A Berettyóújfalui Szakképzési Centrum GINOP-6.2.3-17-2017-00006 azonosító számú projektjének nyitórendezvénye 2018. augusztus 28-án került megrendezésre a Berettyóújfalui SZC Bessenyei György Szakgimnáziuma Kultúrépületében. KÉPGALÉRIA
Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere köszöntötte a rendezvény résztvevőit, majd Pelyhéné Bartha Irén főigazgató mondott megnyitó beszédet.
Polgármester úr köszöntőjében elmondta, hogy egy nagy ívű és széles spektrumú projekt nyitórendezvényén vehetünk részt, ugyanis a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum valamennyi intézménye és a hozzájuk kapcsolódó önkormányzatok is részesei a projektnek.
Infrastrukturális szinten az oktatási intézmények immár olyan képet mutatnak, amilyennek a 21. század elején lenni kell. Muraközi István úgy látja, hogy városi és országos szinten a szakember ellátottságra sem lehet panaszunk és büszkék lehetünk, hogy jó kezekben vannak a berettyóújfalui és környékbeli diákok.
Fontos kérdés, hogy kit is fogunk tanítani. Akit tanítunk, marad-e az iskolapadban és megszerzi azt a képesítést, aminek alapján a munkaerőpiacon elhelyezkedhet. Ennek érdekében kerül sor jelen pályázat megvalósítására is. Biztosítanunk kell, hogy a tanulási folyamat közben a lemorzsolódás, iskolaelhagyás mértéke a lehető legkisebb mértékre csökkenjen és ezt a tanulókkal is meg kell értetni. Ez nem csupán az oktatási intézmények feladata, fontos, hogy a települések vezetése is hathatós segítséget nyújtson ebben, ugyanis ez össztársadalmi érdek.
A beszédeket követően a szakmai előadásokra került sor:
- A GINOP-6.2.2 kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP-6.2.3 projektekhez, előadó Szilágyi János NSZFH GINOP-6.2.2 szakmai koordinátor
- BSZC tevékenységének bemutatása, előadó Pelyhéné Bartha Irén főigazgató
- A projekt keretében megvalósuló szakmai tevékenységek és eddigi tapasztalatok, előadó Kiss Hajnalka szakmai vezető
- A projektről számokban, előadó Daróczi Lajos projektmenedzser
Az előadások után a résztvevők megtekinthették a Digitális Közösségi Alkotóműhely eszközeit a tanműhelyben.
A rendezvényt állófogadás zárta.