artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2015. június 16-án ünnepélyes keretek között zajlott le a Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde évzáró értekezlete, melynek a Megyeháza Fráter László-terme adott otthont. - Baloghné Antós Emese Intézményvezető-helyettes beszámolója

 

 

 

A két részre tagolódott program első felében szakmai beszámolót ismertetett az intézményvezető, a munkaközösségek és a munkacsoportok, a második felében szakvizsgázók, kitüntetettek, jubilálók és nyugdíjba vonulók köszöntése történt.

Az intézmény által alapított Vass Jenő díjat, Török Istvánné intézményvezető és Péva Mihályné dajka vehette át. Az egész alkalmazotti közösség köszönthette Szántó Zoltánné bölcsődevezetőt abból az alkalomból, hogy megkapta a Forrai Katalin díjat, valamint Nagyné Molnár Violát, aki Fehér Istvánné díjban részesült.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott Tikász Imréné nyugdíjba vonuló óvodapedagógusnak példaértékű pedagógiai munkájáért, amit Török Istvánné intézményvezető nyújtott át.

Az évzáró értekezletet megtisztelte jelenlétével Muraközi István polgármester és Porkolábné Áros Mónika intézményi ügyintéző is. A Fenntartó Önkormányzat nevében polgármester úr emléklapot nyújtott át a nyugdíjba vonuló hét alkalmazottnak, akik 40 évnyi szolgálati időt megszerezve tölthetik ezentúl nyugdíjas éveiket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde alkalmazotti közössége megköszönve eddigi munkájukat ezúton is kíván tartalmas programokban és vidámságban gazdag nyugdíjas éveket:

Török Istvánné – intézményvezetőnek,

Szántó Zoltánné – bölcsődevezetőnek,

Tikász Imréné – óvodapedagógusnak,

Egeresi Jánosné – óvodapedagógusnak,

Pálfi Sándorné – óvodapedagógusnak,

Bácsó Gyuláné – dajkának,

Bói Istvánné – dajkának.

Megható gyermekköszöntők, óvónői műsor és a méltató szavak után terített asztal mellett köszönhetett el munkatársaitól a közösség és egy jó hangulatú délutánt tölthettek el együtt.

You have no rights to post comments