artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A fesztiválok rendszeresen ismétlődő, mozgalmas, nagy horderejű, sok résztvevőt vonzó ünnepi alkalmak, amelyek szórakoztató, kulináris vagy kulturális céllal kerülnek megrendezésre. A szeptember 23-i Arany Péntek is megfelel ezeknek a jellemzőknek. – Szűcsné Csontos Katalin igazgatóhelyettes beszámolója KÉPGALÉRIA

Talán túlzás rendszeresen ismétlődőnek nevezni, de tény, hogy második alkalommal szerveztük meg és a résztvevőkön végig nézve mondhatjuk, hogy lesz jövőre is. Nagy horderejű volt, hiszen 19 általános iskola képviseltette magát szerte a megyéből. A résztvevők számát tekintve sikerült überelni a tavalyi létszámot, most 202 tanuló írta alá a jelenléti ívet.

A hét csoportba sorolt diáksereget három hetes „aranyos” mivoltukat meghazudtolva magabiztosan kalauzolták kilencedikes diákjaink. Egy percre nem volt megállás, a csoportok dinamikusan járták végig az izgalmas, változatos feladatokat felvonultató állomásokat. Hét állomásba próbáltuk besűríteni minden képzésünket, minden szakmát és tagozatot, amit nálunk tanulhatnak a középiskolások.

aranypentek 02aranypentek 03

A humán tárgyakat tömörítő munkaközösségek élő szabadulószobával, memóriajátékokkal, kvízekkel, idegen nyelveket felsorakoztató feladatokkal várták a csapatokat. A természettudományos „tanszék”  logikát, térlátást, kézügyességet, és tájékozottságot igénylő kihívások elé állították a fiatal generációt. Kobaktörő, Lego-robot rally, Csontvázpuzzle, Rejtélyek a természettudományos laborban, Testépítés matektanárokkal, Lőjj hangágyúval! – csak néhány hangzatos cím a repertoárból. Az Arany Royal Casinoban gazdasági kvíz, az „Arany Klinikán” egészségügyi gyakorlati feladatok vártak megoldásra. De a testedzés sem maradt el, a nagy tornateremben sorversenyben és plankingben mozgatták meg a nyolcadikosok az izmaikat.

aranypentek 10aranypentek 13

A kulináris élvezetet a sulibüfében készített – az egykori és jelenlegi Aranyos diákok véleménye szerint – a város legfinomabb szendvicse jelentette, hozzá gyümölcsteát kínáltunk. Míg a nyolcadikosok falatoztak, a feladatok elvégzését pontokra váltottuk, majd zárásként következett az eredményhirdetés. A 700 elérhető pontból 591 ponttal a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Hunyadi Mátyás Tagiskolájának 21 tanulójából és a József Attila Általános Iskola 8 tanulójából álló csapat nyerte el a fődíjat, egy extra csokitortát.

aranypentek 15aranypentek 18

Szeretnénk köszönetet mondani az általános iskolás diákoknak, kísérőiknek, a szülőknek, hogy megjelenésükkel bearanyozták napunkat, és bízunk benne, hogy sikerült átfogó képet kapniuk iskolánkról.

Szeretnénk külön köszönetet mondani a Berettyóújfalui Szakképzési Centrumnak a diákok utaztatásáért és megajándékozásáért. Továbbá köszönet annak a több, mint 100 középiskolás diákunknak, akik közreműködése nélkül nem valósulhatott volna meg ez az emlékezetes fesztivál.

You have no rights to post comments