„Packázhattok velünk, nem baj, mi akkor is csinálunk egy várost!” – ha nem is ezekkel a szavakkal, de lényegében ezt mondhatta Berettyóújfalu vezetése bő 150 évvel ezelőtt, amikor sokadjára is pofont kapva az államgépezettől, nem léptették elő a települést várossá. Helyette maradt az a dögunalmas nagyközségi státusz, aminek az üzenete a helyi elitből bármikor képes volt kiugró vérnyomás kísérte sikítófrászt kiváltani: Átlagosak vagytok, csak egy falu a sok közül!
Márpedig Berettyóújfalu pont, hogy átlagos nem szeretett volna lenni, nagyon nem. Így hát a padló után az összeomlás helyett jöhetett a Van Damme filmekből ismert felállás, és aztán darálás: Újfalu összekapta magát, szabadságharcos elszántságába pedig a konfliktusok is belefértek, akár személyekkel, akár egy másik településsel. Hajjaj, de még mennyi!
1871 nem volt átlagos év Berettyóújfalu életében. Olyasvalami készülődött, amit a miénkhez hasonlóan számos más település is izgatottan várt: a jelenidőből ugyan csontszárazan hangzó, de akkoriban alfát, omegát, MINDENT IS jelentő településrendezési törvényt, amiben Berettyóújfalu is a felemelkedés lehetőségét látta - azt, hogy végre város lesz.
A törvény jött, a végeredmény ismert, a települést város helyett nagyközséggé fokozták le, a helyi vezetés pedig megütve magát, teljes egyetértésben csinált presztízskérdést abból, hogy Berettyóújfalu várossá kupálódjon.
Hogy a teljes egyetértés miért van teleobjektív alatt, némi magyarázatra szorul.
Említettem, 1871-et írunk, ekkor már pár éve benne van az ország a dualizmusban, azaz az Osztrák-Magyar Monarchiában. Ez a korszak sok mindenről ismert, rengeteg jót is hozott Magyarországnak, de mindezek mellett ismertetőjegyként volt egy olyan káros kinövése, ami ma is ismerős lehet, és talán szívesen mellőznénk is: ez a rákfene a teljes, atomjaira töredezett politikai szembenállás volt. Ha ma azt mondjuk, túl van adagolva a hétköznapokban a politika, akkor ezt abban az időszakban szorozzuk be százezerrel.
A politikai szekértáborok mindennapi acsarkodásai gyakorlatilag a hétfő reggeli fogmosástól kezdve a vasárnapi istentiszteletig 0-24-ben folytak, ami pedig az egyetértést illeti, ekkoriban egy némasági fogadalmat gyakorló szerzetes előbb megtalálta a közös hangot egy süketnémával, mint egyik közszereplő a másikkal.
De mégis, a várossá válás ügye volt az a szent tehén, ami Berettyóújfaluban is felsőpolcot kapott. A település akkori elöljárói, ismert személyiségei, legyen az Kerekes Gyula jegyző, Reichenberger Fülöp, a település orvosa, a mindenhol is maradandót alkotó lokálpatrióta, Vass Jenő, de még az elsőszámú rivális-duó, Csanády Sándor és Móricz Pál országgyűlési képviselők - akik szavazótáborai egy-egy választás során nem egy alkalommal futballhuligánokat megszégyenítő módon álltak neki a köztereken matekozni - is egy hajóban eveztek akkor, amikor a településből várost kellett csinálni.
Mihelyt munkához láttak, nyomban fel is tették a 25 milliós kérdést: Mi a LEGFONTOSABB dolog, ami várossá tehetne minket? Fontos hogy legyen egy új községháza, nyilván. Jobb minőségű utak, ez is fontos, de… a környéken ettől még nem leszünk súlypont - hangozhatott a jogos megállapítás. Mindenekelőtt tehát olyan intézmények kellenek, ami miatt kikerülhetetlenek leszünk a régióban - ez az! És milyen közintézmény az, amit reális esély van idehozni? Mondjuk egy bíróság - azt hiszem, valami ehhez hasonló logikai kirakó játszódhatott le a korabeli meetingen.
