Minden idők egyik legkülönösebb és legjobb magyar játékfilmjét vetítik június 12-től a mozikban: Mundruczó Kornél (képünkön): Fehér isten című színes thrillerje Psotta Zsófia, Zsótér Sándor, Thuróczy Szabolcs, Gálffi László és két fantasztikus kutya főszereplésével. Az alkotókkal is találkozhatnak a nézők Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjének debreceni díszbemutatóján.
Ezt a filmet nem könnyű végignézni, mert bizony vannak benne horrorisztikusan véres jelenetek, és bár az állatokat a valóságban semmi bántódás sem érte, a montázs a nézőben másként dolgozik. Ha könnyű nem is, ezt a filmet végig KELL nézni, mert az ember olyan lélekbe markoló, gyönyörű katarzison megy át, hogy utána percekig nem tud felállni a székéből, mert a gondolatai nem engedik nyugodni, annyiféle szálon van mit tanulni belőle. Mondhatni úgy is: ilyen film még soha, sehol sem készült.
A film az idei, a 67. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál „Un Certain Regard”-kategória győztese lett, és az Arany Pálma díj eb-megfelelője, a Palm Dog nyakörv is a Hagent alakító kutyákat illeti.
A film látszatra egy családi kalandfilm, mondjuk a Lassie hazatér ismerős tematikájával indít. Rácz Lili (Psotta Zsófia) bájos kis kamaszlány két elvált szülő közti állapotban. Anyja az új pasijával külföldi útra készül, és a gyereket átpasszolja az apának, Dánielnek (Zsótér Sándor), aki egy vágóhíd élelmiszer-biztonsági ellenőre. Csakhogy Lilivel jött a kutyája, Hágen is, ami az apának nincs épp ínyére. Főleg úgy nem, hogy még szinte haza sem érnek, egy „jóakaratú” szomszédasszony (Bodnár Erika) figyelmezteti őket: a legújabb rendelet szerint a korcs kutyák után ebadót kell fizetni, és hogy ennek nagyobb súlyt adjon, azonnal fel is jelenti őket, így már másnap meg is jelenik a gyepmester (Bánki Gergely) képében a hatóság, hogy ennek érvényt szerezzen. (Közbevető megjegyzésem, hogy ilyen rendeletünk szerencsére még nincs, de nem is olyan régen az egyik hazai párt komolyan felvetette ennek gondolatát a nem fajtatiszta magyar ebekre vonatkoztatva!)
Apa és lánya között nincs sok érzelmi kötelék, inkább csak kötelességszerű, alig tudnak egymással mit kezdeni, de az apa semmiképp sem akar kedvezni elvált feleségének azzal, hogy helyette kifizesse az ebadót. Már az is idegesíti, hogy a kutyától nem tud aludni, ezért kirakja a fürdőszobába, nem számítva arra, hogy dacos gyermeke erre föl a fürdőkádban alszik, hogy lecsendesítse kedvencét, másnap pedig beviszi magával a zenekari próbára is. Lili ugyanis trombitálni tanul, és a kutyát mindig megnyugtatja kis gazdája muzsikája. A szekrénybe zárt kutya persze belevonyít a pianóba, és így lelepleződik, Lili pedig dacosan tiszteletlen a lecsúszott, elfásult karmester-zenetanárral (Gálffy László), aki kipenderíti őket a próbáról. Dániel, hogy érvényt szerezzen az apai szigornak, lányára rakva a felelősséget, egyszerűen kiteszi a szerencsétlen kutyát a forgalmas út szélén és otthagyja. (Hány ilyen megunt, vagy nemszeretem állat kerül nálunk az út szélére, hogy aztán kóborolva, éhségében a vadakat tizedelve váljék belőle elvadult „közellenség”!)
Ettől kezdve kutya és gazdája sorsa párhuzamos két szálon megy tovább. Lili hiába keresi Hágent ott, ahol hagyták, már nem találja sehol, még magányosabb lesz, már-már többet van az utcán, mint apjával. Megpróbál nagyobb barátai mellé csapódni, akik elviszik egy pokoli hangulatú diszkóba, a rendőrség pedig beviszi, mert megőrzésre kapott drogot találnak nála is. Az apa hazaviheti, sőt a zenekarba is visszakönyörgi lányát, de ez nem segít nagyszájú kamasz lelki magányán.
