precizbanner

ilonatavasz2019  

szobakiado

ablakállásmuszakiboltallas

lakaselado

 

2013-ban a Comenius program keretében 2 éven keresztül a „Something from Nothing” „Semmiből Valamit” projekt keretében nyolc európai ország különböző típusú iskoláival, egy nagyon fontos, jövőnket is érintő témában az újra hasznosítás népszerűsítésében működtünk együtt a fenntarthatóság jegyében. - Baloghné Szigeti Julianna projekt koordinátor és Ráczné Vetési Enikő intézményvezető írása

etwinning school label

Az akkori sikeres pályázat, arra bátorított bennünket, hogy tovább folytassuk a nyelvtanulást, a másság elfogadását és a befogadást segítő újabb pályázatok írását, megvalósítását. 2015 óta két sikeres eTwinning pályázatot valósítottunk meg európai partnereinkkel. Mindkettő nemzeti és európai minősített címet kapott. A „Twinkle &Smile, valamint a Look -Cook- Book pályázattal is országos második helyezést értek el tanulóink az Oktatási Hivatal által meghirdetett országos verseny döntőjében Budapesten. Idén március 15-én az Európai eTwinning Bizottság a 2019-20-as tanév eTwinning Iskolája kitüntető címet adományozta iskolánknak. A cím feltételeinek a teljesítéséhez hozzájárultak Kari Sándor, Kincsesné Varga Éva, Dorogi Krisztiánné, Erdei Barnabás és Deme Dávid. Ebben a tanévben hat magyarországi iskola kaphatta meg ezt a kitüntetést, köztük a mi iskolánk is, amire nagyon büszkék vagyunk. Jelenleg kilenc regisztrált pedagógusunk négy feladaton dolgozik a tanév végéig tartó pályázatban öt tanulócsoport bevonásával.

erasmus3project wallimg 20171219 105419

Óriási sikerként könyvelhetjük el, hogy 2018.december 30-tól két éven át tartó Erasmus+ KA-1 pályázatunk is nyert. A pályázat az  Európai Unió oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogató programja, amely az oktatási rendszerek megújulását, a tanulás formális és nem formális tényezőinek támogatását segíti az esélyteremtés jegyében.

etwinning magyarorszag verseny 2018p 20181011 105839

A pályázatunk címe: ""Sparks" A Well Being Project". A koordinátor iskola a Chelsea Community Hospital School Londonból. Két ír kórházi iskola, egy német és egy lengyel speciális oktatási intézmény vesz részt a pojektben. A nyitó konferencia február 23-27-ig volt Londonban. Célja a feladatok megbeszélése, helyszínek, határidők egyeztetése és természetesen egymás megismerése volt. Megismerkedtünk az iskolák fő profiljával, betekintést nyerhettünk a londoni kórházi oktatás, nevelés gyakorlatába. Ebben a tanévben, olyan mikro tevékenységeket fogunk megvalósítani, amik a gyerekek mentális egészségét és jólétét szolgálják. Szeptemberben a német gyerekeket fogadjuk, novemberben pedig Lengyelországban, Starogard Gdańskiban, mutatjuk be azt a könyvet, amiben az addig végzett tevékenységeinkről készült rajzok, képek, tanulói beszámolók kapnak helyet.

julika londonnyito konferencia londonban

Hozzászólások   
0 #1 Baloghné Szigeti J. 2019-03-26 20:43
Az eTwinning Iskola cím hazai nyertesei:Idén is ezernél több európai köznevelési intézmény nyerte el az eTwinning Iskola címet. Az 1004 nyertes iskola között 6 magyarországi intézmény is szerepel, összesen 8-ra emelve a hazai eTwinning Iskola cím birtokosainak a számát! A 2019-2020-as évre szóló eTwinning Iskola címet 6 magyarországi intézmény nyerte el:
-Berettyóújfalui II. Rákóczi F. Ált. Isk.
-Kisvárdai Bessenyei Gy.Gimn. és Koll.
-Budapesti Műszaki SzC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környv. és Informatikai Szg
- Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimn.
-Soproni SzC Porpáczy Aladár Középiskolája, Koll. és AMK-ja
-Weöres Sándor Ált. Isk. Gyömrő
Ezek az intézmények csatlakozhattak a tavalyi magyarországi nyertesekhez:
-Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Ált. Isk. és Gimn.
-Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Ált.Isk.
Idézet
Szóljon hozzá!