorlati tapasztalatot gyűjtöttem az ezt megelőző években. Hasznos volt, hogy különböző korosztályokkal foglalkozhattam, kiismertem, hogy melyik korosztállyal hogyan is kell bánni. Az elméleti tudás mellett a gyakorlati megvalósítást is megtapasztalhattam, tehát elmondható, hogy a pedagógiai múltat sikeresen tudom alkalmazni a Bodorkás tevékenységeim során is, ahol az óvodásoktól kezdve, az általános iskolásokon át egészen a felnőtt csoportokig minden korosztály megfordul.
- Melyik művészeti ág áll hozzád a legközelebb, melyikkel tudod a leginkább kifejezni ömnagad?
Eleinte főleg a festészet érdekelt, hogy elsajátítsam a technikákat és kialakuljon a saját stílusom. Legjobban az olajfestéket szeretem, ami viszont sok időt vesz igénybe. Hobbiból alkottam, majd 2003-ban létrejöhetett az első önálló kiállításom, melyet a Nadányi Zoltán Művelődési Házban mutattam be, majd vándorkiállításként több helyen is megtekinthető volt. Akkoriban a régi, gyermekkori emlékeim dolgoztak bennem. Nagyon szerettem parasztházakat, tanyát, alföldi tájat festeni. Egy későbbi időszakban elkezdtem virágokat, pillangókat, szitakötőket rajzolni, festeni, ahol a fantázia már több teret kapott. Majd idő hiányában szünet következett az alkotásban.
Az utóbbi években több könyvillusztrációs felékrést is kaptam, így a festés háttérbe szorult. Ezekkel a grafikus megoldásokkal tudtam kifejezőbbé tenni a könyvek tartalmát. A mesekönyvek illusztrálásánál a célom az, hogy amikor egy gyerek, vagy egy szülő a kezébe veszi a könyvet, akkor ne csak a tartalomnak, a mesének legyen üzenete, hanem a képek is gyönyörködtessenek és megmozgassák a fantáziát, gondolatokat indítsanak el a mesével kapcsolatban.
Azt érdemes elmondani, hogy ha valaki festeni szeretne, először érdemes a grafikai tudását megalapoznia, mert ez mindennek az alapja. Korábban már írogattam kis verseket és ehhez illusztrációkat is készítettem, amelyek önálló képként is használhatók. Úgy érzem, hogy megtaláltam azt az egyedi stílust, ami én vagyok. Ezidáig három mesekönyvet illusztráltam és reményeim szerint a későbbiekben a festészethez is visszatérek.
- Hogyan jött a mesemondás?
A mesemondás is végig jelen volt az életemben. Mint említettem, már általános iskolás koromban érdekelt az irodalom, a mesék világa, később pedig óvónőként tanultam is gyermekirodalmat. Nagyon szerettem olvasni is a meséket, gyermekeimnek rendszeresen mondtam esti mesét. Részt vettem egy szakmai napon Békéscsabán, ahol a Hagyományok Háza mutatkozott be saját programjaival. Az egyik program a hagyományokra épülő élőszavas mesemondás megismertetése és megtanítása volt, ami nagyom megtetszett. Részt is vettem egy ilyen képzésen, ahol Dr. Raffai Judit és Dr. Agócs Gergely személyében kiváló mestereim voltak. Agócs Gergely mesemondását mindig nagy élvezettel hallgattam. Az ő hatására kezdtem el tudatosan újra használni a bihari tájnyelvet, mert úgy éreztem, hogy ezzel sokkal ízesebb és hitelesebb lesz az előadásom. Mesemondó csoporttársaim biztattak, hogy induljak el egy mesemondó versenyen. Tőlük és tanáraimtól is jó visszajelzéseket kaptam, így bátorodtam fel, hogy jelentkezzek a „Hencidától- Boncidáig…” határokon is átívelő népmesemondó versenyre, amin arany minősítést kaptam, illetve „A közönséggel legjobban kommunikáló mesemondó” elismerésben részesültem.