Hágen éhségében és otthontalanságában kóborol. A vásárcsarnokban egy hentes (Nagy Ervin) majdnem agyonvágja bárddal, mert a raktárát megdézsmáló kutyák egyikének nézi. Egy városi kutyafalkához csapódik, a kóbor kutyákra viszont a gyepmesterek vadásznak, bár Hágent nem tudják elkapni. Előbb egy hajléktalan (Derzsi János) veszi magához, aki viszont kétezer forintért eladja egy afgán büfésnek (Mundruczó Kornél), aki mellesleg felhajtóként a kutyaviadalok szervezőivel is kapcsolatban van. Így Hágen már 200 ezer forintért egy jó szemű öreg idomárhoz (Thuróczy Szabolcs) kerül, aki módszeres drasztikussággal és kemikáliákkal harci kutyát nevel belőle, még a tépőfogait is lereszeli, hogy jobban gyilkolhasson.
A családi film itt már kezd átmenni valamiféle kemény, horrorisztikus akciótörténetbe, rettegésbe, de mivel sajnos, illegális kutyaviadalok nálunk is vannak, a film bepillantást enged ebbe az alvilági fogadóktól nyüzsgő sötét világba is. Az esélytelennek tartott Hágen – persze más néven – szinte lelkifurdalással, de megöli ellenfelét, egy váratlan rövidzárlatot kihasználva viszont megszökik. Ismét néhány kutyatársával csavarog, mígnem sikerül őt is elfogni és bevinni a gyepmesterek sintértelepére. A telepvezető Bev (Monori Lili) tagadja ugyan, hogy itt altatás is folynék, de azokra a kutyákra, amelyekért nem jön a gazdájuk, vagy nem fogadja örökbe senki, bizony ez a sors vár. Az elvadult Hágenre is, amikor kitör belőle a vadállat, és megöli a sintért, majd kiszabaduló kutyatársaival együtt ámokfutásba kezd.
Ettől a perctől kezdve a film valamiféle félelmetes, szürrealista abszurd forradalmi kutya-vérbosszú apokaliptikus víziója. A Hagen vezette, több mint 250 kutyából összeverődött falka végigsöpör a városon, és megöli mindazokat, akik rosszul bántak velük. A gyepmesteri telep vezetőjén átgázolva felgerjedt kutyák tépik szét a harcikutya-idomárt, a hentest, a rosszindulatú szomszédasszonyt, az afgánt, és pánikot keltenek az egyre inkább kihalt, üres városban. Már rendőri erőket vetnek be ellenük. Lili zenekara épp koncertet ad, ott is megjelennek fenyegetően, de a kislány rájön, hogy itt csak ő teremthet rendet. Biciklire pattan, és szinte már azt sem tudni, üldözik-e őt, vagy ő vezeti a száguldást a városon át? A végső, katartikus szembenézésre Hágen és Lili között a vágóhíd előtt kerül sor, ahol a kislány trombitajátékára lecsillapodnak az ebek, és az apa is rájön, le kell tennie a fegyvert, és testbeszéddel el kell fogadnia a kölcsönös nyugalmat.
Hogy ez pillanatnyi fegyverszünet-e vagy valamiféle új békekötés, amely helyre állítja a korábbi állapotokat, ezt a rendező nyitva hagyja, a nézőre bízza.
A film tehát első síkon az állatok és emberek közötti megromlott viszony története, amit a több évezredes domesztikálódott, békés egymás mellett élés eltorzulásai okoznak. Vannak kifejezett állatbarátok, vannak állatgyűlölők, állatkínzók és az állatot kihasználók,a nagytöbbség pedig valamiféle rosszul értelmezett felsőbbrendűséggel, azzal csapja be magát, hogy „Één szeretem az állatot, de…” – és itt elkezdődik valamiféle hazug önigazolás, hogy miért nem szeretnének állatot a közelükben. Nagyon kevesen tudják, hogy állatot lehet jól és rosszul szeretni, mert az állattartás felelősség, az állat érző élőlény, amelynek szükségletei vannak, nem pedig ide-oda teszegethető, kidobható rongybaba. És ha valaki ismeri Desmond Morris ragyogó kötetét az állati jogokról, akkor még többet megért az állatok iránti felelősségünkből és kötelezettségeinkből.
