artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. március 29. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

A 126 évvel ezelőtt született Szabó Pál népi író, folyóiratszerkesztő, politikus személye és munkássága előtt tisztelgő Biharugra ismét megrendezte immár 13. alkalommal híres szülöttét méltató prózamondó-és irodalmi versenyét, amelyen iskolánkból 2 csapat is részt vett.

A több héten át tartó kitartó és komoly munkával történő felkészülés meghozta a sikert a 11. A osztályos tanulók számára, név szerint: Kardos Liliána, Molnár Erika, Szücs Viktória, akik csak 1 ponttal csúsztak le az első helyről, ám az „ezüstérem” épp olyan fényesen ragyog az „aranyos” diákjainkon.

A 10. A osztály csapattagjai: Kovács Anita, Szabó Nikolett, Vigh Adrienn Dorka ugyan végül helyezést nem értek el, de remekül szerepeltek, sokáig az élmezőnyben vezettek a vetélkedőn. A verseny napján délelőtt színvonalas előadásokat hallgathattunk meg, az ebédszünetet követően pedig a csapatjátékra került sor, amely során változatos feladatokon keresztül mérhették össze tudásukat a tanulók Szabó Pál munkásságával és a felkészüléshez előre kijelölt novellák ismeretével kapcsolatban. A nap legbizalmasabb része a dramatizálás volt, amely során a versenyzők bemutatták színpadi előadásaikat a választott novellarészletek alapján. Gratulálunk mindkét csapatnak!

SzabóPál1SzabóPál2SzabóPál3

You have no rights to post comments