artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, Berettyóújfalu Város Önkormányzata, a Berettyóújfalui Települési Értéktár Bizottság és a Berettyó Kulturális Központ egyfordulós pályázatot hirdetett a települési értéktárban lévő elemekből kiválasztott egy érték kreatív megjelenítésére, maximum A/0 méretben, szabadon választható technikával, amelynek figyelemfelkeltő, kiállításra alkalmas pályamunkának kellett lennie. - Vajna Fernanda Brigitta írása

A projekt célja az volt, hogy a felnövekvő nemzedék érdeklődését felkeltsék a helyi értékek és az értékgyűjtés iránt. Megismertetni velük környezetük, településük, tájegységük értékeit, inspirálni őket az értékgyűjtésre, értékmegőrzésre.

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola felső tagozatának 7. és 8. évfolyama 4-4 fővel készített pályamunkát, a kihúzott témakörökből, ezek a következőek:

„A gyógyvíz” – a 7. évfolyam 4 fős csapata,

„Református templom a Liszt orgonával” – 8. évfolyam 4 fős csapata.

A pályamunkák elkészítéséhez szükséges eszközöket a pályázat kiírói biztosították.

A pályamunkák elkészítésére a tanórák és rajzszakköri alkalmak keretében került sor, amelyeket a csoportok a saját, kihúzott témájuk szerint egy A/2-es méretű műszaki lapra készítettek el, vegyes technikával.

Tudod e2017 2Tudod e2017 1

A pályázat során elkészült munkák bemutatására és eredményhirdetésére 2017. november 24-én, délután 14 órakor, a Nadányi Zoltán Művelődési Ház nagytermében rendezett kiállítás szolgált helyszínül. Elbírálás után a zsűri kihirdette a pályázat eredményét és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 8. évfolyamának csoportja érte el az I. helyezést a „Református templom a Liszt orgonával” című pályamunkával, a 7. évfolyamos csoport pedig emléklapot kapott a részvételért.

Az eredményhirdetést követően a pályázatban meghirdetett témakörhöz és szempontokhoz igazodva vetélkedőre került sor, ahol minden helyes válaszért ajándékban részesült az adott csoport. A legutolsó és legnehezebb kérdésre iskolánk nyolcadikos tanulói adták szintén a helyes választ, amelynek jutalmául mozi jegyet kaptak ajándékba.

Tudod e2017 3Tudod e2017 4

A tartalmas és eredményes nap után a tanulók több sikerélménnyel is gyarapodtak és öregbítették iskolánk hírnevét.

A pályázaton résztvevő gyerekek:

7. évfolyam: Lakatos Márió, Nagy Zoltán, Németh Marietta, Puskár Zénó,

8. évfolyam: Lisztes Szabolcs, Csarkó Csaba, Asztalos Flóra, Kogyila Éva.

A pályamunkák megalkotására és vetélkedőre történő felkészítő pedagógusunk Vajna Fernanda Brigitta tanárnő volt.

You have no rights to post comments