Az állatok ellen elkövethető emberi merényletek élén épp úgy ott van az éheztetés, a sorsának kitett magára hagyatottság, majd az ezt követő büntető retorzió, amely sok esetben az élet kioltásával jár együtt, mint a világban elterjedt állatviadalok. Nálunk is ismeretes a harci kutyáknak kikiáltott fajták elleni hecckampány, holott a normálisan nevelt pitbull, dobermann és más fajták ugyanolyan veszélytelenek, mint a pincsik vagy tacskók. Az ember csinál belőlük fenevadat, amikor veréssel, kínzással hozza ki belőlük legrosszabb ösztöneiket, tehát sosem az állat hibás, hanem az ember, aki őt ilyenné tette, vagy aki ingerléssel, fájdalomokozással ellenreakcióra kényszerítette. E tekintetben több film is eszünkbe idéződhet a Madaraktól a Majmok bolygójáig, amelynek témája az ember–állat közti megbomlott egyensúlyi konfliktus.
Ezekről a kutyákról mindenki csak mint „korcsokról” beszél, ami külön ad egy rasszista felhangot is a történet kicsengésének. Mintha a fajtatisztaság a tenyésztői szempontokon túl bármi negatívumot, értéktelenséget is jelentene értelmi, érzelmi, tehetségbeli és egyéb vonatkozásban. (Sajnos, azt is megtanította nekünk a történelem, mit jelent az, ha valamely csoport „tisztább rendű fajra” hivatkozva kezdi el osztályozni a másokat, és a szerint dönt, hogy élhetnek-e vagy sem!)
De parabola lévén az állatok lázadását kiterjeszthetjük az emberekre is, akikre egy magát felsőbbrendűnek valló kaszt úgy telepszik rá, hogy akár rabszolgának, akár kiszipolyozható bérmunkásnak tartva őket, azt hiszi, bármit megtehet velük. Petőfi szavaival élve: „…vagy nem tudjátok, milyen szörnyű a nép, ha nem kér, de vesz, ragad…” Ez a figyelmeztetés tágabb értelművé teszi a fim perspektíváját, a forradalmak irányába.
De van benne egy olyan olvasat is, ami a szülői marakodások között őrlődő gyerekek sorsára hívja fel a figyelmet. Az ember nem csupán táplálékkal él, hanem szeretettel is. Ez az anya és apa rosszul szereti a gyerekét, mert a maguk érdekeinek vetik őt alá. Lili amúgy is nehéz korban van, és egyáltalán nem ugyanaz, ha, mondjuk, nem kap meg egy kiskutyát, mintha egy családtagnak tekintett társától így fosztják meg, tulajdonképpen hatalmi szóval. Csoda, ha ezek után elkezd sodródni, és nincs kibe fogóddzék? A diszkó-jelenet, amely lényegében kicsit kilóg a történetből, lehet, hogy a fiatalságnak természetes, de a szülői korosztálynak veszélyekkel teli infernó. Az a dübörgő, villódzó környezet, amelyben egyetlen cél az eltompulás akár az elfogyasztott alkohol, a drogok, vagy az agyon lüktető impulzusok révén, nem lehet rokonszenves egyetlen normális szülőnek sem. De fiataljaink itt „érzik jól magukat”, miközben pénzsóvár vállalkozók teszik tönkre őket, eltompult hülyét nevelve belőlük. Mit lehet attól várni felnőttként attól a nemzedéktől, amelyiknek csak a buli a kikapcsolódás, szórakozás? Az apa, aki elveszi lányától a kutyáját, maga löki gyermekét ebbe a helyzetbe. Van-e még Fehér Isten, akire gyermek, vagy állat, de akár felnőtt is bizalommal tekinthet fel?
A Fehér Isten, ha nem is teljességgel nem hibátlan is, de majdnem az, ráadásul valami nagyon fontos fordulat Mundruczó életművében ésa magyarfilmgyártásban egyaránt. A tőle megismert stílusjegyek és erények bővültek, kitágultak, és valami nagyon egyetemes történetet sikerült létrehozni. Wéber Kata, Mundruczó Kornél és Petrányi Viktória közös forgatókönyve drámai, jó alapanyag, amiből lehet világra szóló filmet forgatni, ezt Cannes is bizonyítja, és érzésem szerint még koránt sincs vége a film erkölcsi és anyagi sikersorozatának.