Így hát nem volt más hátra, mint előre - Berettyóújfalu gőzerővel vetette bele magát a járásbíróság „megszerzésébe”. Csakhogy ebben konkurencia is akadt, méghozzá a rivális település Derecske „személyében”.
Derecske akkoriban Berettyóújfaluhoz hasonlóan egy szárnyait bontogató, nagyratörő álmokat dédelgető település volt, szintén városi státuszról álmodozva. És mivel arrafelé is a realitás talaján mozogtak, nyilván ők sem egy kórházat vagy a vármegyeházát akarták magukhoz telepíteni, hanem egy járásbíróságot.
Egy intézmény, két pályázó - ezt bizony le kellett játszani. Na persze nem nyílt mezőn egy pár száz fős tömegbunyóval, de azon kívül minden mással: lobbival, diplomáciával, helyezkedéssel, amibe persze mindent IS bele lehet képzelni, a hosszú nyelvcsapásoktól kezdve a korrumpáláson és tonnaszámra írt lobbileveleken át a folyosón acsarkodásig mindent - ez akkoriban sem ment másképp, mint napjainkban.
És a két település becsületére legyen mondva, be is vetettek mindent. Ebben az időszakban mindkét községből gyakorlatilag naponta indult politikusokkal, köztisztviselőkkel, helyben befolyásos emberekkel megtömött különjárat az akkori megyeszékhely Nagyváradra, vagy mindjárt Budapestre, hogy lobbizzanak valamelyik illetékes személynél, meggyőzve őt arról, hogy náluk lesz a legjobb helyen a járásbíróság.
Mondani sem kell, a két település kapcsolatára nem éppen építő jelleggel hatott ez a fajta akadályverseny. Mondjuk úgy, életre szóló barátságok nem ebben az időszakban köttetek a két településvezetés között. Ahogyan akkoriban Berettyóújfaluban az utca embere mondta, „Harcot vívunk Derecskével”. Hát mi tagadás, ahogyan az idő múlásával durvult a versengés, sűrűsödtek azok a pillanatok, amikor a két fél szíve szerint inkább játszotta volna le ezt a meccset egy csatamezőn villámháborúval, mintsem diplomáciai iszapbirkózásban.
Szó se róla, átérezték a helyzet súlyát: mindkét helyen jól tudták, a járásbíróság holléte nagyjából el is fogja dönteni a „ki fog jobban fejlődni” versenyt. Hiszen ahová ez az intézmény kerül, az a település olyan szinten fog előnyre szert tenni, ami már behozhatatlan lesz a másiknak. Akkor sem kellett településfejlesztő vagy városmenedzser szakon végezni, hogy előre lássák: ha a bíróság a településre kerül, az rengeteg odautazó embert fog jelenteni. A bíróságot pedig valószínű követni fogja a földhivatal, ami még több embert jelent. És ezek az emberek, ha már ott vannak, ügyes-bajos dolgaikat is a településen fogják intézni, ami további hivatalok beköltözését jelentheti.
Így hát a lehetőséget szem előtt tartva egyik fél sem csavarta takaréklángra a lobbizást, mígnem egyévi kőkemény meccselés után Berettyóújfalu szállhatott ki győztesen a ringből, megkapta a járásbíróságot. Hogy a nagyobb lakossága, a hatékonyabb lobbizása, vagy valami más okból kifolyólag, azt jótékony homály fedi, de a lényeg nem is ez. A számítás bejött, az intézmény lórugásként hatott Újfalu fejlődésére, Derecske pedig lemaradt.
Az egyéves láthatatlan háború véget ért, a rivalizálás viszont nem hagyott alább a két település között, ahogyan lenni szokott, a sebek megmaradtak, méghozzá jóval tovább, mint azt elsőre gondolnánk. Mondhatni, öröklődtek.
Ami pedig az idehozott bíróságot illeti, köszöni szépen, azóta is éli világát, több mint 145 éves működéséről 2017-ben és 2021-ben is könyv jelent meg, egy korábbi cikkünkben pedig dr. Bagossyné dr. Körtvélyesi Mária címzetes törvényszéki bíró segítségével elevenítettük fel a Járásbíróság múltját.
Bagdi László, történész
Fotó: Nagy Sándor