- Kik voltak a pályád meghatározó személyiségei, mi inspirál az alkotói tevékenységed során?
Az alkotói munka egy igazán különleges dolog. Van amikor bennem van valami, ami kikívánkozik. Ilyenkor ezt nagyon jó érzés lerajzolni, lefesteni, vagy leírni. Amikor erre lehetőség nyílik, általában szép dolog születik és ha ezt más is szépnek látja, akkor ez dupla öröm számomra. Inspirálhat egy látvány – akár egy utazás során is –, vagy érzelmileg megérint valami, ami lehet öröm, bánat, szerelem, gyász egyaránt.
Dombi Géza Zsigmond rajztanáromon túl több oktatóm is nagy hatással volt rám, nekik köszönhetem, hogy folyamatosan fejlődhettem, tanulhattam. A nyíregyházi főiskolán Nagy Lajos Imre szobrászművész volt a csoportvezetőnk, az alkotótáborokban ismerkedtem meg Lukács Gábor festőművésszel és feleségével, Bíró Eszterrel valamint Palotai Erzsébettel.
Alkotó embernek tartom magam, sokkal több dolgot szeretnék létrehozni, mint amennyire lehetőségem nyílik. Tapasztalatból mondom, hogy az alkotásból sajnos nem lehet megélni, ezért ez a hobbi, ez a szerelem most várat magára és majd amikor szabadidőm engedi, akkor újra szeretnék festeni. Remélem sikerül egy olyan időbeosztást kialakítanom, ami ezt lehetővé fogja tenni.
- Hogyan telik egy napod?
A napom nagy részét a Bodorkában töltöm. Gyerekcsoportokat fogadunk és foglalkozásokat tartunk nekik Kolozsvári-Donkó Rebekával. Ezekre mindig ketten készülünk fel. Én viszem a közösségi, népi játékokat és a mesemondást, Rebeka pedig bábokat, dekorációkat, kiegészítőket készít és néprajzi témákkal gazdagítja ezeket az alkalmakat. A kézműves foglalkozásokat közösen tartjuk. Továbbá feladatunk még az elkészült fotók válogatása, rendszerezése, médiafelületeken való megjelenítése. Családi és szakmai napokat szervezünk, külsős rendezvényeken veszünk részt, valamint havonta új mesével készülünk. Nyári táborokat is szervezünk, idén két táborba is várjuk majd a gyerekeket.
Az este általában a családomé. Férjem vállalkozó, akivel immár 24 éve élek boldog házasságban. Mindenben támogat, számíthatok rá, s ez nagyon sokat jelent nekem. Nagyobbik fiam révén nagymama is vagyok, hamarosan 3 éves lesz a kislány unokám, akiért rendszeresen járok a helyi bölcsibe. Nagyon örülök, hogy hazaköltöztek, így minden nap láthatom őket. A kisebbik fiam Budapesten tanul, színiiskolába jár. Büszke vagyok rá, már általános iskolában, később középiskolás korában is játszott nagyközönség előtt egy-egy színdarabban.
- A festményeidből, illusztrációidból, verseidből egyaránt nyugalom, béke, szeretet és harmónia árad. Mi tesz téged boldoggá?
Életfilozófiámat korábban már leírtam egy kis versikébe, amelynek lényege, hogy keresztény vagyok és ez felnőttként nagyon megatározó az életemben. A hit, a vallás megváltoztatta a szemléletmódomat, a világlátásomat, értékrendemet. Volt az életemnek egy mély időszaka, amikor kerestem a kapaszkodókat. Ekkor egy barátnőm elhívott egy igehirdetésre, ami akkora hatással volt rám, hogy úgy döntöttem, Krisztus követő leszek. Azóta ezzel a lelkülettel élek, így szemlélem a világot. A szeretet, az elfogadás nálam nagyon fontos dolog, mert ezek sok mindent meghatároznak és egy biztos alapot képeznek. Ha megpróbálunk mindent szeretettel szemlélni, az elfogadás és a nem bántás szellemét is könnyebben magunkénak tudhatjuk.