A szereplőgárdában Psotta Zsófia új arc, bájos és kedvesen szemtelen, jól, tehetségesen érzékelteti a gyerekben végbemenő vívódásokat, a megalkuvások kényszerű leckéit, a tiszta érzelmi kötődések kiszolgáltatottságát. Zsótér Sándor – bár rendező – gyakran fordul elő színészként is filmekben. Az ő karaktere is bizonytalan, mert bár a vágóhídon még ő a „professzor”, autójától eltekintve mind anyagi, mind érzelmi értelemben elég szegényes világban él. Mondhatni, súlytalan kisember, aki a kutya és lánya felett próbál akaratának érvényt szerezni. Nagyon plasztikus, jó alakítást látunk Thuróczy Szabolcstól, aki tulajdonképp nem utálja a kutyákat, csak a végsőkig kihasználja őket. Ez is egyfajta emberi mentalitás, érzelem nélküli, számító. Ő abból él, hogy a harcra készíti fel a kutyákat, módszeresen és kíméletlenül, és mivel az elvadító kiképzéshez szükség van kegyetlenségre is, ő ezt is felvállalja. Az apróbb szerepekben kiváló színészek nyújtanak emlékezeteset. Gálffi László a lecsúszott zenetanárt alakítja, akinek már nem sok köze van Liszt muzsikájának értelmezéséhez, megelégszik vele, ha növendékei tisztességesen eljátsszák. Némi pedagógiai érzék még visszasejlik belőle, de az ő tragédiáját nem tudjuk meg. Mindenesetre érdekes a filmben a zenéhez való viszony, amely ezúttal az állatokban mintha jobban működnék, mint az emberekben, azokra jobban hat. Kitűnő megjelenéseket látunk Bognár Erikától, aki a szomszédasszony, Nagy Ervintől, aki a vásárcsarnoki hentes, Derzsi Jánostól, aki a hajléktalan csöves, Frajt Edittől, aki egy rendőrnő, Monori Lilitől, aki a gyepmesteri telep vezetője, Bánki Gergelytől és Polgár Tamástól, akik gyepmesterek szerepében villannak fel, és a többiektől is, mint Horváth Lili, Ascher Károly, Csepeli Bence, Gallusz Alexandra... Mundruczó Kornél kényszerűségből ugrott be egy grúz színész helyett az afgán büfés szerepébe, ékes idegen akcentussal érzékeltetve, hogy a nálunk letelepedett külhoniakkal sem mindig minden tiszta.
Külön kell szólni a kutya szereplőkről. Hagent egy testvérpár, Body és Luke játssza, igen kiváló felkészültséggel, fegyelemmel, beleérző képességgel. A „Palm Dog” elismerés ennek adott nyomatékot. Velük, és néhány más kutyával Teresa Ann Miller amerikai idomár foglalkozott, aki a többi között a Cujo és a Babe állat főszereplőit is betanította. A 250–270 megjelenő egyéb kutyákat Halász Árpád profi tréner készítette fel. Munkájuk eredménye csodálatosan fegyelmezett együttműködést eredményezett, így a film legfelejthetetlenebb látványelemeit adja, ahogy ez a rengeteg kutya elözönli a belvárost, az Alagutat. Ez a jelenetsor már-már utópisztikus, de arra is alkalmas, hogy fővárosunkat olyan szemszögből lássuk és láttassuk, ahogy eddig még nem, ráadásul nem díszletben, makettben vagy egyéb trükkökkel.
Mundruczó Kornélnak további kiváló segítői is vannak, hogy a mű technikailag ilyen mesterire sikeredjék. Rév Marcell operatőr kameramozgásai és képszerkesztései izgalmasak, látványosak, dekoratívak és feszültségkeltők. Ez a kamera végig az elviselhetőség határain belül mutatja meg a gusztustalan, vagy brutális képkockákat, amelyek a vágással, montázsolással együtt kapnak érzelmi többletet, folytatást a néző tudatában. Asher Goldschmidt zenéje ugyancsak különös, feszült hangulatokkal tölti meg a vásznat.
A Proton Cinema gyártásában készült és az InterCom forgalmazásában látható különös, kétórás magyar–német–svéd film június 12-től látható a hazai mozikban. Megtekintését 16 éven felüli minden olyan nézőnek ajánlom, aki igazi humánus moziélményre vágyik; nem kell félni a megtekintésétől, megéri mindenképp, annyira felemelő!
Ha pedig valaki Hagen sorsát látva úgy érzi, hogy szeretne örökbe fogadni, családtaggá tenni kóbor kutyát, macskát, rengeteg szeretetre éhes, hűséges négylábú vár az állatmenhelyeken élettel teli megváltásra.