Boldogság
Mi nekem a boldogság?
Egy őszinte barátság,
Ha tiszta a házasság,
Az alkotó szabadság.
Gyermekeim tekintete,
Tanítványok szeretete,
Mindannyiunk egészsége,
Lelkünknek a békessége.
( 2002.)
- Nemrég nyílt kiállítás az illusztrációidból a Makk Kálmán Mozigalériában Cigánymesék címmel. Hogyan kerültél kapcsolatba a roma kultúrával?
A cigánysággal való kapcsolatom Mezősason kezdődött. Az iskolában egyre több cigány származású gyereket kezdtem el tanítani, velük foglalkozni. Ugyanúgy elfogadtam és szerettem őket, mint a többi gyereket, nem tettem köztük különbséget. Természetesen tudtam, hogy sokkal nehezebb körülmények között élnek és szociális, kulturális szempontból is hátrányos helyzetben vannak. Nem gondoltam, hogy ennyire bele fogok mélyedni a roma kultúrába, de az „Anyám meséi, Guszti bácsi meséi" című cigány meséket tartalmazó könyv szerkesztésével és illusztrálásával, majd a Nemzetközi roma nap és a hozzá kapcsolódó kiállításmegnyitó megszervezésével jobban beleláttam a kultúrájukba, életükbe, aminek nagyon örülök. Ezáltal sok emberrel megismerkedhettem, valamint a rajzok készítése előtt nagyon sok cigányzenét hallgattam, portrékat gyűjtöttem cigány emberekről, életkörülményeikről, hogy kicsit én is köztük érezhessem magam. Csonkáné Lakatos Klárával, a Hosszúpályi Roma Nemzetiségi Óvoda vezetőjével egy általunk korábban megrendezett cigány mesék szakmai napon ismerkedtem meg. Több ilyen szakmai napot is tartottunk, amelyen többek között részt vett Rostás Farkas György, Tóth Mária Zsuzsanna, Kozmáné Bődi Ildikó is.
- Miért tartod fontosnak a népi kultúra, a hagyományok őrzését?
Úgy gondolom, a gyökerek nagyon fontosak egy ember életében. Ahol felnőtt, amit megtapasztalt és megélt gyermekkorától kezdve, az az egész életét végigkíséri. A Bodorkában nemcsak a mesélés és a mese előadásának a módja a fontos, hanem a látott és megélt paraszti kultúra is megjelenik az általam, általunk előadott mesékben. Azok a régi használati tárgyak, amelyeket bemutatunk a gyerekeknek – pl. vizes kanna, teknő – az én gyermekkoromban természetesek voltak, használták ezeket. Jó lenne, ha a mai fiatalok is minél többet tapasztalnának meg a valóságos világból és megélnék azt.
Berettyóújfaluban és a környéken a gyerekeknek nagyon jó lehetőségeik vannak ahhoz, hogy megéljék a hagyományokat, ami nagy kincsnek tekinthető. Vannak néptánccsoportok, így a tánctanulást már egészen kicsi koruktól elkezdhetik, megismerkedhetnek a népzenével, a mondókákkal és népi játékokkal is. A Bihari Népművészeti Egyesület révén eljárhatnak alkotótáborokba, megtanulhatják a népi mesterségek alapjait. A Bodorka NépmesePontban pedig a folklórt, a szóban élő néphagyományt ismerhetik meg. Mi Rebekával itt a Bodorkában igazából egy kultúrmissziót végzünk, a hagyományokat próbáljuk a magunk módján tovább éltetni.
Rácz Anikó alkotói munkásságát nyomon követhetik a közösségi oldalán.